Posted on

Törött lábbal is hazavánszorgott a hűséges eb

Április végén egy tornádó felkapott és messzire repített egy kutyát az Egyesült Államokban. Az eb két lábát eltörte, mégis hazakullogott, és az összedőlt ház romjain várta gazdáit.
A hős kutyának 20 nap alatt sikerült hazavánszorognia.
„Hihetetlen, hogy azok után, amin keresztülment, nem viselkedett ellenségesen, és örült az emberek társaságának” – mondta annak az állatmenhelynek a vezetője, ahol most az ebet ápolják.
Amikor a tornádó lecsapott, a ház garázsában húzta meg magát a kutya, de a széltölcsér lerombolta az épületet és felkapta az állatot. Messzire repítette. A kutya azonban nem adta fel, és elindult hazafele.
„Mindkét mellső lába eltört úgy, hogy a csontok nem tudtak összeforrni, és meggyógyulni, így két törött lábon kellett kúsznia végig” – mondta az állatorvos.
Gazdái már feladták a reményt, hogy megtalálják, de amikor egyik nap házuk romjaihoz mentek, ott várta őket. Menhelyre vitték, hogy ott vigyázzanak kedvencükre, amíg új otthont találnak.Egy állatorvos specialista segített nekik, 3 és fél órás műtéttel rendbe hozta a kutya lábait.
„Remekül van, játszani akar, és most már tud is. Eszik, iszik” – mondta a sebész.
Az ebet sokan szerették volna örökbefogadni, de gazdái nem adják, amint tudják, magukhoz veszik. Forrás: RTLklub.hu

Vélemény, hozzászólás?