Posted on

Több száz pacsirtatetemet próbáltak átcsempészni Magyarországon

Közel nyolcszáz halott pacsirtát találtak a rendőrök határellenőrzés közben egy olasz rendszámú kocsiban. A tetemeket szállító vadászok ellen eljárás indult. A védett állatok eszmei értéke 7 millió forint.
Több száz pacsirta tetemére bukkantak a rendőrök szombaton délután a kiszombori határátkelőhelyen egy belépésre jelentkező terepjáróban – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Tuczakov Szilvána szóvivő szerint az olasz rendszámú jármű átvizsgálása során két dobozban összesen 779 pacsirtatetemet találtak.
A madarak közül 270-et fagyasztva, a többit a dobozokban ömlesztve szállították. A pacsirta Magyarországon védett állat, eszmei értéke darabonként 10 ezer forint, így a szállítmány értéke összességében meghaladja a 7 millió forintot.
A terepjáró olasz sofőrjét és utasát – akik egyébként vadászok – a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, velük szemben természetkárosítás bűncselekmény gyanújával indult büntetőeljárás – írja az Origó.

Vélemény, hozzászólás?