Posted on

Virágterápia kutyáknak

Napjainkban már az állatgyógyászatban is egyre inkább teret hódítanak a természetes, alternatív gyógyító eljárások. Az egyik ilyen egyre ismertebbé váló terápiás lehetőség a Bach virágterápia. A Bach virágterápia emberi kezelésnél használt alapelveit és eszenciáit azonban nem lehet egy az egyben érvényesíteni a kutyák esetében. Néhány nyitott, természetgyógyászati tapasztalatokkal is rendelkező állatorvos munkája során kitesztelt és összeállított egy hatékonyan és biztonságosan alkalmazható leírást arról, hogyan használjunk a Bach virágeszenciákat kutyák esetében.
A Bach virágterápia története: Dr. Edward Bach már gyerekkorától nagyon intenzíven érdeklődött a természet iránt. Orvosi tanulmányai után baleseti sebészként dolgozott a londoni egyetemi klinikán. 1918-ban állást változtatott és egy olyan korházban kezdett dolgozni, ahol eredményesen alkalmazták Dr. Hahnemann mellékhatásoktól mentes homeopatikus módszereit. Ennek hatására kezdte el az emberi hangulatokkal és karakterekkel kapcsolatos vizsgálatait. Kutatásai alapján kidolgozott egy módszert – Nosoden terápia -, amit a humán és állatgyógyászat ma is alkalmaz. Később egyre inkább a virágok és az emberi lelki, hangulati változások kerültek kutatásainak fókuszába. 1930 és 1936 között az élőlények 38 különböző lelki és hangulati állapotát határozta meg, amelyeket 7 csoportba sorolt be: félelem, bizonytalanság, érdektelenség, közömbösség,
elhagyatottság, magányosság, kétségbeesettség, csüggedtség, túlérzékenység, mások iránti aggódás.
Bach kiválasztott 37 növényt és ezek speciális kivonatához 38.-ként gyógyító hatású forrásvizet adott. Az így kapott 38 különféle szerrel mellékhatás nélkül 38 különféle pszichikus állapotot tudott kezelni. Ezek a szerek javítják, és tiszta energiájukkal harmonizálják az ember és/vagy az állat közérzetét. Dr. Edward Bach a névadója a Bach virágterápia eljárásának. Az általa használt virágok Európában és javarészt Magyarországon is megtalálhatóak.
A Bach virágterápia hatásmechanizmusa: A Bach virágterápia során alkalmazott virágeszenciák a rezgéseikkel, energiahullámaikkal érik el a kedvező hatást. Harmonizálják az emberi lelki és karakterbeli rezgéseket, ami által a test és a lélek viszonya kiegyensúlyozottabbá válik. A Bach virágterápia virágkivonatai aktivizálják a pozitív energiákat, amelyek az immunrendszert és az ellenállóképességet befolyásolják. A szomorúság, levertség és hasonló negatív érzelmi állapotok blokkoló hatással vannak az immunrendszerre és bénítják a szervezet öngyógyító képességét. Az életvidámság, boldogság és hasonló pozitív érzelmi állapotok aktivizálják az öngyógyító folyamatokat. A Bach virágterápia soha nem valamilyen konkrét testi fájdalom vagy a szervezet krónikus megbetegedése ellen hat, hanem egy testi betegséghez vezető vagy a betegség által kiváltott pszichés diszharmóniát egyenlít ki.
A fenti megállapítások és a hatásmechanizmus nem csak az emberre, hanem az állatokra is érvénesek.
A pszichológiai zavarok kutyáknál: A Bach virágterápia hatékonyan alkalmazható olyan esetekben, amikor a lelki diszharmóniát a szokásos módszerekkel, mint simogatás, szeretet, nevelés vagy gyógyszeres kezeléssel már nem lehet visszaállítani. Sajnos a mai világban az állatok pszichikai zavarai egyre gyakoribbak, melyek okai az alábbiak lehetnek
– nem a fajnak megfelelő tartási körülmények,
– helytelen tenyésztői szelekció,
– helytelen nevelés,
– az állat természetes igényeinek, elvárásainak elnyomása,
– az ember túlzottan embertársként kezeli a kutyát,az embertárs pszichikai tükörképévé válik az állat,
– traumatikus hatások.
A kutyáknál alkalmazható Bach virágterápia során először is az emberi alkalmazástól eltérő kórtüneti meghatározásokat kell összeállítani. Igaz, a természetgyógyászati kezelésében járatos állatorvosoknak rendelkezésére áll egy, a kutyák viselkedéskutatásának tanulmányai alapján elkészített lista, de ez csak egy kiindulópontot jelenthet a kezelésben, hiszen a lényeges komponensek, mint a származás, a tartási körülmények, a táplálkozási szokások, a táplálék minősége, a kutyát ért élmények, a fajta karakterbeli tulajdonságai, stb. is nagyon fontos szerepet játszanak.
Bach virágterápia a gyakorlatban: A Bach virágterápiát az állatgyógyászatban, mint a gyógyulást elősegítő, megkönnyítő módszert alkalmazzák. Mivel a kutyákat is bármikor érheti baleset, sokkhatás vagy sérülés, ezért az úgynevezett elsősegély (Rescue Remedy) nevű szert minden kutyatulajdonos tarthat a házipatikában. Olyan felelősségtudó gazdik számára, akik rendszeresen járnak a kutyáikkal versenyekre, kiállításokra vagy őrzővédő szolgálatot teljesítenek, elengedhetetlenül szükséges az elsősegélyszer.
A Bach virágterápia cseppeket a kutya ivóvizébe vagy táplálékába kell keverni. Az elsősegély szert azonnal be lehet adni a kutyának. Újabban apró golyóformában is forgalmaznak Bach virágterápiás termékeket. A hobbiállatok részére az alábbi hét különböző keverék kapható:
1. Elsősegély (Rescue Remedy): fájdalom, sokkhatás, baleset, trauma, operáció esetén alkalmazandó.
2. Félelem: félelem esetén – emberektől, tárgyaktól, vihartól, zajoktól stb.
3. Agresszív viselkedés esetén: tartós agresszív ugatás, morgás, vicsorgás, emberek, állatok támadása, harapása esetén.
4. Tanulási készség fejlesztése: ha a kutya kiképzés, nevelés, sport, gazdával való együttműködés esetén nehézkesen tanul, koncentrációs problémák esetén.
5. Kimerültség, fáradtság: állatorvosi beavatkozások a lábadozás idején, vagy ha a kutya temperamentumánál fogva fáradékony.
6. Szomorúság, elhagyatottság: az állat számára fontos személy vagy kutya elvesztéséből fakadó lelki fájdalom esetén.
7. Méregtelenítés, salaktalanítás: a kutya méregtelenítésére javasolt, elősegíti a salakanyagok eltávolítását, a szervezet regenerálódását és javítja a közérzetet.
A golyókat az állat táplálékával együtt a legegyszerűbb beadni, de fel is lehet oldani kevés vízben és megitatni. Nem szükséges az állatnak lenyelnie a golyókat, elég, ha az a szájban feloldódik. Eszméletlen kutya esetén a golyókat az ínye alá kell helyezni, ahol feloldódnak. Adagolása akut betegség esetén napi 2-3 alaklommal 7-10 napig, krónikus esetben napi 1-2 alkalom 8-12 hétig kihagyás nélkül folyamatosan a virágterapeuta ajánlása szerint.

Vélemény, hozzászólás?