Posted on

A vadászatról – A vadász állatgyilkos?

A „vadászat” szó, amely eleve rossz dolgot fejez ki, szépítgetésnek tűnik. Az igazság az, hogy ez az öldöklésben való kéjelgés. „A vadászat mindig a háború egy formája”, mondta Goethe. A „vadászás” az emberi elmebaj egy változata, állapította meg Theodor Heuß, akinek a Német Szövetségi Köztársaság első elnökeként, mint nem-vadásznak kellett vadászatra járnia a diplomatákkal. Az orosz író, Lev Tolsztoj azt mondta, hogy „az állatgyilkosság az embergyilkosságtól csak egy kis lépésre van”.
Egyre több ember sejti ezt. Körkérdések dokumentálják a vadászat elutasítását. A lakosság több mint fele – a nőknek kétharmada – elutasítja az erdőkben történő tömeggyilkosságot.
Németországban erdőn és mezőn évente több mint 300.000 vadász okoz békétlenséget, félelmet, stresszt, rendetlenséget, fájdalmat és halált. Naponta 13.000 – 15.000 állatot puffantanak le kényelmes magaslesből, vagy idézik elő halálukat kegyetlen módon csapdákkal, egyrészt felmérhetetlen kín közepette, amikor lelövik őket, és sebesülten szanaszét hevernek, másrészt csapóvasban vergődve, amíg ki nem múlnak. Az állatoknak általában semmi esélyük sincs arra, hogy életben maradjanak.
Őzre és vaddisznóra a “derék vadász” nem egyszerű tölténnyel lő, hanem olyan lövedékkel, amely az eltalált állat belsejében megnagyobbodik, illetve osztódik (expanziós lövedék), vagy meggörbül (deformációs lövedék). Miért? Ezzel az eltalált állatból lehetőleg sok „cserkészésre alkalmas jelet” nyernek – vért, gyomor- és béltartalmat, szőrszálakat, csontszilánkot stb. Ez állítólag megkönnyíti a megsebesített, de még nem halott vad keresését. Azért, hogy a vad e keresgélés közben ne szaladjon el, néhány óráig hagyják „betegeskedni” –ahogy a vadász mondja. Csak ezután kutatják fel, hogy a kimúlófélben lévő vadat egy kegyelemlövéssel véglegesen megöljék. Eme ölési forma helyett az állat leszúrása is érvényben van, mint vadászhoz illő. A csülkös vadak nagy része, például őz, szarvas, gímszarvas, dámszarvas, zerge, vaddisznó, ilyen módon órákig tartó kínlódás után múlik ki. Amikor az állat végül meghal, azonnal „kizsigerelik”. A beleket és a többi belsőséget a még meleg testből tépik ki. Ebben az esetben a vadász cselekvésmódja alig különbözik egy vérszomjas ragadozóétól, amit „bestiálisnak” szoktunk nevezni.
Mindez „vadászhoz illő”. Ha Ön a legközelebbi őzsültjét rendeli, elgondolkodhat azon, hogy ételáldozata milyen hosszú ideig botorkált sebesülten és a fájdalomtól majdnem eszméletlenül az erdőn keresztül, hogy „cserkészésre alkalmas jelet” hagyjon maga után. A fájdalom, amit az állat átélt, hormonkiválasztáshoz vezetett, és benne van még az Ön sültjében is. Ön megeszi vele a gyötrelmet. Valóban ezt akarja?
A vadászok időtlen idők óta különösen hátborzongató módon kapcsolódnak össze az állatok sorsával: A vadászok azzal igazolják véres mesterségüket, hogy ők gondoskodnak a természetben az egyensúlyról. Állítólag sok az állat, és egyes állatfajok túlságosan elszaporodnának. A megfigyelések azonban messzemenően nem ezt igazolják a Föld lakatlan vidékein.
Az ökológusok újabb tanulmányai azt az eredményt mutatják, hogy az állatok a populációnövekedés szabályozására belső mechanizmussal rendelkeznek. Így például az elefántok esetében megállapították, hogy nem az éhség vagy a halál, hanem a nőnemű állatok flexibilitása határozza meg a növekedési rátát a nemi érettség kezdetén. Ha túlnépesedés fenyeget, a születési arányszám csökken. Hasonlót állapítottak meg szarvasoknál, jávorszarvasoknál, kőszáli kecskéknél és más nagy emlősöknél. A populáció sűrűségétől függően sok madárfaj visszafogja magát a költéskor. Ha sok azonos fajhoz tartozó madarat lelőnek, aktivizálódik a nem költő egyedek tartaléka, és több állat fejlődik ki, mint amennyi a madarak irtása előtt létezett.
Egyetlen faj sem szaporodik mérték és cél nélkül. A populációt nem a harc és a halál korlátozza kívülről, hanem belső mérték.
A vadászat erre a célra nemcsak alkalmatlan, hanem teljesen fölösleges.
Ezért az embernek nem kell magát mesterségesen rablóvá tennie, hogy a „természetes ellenséget” pótolja. Ő csak megzavarja a természet belső harmóniáját, szétszakítja az állatok szociális kötelékét, tönkreteszi pihenőhelyeiket és táplálékterületeiket, nagykiterjedésű vándorlást okoz a természetes ritmuson felül.
A vaddisznóknál például a vadászok elsőként a csoportban vezető szerepet betöltő nőstényt veszik célba és ejtik el. A vadásznak nem okoz gondot, hogy ezzel nemcsak megzavarja, hanem még szét is rombolja az állatok közösségi rendszerét. Ehhez a témához kapcsolódnak egy hivatásos vadász fejtegetései: A vezérkoca vezet és szervez. Aki azt megöli, tönkreteszi az egész csoport szociális struktúráját. Kilövése rendezetlen tömeget hagy hátra, amely tájékozódási képességének hiányában kóborlásba kezd, ellenőrizetlenül szaporodik, és végül mezei károkat okoz. (Süddeutsche Zeitung)
Igazán jó példa olvasható ki ebből, hogy a vadász hogyan „tartja fenn a természetben az egyensúlyt”.
Honnan jön a vadászok „Vadász-szerencsét!” köszöntése, és mit fogyaszt Ön vadászzsákmányként?
Például a nyulaknál a derék vadász egy töltet söréttel keresi a „szerencséjét”, ami az áldozatnak nemcsak a bőrét, hanem az alatta fekvő idegrendszerét is szitává lövi. A nyulak vergődnek a fájdalomtól, és gyakran úgy sírnak, mint a kis gyerekek. Akkor közeledik a büszke vadász, és agyonüti a nyöszörgő állatot – egy bottal, egy kés markolatával, a puskája agyával, vagy a keze élével; természetesen több ütés szükséges, mire a vadásznak „sikerül”. Ezek semmi esetre sem megengedhetetlen túlkapások, hanem vadászképzéseken ajánlott módszerek. Vadász-szerencsét!
És Ön a vadászzsákmánynak köszönhetően élvezheti nyúlpecsenyéjét. Néha-néha még ráharap egy sörétre. A legközelebbi alkalommal talán gondolni fog arra is, hogyan érezné magát, ha hetvenöt ilyen golyót repítenének a bőre alá, és végül egy puskatussal agyonütnék.
Egy rövid időre talán maga elé képzeli a nyulat, amint nagy szemekkel és fülét hegyezve ugrabugrál a mezőn, amikor a halálos lövés eltalálja őt, hogy Ön megehesse. Nem szeretne a jövőben inkább lemondani erről a falatról?
Senkinek nem kell hogy megöljön egy vadállatot ebben a mai jóléti társadalomban, van mindenkinek elég betevö falatja, s minden más ok az éhségen kívül ,beteges , ferdehajlamú és elvetendö ölés és gyilkolás!

Posted on

Georg Baudler: Ősidők óta az erőszak igézetében

farkasok_agyonloveTíz tétel arról, miért bűvöli el az embert az erőszak
1.
A háború, a vadászat, az erőszak és az ölés általában a férfiak dolga. A háborúk és hódítások formálta emberi történelmet túlnyomórészt férfiak csinálják és határozzák meg.
Ez a megállapítás nemcsak a történetileg kutatható történelem néhány ezer évére érvényes. Amint a megsebesített vadállatok ábrázolása mutatja az ókőkorszaki kultikus barlangokban (pl. Lascaux és Altamira), és amint koponyaleletek kézenfekvővé teszik (pl. Monte Circeo), éppen a korai emberek életét is az ülés, a vadászat, az emberáldozatok formálták. Az emberi élet (és a női élet is) évmilliók óta a férfiak ölési hatalmának igézete alatt áll. A viszonylag békés matriarchális kultúrák (pl. Máltán, Krétán vagy a korai Indus-völgyben) inkább csak az ember letelepedéséhez kötődő, korlátozott tér-időbeli megszakításai voltak ennek az ősemberi erőszakbűvöletnek. Csak a történelem (Jaspers által) „tengely-korszaknak” nevezett szakaszában (pl. a buddhizmusban, a taoizmusban vagy a „szenvedő istenszolga” szimbolikus alakjában) kérdőjelezik meg alapvetően az ölési erőszak numinózus-isteni jellegét.

2.
Törzstörténeti szempontból az evolúcióban rejlenek a férfiak erőszakos viselkedésének gyökerei. 180-190 millió éve zajlik azoknak a hím emlős állatoknak a pozitív kiválogatódása, amelyek a rivalizáló harcokban jobban érvényesülnek. Az emlős állatok világában a hímek viselkedését a riválisok harca, a nőstények viselkedését az ivadékgondozás határozza meg.
A férfi, ill. női magatartás ezen előzetes evolutív meghatározottságait sokszorosan megállapították és bizonyították már. Azt viszont vitatják, hogy milyen erősen határozzák meg ezek az előzetes beidegződések az emberi magatartást. Mindazonáltal ma a femininizmus-kutatás is elismeri, hogy a szükséges kulturális átformálás alapjaként és anyagaként komolyan kell venni őket.

3.
A természetben az ölési gátlás kialakulása megakadályozza, hogy a hímek elpusztítsák egymást a riválisharcok során, és így kipusztuljanak a fajok. Az emberhez legközelebb álló élőlények, a csimpánzok – örökítőanyaguk 98%-ban közös az emberével – ún. tekintélykeltő előadások formájában gyakorolják riválisharcaikat, s azokban megpróbálják az ellenfél csoporttagot megfélemlíteni, de anélkül, hogy komolyan megsebesítenék azt.
Ez a veleszületett ölési gátlás különösen erős a saját csoporton belüli riválisharcokban (csoportidegen fajtársak megölését megfigyelték a csimpánzok között). Az emberiség globális fenyegetettsége az éhezés, a környezetpusztítás és az erőszak újabb és újabb kitörései révén, különös tekintettel az egész emberiséget fenyegető tömegpusztító fegyverekre, megkívánja, hogy kifejlesszük és ápoljuk annak tudatát, hogy (legalábbis ma) minden nemzet és vallás minden tagja egyazon csónakban ül, tehát a világon minden ember az én „csoportomba” tartozik.

4.
A csimpánzok között megfigyelhető, hogy a trópusi viharok heves villámlásai és dörgései kiváltják a horda hímjeiből a tekintélykeltő előadást (az ún. „esőtáncot”, ahogy Jane Godall mondja). A – gyakran halálos – természeti erőkben nyilvánvalóan egy olyan hatalmat érzékelnek, amelyet (rivalizálva) megpróbálnak buzgón követni.
Itt az ember erőszakbűvöltségének vallási összetevőjét érjük tetten. A csimpánzok már magas fokban rendelkeznek a szimbolikus érzékelés és a szimbolikus kommunikáció képességével. Ennek a képességnek a segítségével bizonyos élőlények az empirikusan adottat felülmúló dimenziót, valamilyen szimbolikus üzenetet érzékelnek azokban az eseményekben és valóságokban, amelyekkel találkoznak. Ha az illető élőlény sajátos módon reagál erre a dimenzióra, ill. üzenetre (tehát nem csupán úgy, mint a csimpánzok, melyek egy már előzetesen bevésett viselkedést pörgetnek le mintegy gombnyomásra), akkor máris adva van a vallás, a kultusz és az emberlét.

5.
A vallástörténelem meghatározó istenségei – Síva, Zeusz, Indra, Wotan, de Jahve és Allah is – a viharban, villámlásban, dörgésben és a kiszámíthatatlan ölési erőszakban teszik nyilvánvalóvá hatalmukat. Az ember ezekben a (halálos) hatalmakban a természetet felülmúló dimenziót érzékel, és azt istenségként tiszteli.
Ezt a ételt nem szabad panteista módon félreérteni. A természeti erők együttese nem Isten. De a velük (akárcsak az élet összes eseményeivel) történő találkozásban a szimbolikus érzékelésre képes élőlény előtt fölragyoghat egy (a természetet) felülmúló dimenzió: megtapasztalása annak az őserejű-hatalmas létalapnak, amelynek ki van szolgáltatva. Ez a létalap egyrészt táplálékot és életet nyújt, másrészt gyakran jelenik meg vadul, kiszámíthatatlanul és kegyetlenül: „Éjszaka Jahve lecsapott Mózesre, hogy megölje őt” (2Móz 4,24). A természet és a történelem effajta érzékelésének persze feltétele a hím tekintélykeltő erőszak kivetítése a körülvevő elemekre és eseményekre (vö. 6.,8. és 9. tétel).

6.
A férfi ebben a természetet felülmúló dimenzióban valami hozzá hasonlót, egyfajta (transzcendáló) tekintélykeltő viselkedést vél fölismerni, és azon fáradozik, hogy azt (rivalizálva) saját viselkedésével utánozza, tehát az Istenihez hasonuljon. Eközben áttöri az evoluciófüggő ölési gátlást, és az áldozati ölés során kultikus tekintélykeltő pózzal halálos döfést ejt az állaton és az emberen.
Az eltemetés mellett az áldozati ölés a vallástörténet legrégebbi megfogható kultikus cselekménye. Benne az ember nevű élőlény sajátos módon reagál az őt körülvevő világot felülmúló dimenzió érzékelésére: Azt, ami felülmúlja, transzcendálja a természetet és az evolúciót, bevonja a válaszába – és ezzel vallást és emberlétet alapít. Persze az alávetés gesztusával rá is bízhatta volna magát erre a természetet felülmúló dimenzióra, amint ez később az ábrahámi vallásokban (zsidóság, kereszténység, iszlám) történik meg alapvetően. A női módon (az ivadékgondozás alapján) meghatározott eltemetési viselkedés hasonlóképpen sajátos módon (azaz vallásosan) reagál, amikor egy (a természetet) felülmúló (a halál után is megmaradó) dimenziót érzékel (az elhunyt) élőlénytársban. A konkrét vallástörténelmet azonban túlnyomórészt az áldozati ölés, tehát a férfias-kultikus tekintélykeltő előadás, és nem a transzcendáló női, gondoskodó magatartás határozza meg.

7.
A háborúban egy embercsoport magának igényli ezt az ölési erőszakban dokumentálódó (dokumentálódni vélt, vö. 9. tétel) isteni hatalmat, és az ellenfelet a megölendő áldozatként határozza meg.
Az iraki muszlimok számára a „hitetlenek és hívők, a jó és rossz” közötti harcról van szó. Szaddám Husszein istenteleneknek (és ezzel az isteni ölési erőszak védelme alatt nem állóknak) nevezi a zsidókat, az amerikaiakat és az európaiakat, s ily módon azzá a bűnbakká teszi őket, amelynek áldozati megölése majd új, világot átfogó fényben ragyogtatja föl az általa igényelt isteni és ölési erőszakot. Szaddám „szent háborúja” kultikus ölési-tekintélykeltő póz. De az ellene irányuló szövetséget is az a veszély fenyegeti (ha háborút visel), hogy az agresszor rettenetet keltő elpusztításában saját életpátoszát emeli isteni-tekintélykeltő valósággá, s így meghamisítja azt. Alapdinamikája miatt a háború mindig és minden résztvevő részéről azzal fenyeget, hogy „szent” háborúvá válik, amelyben az a cél, hogy a pusztítással és az ellenfél megölésével isteni rettenetet hozzanak létre.

8.
A sémita világban az `l szógyökkel fejezik ki „Istent”, és Il, El vagy Al formában ejtik ki. Minden ebből a szótagból alkotott istennév – az Ószövetség El-je csakúgy, mint Allah – a jóságos és áldásosztó vonás mellett a tekintélykeltő ölési erőszakot is tartalmazza.
Il-Afrit az óarab mesék emberevője, de ő sem nélkülözi a jóságos vonást. Az ószövetségi Teremtés könyvében, a 17. fejezetben Ábrahám Istene „El-Saddáj”-nak nevezi magát, azaz a vadon és a rettenet istenének, aki véres áldozati cselekményben köt szövetséget Ábrahámmal, és a gyermek- és emberáldozat készségét követeli tőle. Az „Al-lah” név az „Al” szótag megkettőzésével jött létre, a második szótag az első megfordítása. Az „Alla il Allah il Allah…”-ban már az l-szótagoknak ez a halmozása is azt a dimenziót jellemzi, amely a világ legerősebb és legkiemelkedőbb ölési erőszakait is felülmúlja. Ezzel nincs ellentmondásban, hogy Allah, akárcsak az ószövetségi El, mélységesen jóságos és irgalmas vonásokat is hordoz. A Koránban minden szúra így kezdődik: „Allah, a Legirgalmasabb nevében”, és El-Saddáj Jahveként mutatkozik be Mózesnek, azaz népének anyai „Jelen-vagyok-Isteneként”. Jézus istenmegszólításában Abbává, „Papává-Mamává” válik. Ebben a tradícióban azonban mindig fönnáll a veszély, hogy ez az irgalmas és jóságos vonás csak azoknak van fenntartva, akik ennek az Istennek imádással alávetik magukat, tehát az őt tisztelő valláshoz tartozóknak, míg a „pogányokkal” és a „hitetlenekkel” szemben büntető-tekintélykeltő „szent háborúban” a rettenet erőszakos isteneként lép föl.

9.
A matriarchális kultúrákban az anyaistenségek ez ellen a vadon-isten ellen harcoltak (és közben maguk is erőszakossá váltak). A zsidó-keresztény és az iszlám tradícióban az ember rábízza magát erre az „erőszakos Istenre”, és megpróbál annak jóságos oldalával szövetséget kötni, azaz áldást, földet és termékenységet kikönyörögni. Életében, működésében és halálában Jézus ezzel a jóságos vonással mint ennek az Istennek egyedül igaz lényegével azonosul, vadon- és erőszak-jellegét pedig mint a félelem bűvöletéből született emberi kivetítést leplezi le.
Itt nem tudunk belemélyedni a matriarchális vallások szimbólumaiba és mítoszaiba (meséibe), és El Saddájhoz fűződő viszonyukba. Az ábrahámi vallások eredetük alapján férfias-patriarchális meghatározottságúak. Az ölési erőszakot felülmúló dimenzióként Isten férfias. Jóságos oldalával, a szövetség Isteneként egyre inkább nőies-gondoskodó vonásokat ölt, s ezek Jézus istentapasztalatában meghatározó ismertetőjeggyé válnak. Ez feltételezi, hogy az erőszak bűvöletét, amelynek az emberiség évmilliókkal ezelőtti eredete óta foglya volt, Jézusban és Jézus által áttörte és felváltotta a gondoskodó-erőszakmentes szeretet bűvölete. Az Abba szeretett fia már nem lát isteni rettenetet az ölési erőszakban: „Ne féljetek azoktól, kik ugyan megölik a testet, de különben nem tudnak mit tenni veletek”, olvassuk a Lukács-evangéliumban. Abban, ahogyan Jézus szemben áll a római államhatalommal, amely rettenetes kínzó- és ölőhatalomként mered előtte, ez a hatalom isten-telenként lepleződik le. Annak látszik immár, ami: profán, üres és természetellenes (ölési) tekintélykeltő póznak.

10.
Az ölési erőszak isten-telenítésének, ahogyan az Jézusban megvalósult, az ember sok millió éves erőszakbűvöletű meghatározottságához viszonyítva túlságosan rövid (és maguktól a keresztényektől is túlságosan elhomályosított) története van ahhoz, hogy máig alapjaiban átalakíthatta volna az emberi viselkedést. Az ember a nyilvánosság szemében még a keresztény világban is elveszíti „az arcát”, azaz egészen-emberi, az értelmi dimenzióban gyökerező identitását, ha túlságosan sokáig tűri az erőszak provokációját, és végül nem válaszol mégis felágaskodó ellen-tekintélykeltő viselkedéssel a kihívásra.
A jelenlegi összegabalyodott helyzetben Szaddám Husszein háborús- és ölési potenciáljának elpusztítása, bármilyen rettenet is ez azokra nézve, akiket közben megsebesítenek és megölnek, a „kisebb rossznak” tűnik. Ez a mostanság gyakran ismétlődő beszéd persze túlságosan is könnyen elfedi, milyen égbe kiáltóan nagyok azok a bajok, amelyek közepette élünk – ha egy rettenetes háború ezekhez képest a kisebb rossznak tűnik. Ennek a helyzetnek föl kellene nyitnia a szemünket, hogy a föld népei – az erőszak és az ölés mindenki számára nyilvánvalóvá vált nyomorúságos profanitása és brutalitása ellenére, ahogyan ezt a 2. világháború láthatóvá tette, és a Jézus alakjában (ha csak 2000 éve is) az embernek ajándékozott szimbolika ellenére – végső soron még mindig a kölcsönös tekintélykeltés bázisán élnek együtt, és brutális ölési-tekintélykeltő póz tör ki rajtuk, ha egyéb biztosítékok csődöt mondanak. Az újból és újból hallható beszéd Husszein egyedüli felelősségéről nem ismeri föl, hogy nem léteznék semmiféle Husszein, ha az emberiség Jézus (vagy Buddha) módjára kiszabadította volna magát az erőszak bűvöletéből. Jézus imádkozott a hóhéraiért; tudta, hogy – beleértve Pilátust és a római császárt is – ők sem csak tettesek, hanem, mint ő maga, áldozatok is: áldozatai annak, hogy az emberi élet évmilliók óta az erőszakhoz tapadt.

Posted on

Madarainkat gyilkolta az olasz orvvadász

Fenyőrigó és fehér gólya is volt az olasz mészáros áldozatai között. 438 állattetemet foglaltak le a fináncok.
Békacombot és fürjtetemet foglaltak le a pénzügyőrök: A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai közúti ellenőrzést tartottak tegnap Nagylaknál. Az ellenőrzés során az esti órákban a fináncok megállították egy olasz állampolgár autóját. A pénzügyőrök figyelmét felkeltette, hogy a jármű utasterében kalitkákban kilenc példány élő madarat – tengelicet, kalandrapacsirtát, valamint berki-, mezei- és házi verebet – szállítanak, ezért további kutatás mellett döntöttek. Később a jármű utasteréből és annak tetején elhelyezett csomagtartóból összesen 238 példány tollas, illetve kopasztott és fagyasztott madártetem – fehér gólya, vörös nyakú lúd, fenyőrigó, fürj, pacsirta, gerle – valamint kétszáz darab békatetem került elő. A szakértő előzetes véleménye alapján a megtalált állatok és tetemek védett fajokhoz tartoznak. Az olasz a védett fajok szállításához engedélyt bemutatni nem tudott, ezért a vámhatóság a 6,5 millió forintot meghaladó értékű szállítmányt lefoglalta, valamint az olasz sofőr ellen természetkárosítás bűncselekmény miatt eljárást indított.

Posted on

Nyakörves kutyákat lőttek ki vadászok a Normafánál

Lelőtt két kutyát a Normafánál február elején a Pilisi Parkerdő Zrt. hivatásos vadásza – értesült az InfoRádió. A kutyákat egy férfi sétáltatta; az ebek a szomszédjáé voltak. Az erdészet szóvivője megerősítette információnkat. Lomniczi Gergely elmondta: kevesen tudják, de attól még törvény hatalmazza fel a hivatásos vadászokat arra, hogy kilőjék azokat a kutyákat, amelyek vadakat űznek, és a gazdájuk nincs a közelben. A Kutya magazin főszerkesztőjének az a tanácsa, hogy feltűnő színű nyakörvvel és csengővel sétáltassuk házi kedvencünket az erdőben.
A Pilisi Parkerdő Zrt. hivatásos vadásza két kutyát lőtt le Normafa térségében, mert azok egy őzsutát és egy őzgidát kergettek – mondta az InfoRádiónak az erdészet szóvivője, aki hozzátette: két vadász volt a helyszínen, az egyikük hiába kiáltott a kutyák gazdája után. Miután nem jelentkezett senki, a vadakat üldöző ebeket a másik vadász lelőtte.
Pár perccel később jelent meg egy ember pórázzal – kiderült, hogy ő sétáltatta szomszédja kutyáit. A kiabálást azért nem hallotta, mert mintegy 500 méteres távolságban lehetett. Lomniczi Gergely elmondta, az illető bevett gyakorlata volt, hogy a parkolóban kiengedte a kutyákat, amelyek futottak, amerre láttak.
A szóvivő hangsúlyozta: az erdész a vadászati törvény értelmében lelőheti a vadat űző vagy támadó kutyát, márpedig ez a két eb egyértelműen üldözte a vadakat. Ráadásul tél végi időszak van, amikor az erdőben élő állatok már legyengült állapotban vannak, így ilyenkor a gazdájuktól eltávolodó kutyák veszélyesek lehetnek. Évente több elhullást okoznak az ilyen esetek – fűzte hozzá.
Lomniczi Gergely kiemelte: a természet, a vadállomány és a kutyák védelme érdekében is a gazdáknak pórázon kellene sétáltatniuk az állatot a természeti vagy vadászati területen.
A Kutya magazin főszerkesztője is azt hangsúlyozta, a vadászati törvényben is szerepel, hogy ha kivisszük a kutyánkat az erdőbe, akkor nagyon feltűnő színű nyakörvre csengőt érdemes tenni, mert a hangtól a vad megriad, és a vadász is tudja, hogy valahol a közelben van az eb gazdája.
Harcsás Márta hozzátette: már lehet kapni olyan hosszú pórázokat, amellyel 10-15 méter mozgásteret is lehet biztosítani a kutyánknak.

Posted on

Hajtóvadászat: lezárják a turistautakat a Mátrában

Gyöngyössolymos, Mátraháza: Aki a pocsék idő ellenére is kirándulna a hét végén, az számítson rá: időnként lezárják a turistautakat. Hajtóvadászat miatt ma korlátozásokra számíthatnak a Mátrában túrázók. A Mátrafüredi Erdészet szervezésében a vadászok egész nap Gyöngyössolymos közigazgatási területén lesznek.
Elsősorban Henc, a Jegyző- és a Kovács-rét egyházbükki oldalán, valamint a Nyesettvár Tótok-rétje felőli részén lehet számítani biztonsági okokból a turistautak lezárására.
A vadászok vasárnapra is terveznek programot. Ekkor a Mátra turisztikailag igen kedvelt övezeteiben is vadásznak. A tervek szerint ott lesznek a Sástó – Muzsla-kilátó – Hanák-kilátó háromszögben, a Peres-bércen, a Lajosháza – Szalajka ház közötti oldal és a Kisbükk területén.

Update: Két emailt kaptam a cikk kapcsán:
“Mi a francot vadásznak? Menjenek haza és ápolják a családi kapcsolatokat. A rohadt állatgyilkosok. Ha annyira vadászni akarnak, menjenek az erdőbe egy szál késsel és vadásszanak. Hülye banda. Ne meséljenek állományápolásról. Akkor, tetszés szerint, kiválasztható. Kérem ne érezze magát senki sem megsértve. Ha valaki,kissebb mint 150 cm,kopasz, sántít,szemüveget hord (mint én), stb. stb. lelőhető. Miért? Állományápolás. “
“Helyes szó, hogy hajtóvadászat. Mert hogy is keletkeztek a mai sportvadászok? Az ember durván beavatkozott a természet rendjébe (felborítva a táplálékláncot), majd a saját kapzsiságát kénytelen vadászattal helyreállítani. Tehát szükséges rossz. Persze má kérdés a vadászetika, a szeszfőzdékből hordott (kábító) hulladék vadetetésre. Amugy ez nem sport. A sport egyenlő felek küzdelme. Ha valaki egy hiper-modern fegyverrel lesből megöl egy táplálkozó vadat az minden csak nem sportszerű. És: a vadászok a “trófeára” mennek, tehát a beteg, kevésbé életképes állatok maradnak életben,ezt nevezik kontraszelekciónak. Gratulálok az uraknak a remek sportoláshoz!”