Posted on

Törtek, zúztak, a kutyát sem kímélték

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két helybéli férfit, akik Pocsajon még múlt hét pénteken este rontottak rá egymás után két családra, törtek, zúztak, az egyik portán a házőrzőt pedig olyan súlyosan bántották, hogy az állatorvosnak el kellett altatnia – közölte a Független Hírügynökséggel csütörtökön Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A hadnagy elmondta: a 25 és 27 éves pocsaji férfit pénteken este vették őrizetbe a derecskei rendőrök. A két férfi este nyolc körül gépkocsikkal és különböző ütő-vágó eszközökkel jelentek meg Pocsaj Apáti telepen, ahol berontottak egy férfi udvarára, a ház ablakát betörték, mire a férfi elmenekült. Ezután a szomszédnál garázdálkodtak, az ott lakó két férfit veréssel és megöléssel fenyegették, a ház ajtaját, ablakát megrongálták. A gazdái védelmére kelő házőrzőt sem kímélték: ütő-vágó eszközökkel olyan súlyos sérüléseket okoztak neki, hogy az állatorvosnak el kellett altatnia.
A bántalmazások során a két férfi az előzetes orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két elkövetőt még aznap elfogták, és őrizetbe vették a rendőrök. A büntetett előéletű férfiak ellen – előzetes letartóztatásuk mellett – csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Vélemény, hozzászólás?