Posted on

Ügyészség: jogot sértett a Négy Mancs!

Jogsértően folytatott adatgyűjtést az úgynevezett tojáskampánya során a Négy Mancs állatvédő alapítvány az ügyészség megállapítása szerint. Erről a vizsgálatot kezdeményező elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Budai Gyula felidézte: december elején fordult a Fővárosi Főügyészséghez a Négy Manccsal kapcsolatban, és egyebek mellett azt kérte, foglaljon állást a hatóság az alapítvány tojástermelőknek küldött kérdőívéről. Ebben – mint ismertette – arról érdeklődnek cégeknél az állatvédők, hogy az adott vállalat élelmiszer-ipari termékei közül melyik milyen tojásból származik, azaz, hogyan tartották a tojótyúkokat. Egyúttal jelzik, hogy ha nem töltik ki a kérdőívet, és termékeiken nem tüntetik fel a felhasznált tojások származását, vagyis a tojótyúkok tartási formáját, “abból kell kiindulniuk, hogy nagy valószínűséggel ketreces tartásból származnak, és ezt így fogják nyilvánosságra hozni”.
A Fővárosi Főügyészség vizsgálata szerint – tájékoztatott a kormánybiztos – az alapítvány által folytatott adatgyűjtés önmagában nem kifogásolható, ám a kiküldött kérdőívek tartalma nem felel meg a statisztikai törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletnek, ezért az ügyészség jelzéssel élt az alapítvány kuratóriumának elnökénél.
Ebben felhívják az alapítvány képviselőjének figyelmét arra, hogy a kérdőív nem tartalmazza az adatszolgáltatás önkéntességére utaló, a jogszabályban előírt figyelemfelhívást, továbbá az adatszolgáltatótól kért előzetes írásbeli hozzájárulást, amelyben megjelölik, hogy az adatot milyen célra és kinek teszik hozzáférhetővé – közölte Budai Gyula, hozzátéve, hogy az ügyészség kifogásolta a kérdőívnek a kitöltésre és az adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó részét is.
Az elszámoltatási kormánybiztos augusztus vége óta vizsgálja a Négy Mancs – Alapítvány az Állatvédelemért működését a szerinte “közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányával” összefüggésben. Forrás: Szabadföld.hu

Vélemény, hozzászólás?