Bejegyzések vadászat címkével

Bűnszövetségben elkövetett állatkínzás és csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), miután a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) jelentette, hogy Magyarországon zárt térben nevelt, hormoninjekciókkal kezelt kapitális szarvasbikákra rendeztek fizetős bérvadászatot külföldieknek – írja a Magyar Nemzet a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján. A magyar vadászati jogszabályok nem tiltják, hogy a nevelt szarvas [...]

K. János az élettársával és 18 éves fiával, Tamással indult vadlesre egy Dabrony falu közeli erdőben. Miután Tamást egyedül hagyták, a fiú agyonlőtte magát, majd az apa is öngyilkos lett. A pápai K. Jánost gyakorlott vadásznak írják le ismerősei, a férfi 30 éve hódol szenvedélyének és még sosem szegte meg a szabályokat. Szombaton azonban nagy [...]

Hamarosan elkészül a megállapodás a természetvédők és a vadászegyletek közreműködésével a védett és vadászható állatfajokról, aminek felülvizsgálatát Semjén Zsolt kezdeményezte. A hvg.hu szerint a korábbi listát csak minimálisan változtatják meg: két récefajt védetté nyilvánítanak, míg a nyárilúd, korlátozásokkal ugyan, de vadászhatóvá válik. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként épp [...]

A megkínzott állat szenvedése, embervérért kiált az égre. (William Blake) Vérfürdő a Bükkben szombat délután. Gyönyörű időben elhatároztuk, hogy sétálunk egyet a Bükki Nemzeti Parkban. A felsőtárkányi kisvasút nyomvonalán haladtunk a Stimecz-ház felé. A vasútvonal végén vérnyomokat találtunk a hóban. A Stimecz háznál szörnyű látvány fogadott. Kibelezett állatok hevertek a földön szanaszét. Sehol egy ember. [...]

Eljárás indult a niklai Berzsenyi Dániel Vadgazdálkodási Egyesület ellen. Sajtóértesülések szerint a vadászati szabályokat sértették meg, amikor vásárolt és ládában a területre szállított vaddisznókra szerveztek hajtást, ráadásul engedély nélkül. A hatósági állatorvos hiába kérte a számlát és az orvosi igazolást az állatokról, azt nem tudták bemutatni, így mind a 14 vaddisznót lelövették. A vadászati hatóság [...]

Az idén is bőven szolgált állatságokkal a világ hírtermése, íme egy esztendőösszegző csokornyi: – Madár gyalázkodása miatt perelte be szomszédait egy férfi Tajvanon. A felperes ahányszor csak kilépett otthonából, a seregélyfélékhez tartozó mejnó azonnal rákezdte, hogy: “nagypofájú hülye!”. A férfi találva érezhette magát, és meggyőződése, hogy szomszédai tanították meg a madárnak a sértő mondatot. Állítása [...]

Tiltott időben, tiltott helyen, tiltott fegyverrel és tiltott módszerrel vadászott Domaszéken két szegedi férfi – írtuk nemrégiben. A Szegedi Városi Bíróság társtettesként elkövetett lopás és – tettesként, illetve bűnsegédként – elkövetett állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek a két vádlottat, s ezért 150 ezer, illetve 220 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta őket, valamint meg kell téríteniük 908 [...]

Lopás és állatkínzás miatt pénzbüntetéssel sújtott a Szegedi Városi Bíróság ma két szegedi férfit, akik az ítélet szerint tiltott időben, tiltott helyen, tiltott fegyverrel és tiltott módszerrel vadásztak Domaszéken. A vádlottak és ügyvédjük felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott, J. Antal, illetve Sz. István, egy ismert [...]