Posted on

Kutyapszichológia 24 – Utazás, cirkusz az autóban

Sok kutyát ismertem, melyeknek a kocsi hátsó ülése maga volt a megtestesült pokol. Emlékszem egy állatra, amely végigugatta a teljes négyórás utat Lincolnshire-ből Skóciáig, valamint egy másikra, amely szó szerint át akart törni menet közben az ablakon. Sok gazda nehezen tűri az ilyesmit, és néhány kilométeres útnál hosszabbra nem vállalkozik a halálra rémült kutyával.
Ha jobban belegondolunk, a kutyák ijedsége nem is olyan meglepő. Az autó sok tekintetben nem más, mint az otthon, a fészek kicsinyített mása. Amikor oda beszáll, a kutyát a falka vagy annak néhány tagja veszi körül. Körös-körül odakintről pedig csak úgy zúdul befelé a sok látnivaló, amit a kutya aligha érthet, ugyanakkor mind potenciális veszélyforrást jelenthet a falkára. Ilyesfajta szituációban az lenne a csoda, ha a kutyákon nem lenne úrrá a vakrémület. Szerencsére elmondhatom, hogy az autós káosznak nevezett problémával minden gazda meg tud birkózni. Két esettel fogom szemléltetni, hogy még a legsúlyosabbnak tűnő esetekben is milyen könnyű a kutyából vidám utazót faragnunk.
A Cleethorpe házaspár már mindent megpróbált, hogy kutyájukat, a labrador-border collie keverék Blackie-t meggátolják abban, hogy azonmód élő ágyúgolyóvá váljék, mihelyt az autóba ültetik. Felcsavarták a rádiót maximális hangerőre, ordítoztak az állattal, mindhiába. Minden utazás rémálommá vált, beleértve az egészen rövideket is, mint például a tengerpartra vivőt, ahol Blackie azután végre sétálhatott.
Amikor meglátogattam őket, az első fél óra a szokásos menetrend szerint zajlott. Amíg a módszerem lényegét magyaráztam nekik, közben persze a vezérségem jeleivel bombáztam a kutyát. Blackie egyre inkább átpártolt a gazdáitól hozzám. Amikor az emberek látják, hogy a kutyájuk így viselkedik velem, aggódni kezdenek. Attól félnek, hogy valamilyen furmánnyal elszeretem tőlük a kutyájukat, és az a továbbiakban csak nekem fog engedelmeskedni. Az igazság persze az, hogy a kutya egy olyan vezérnek hisz engem, aki végre majd vigyáz rá és az egész falkájára is. Ezt a folyamatot azután természetesen a gazdák is végigvihetik, most már a saját vezérségük érdekében. Könnyű belátni, hogy a módszert a legjobban úgy tudom bemutatni, ha először magamon demonstrálom a hatékonyságát. A gazda és a kutya közötti kötelék megmarad, csak ideiglenesen hozzám kerül a kutya fölötti hatalom.
Hamarosan úgy láttam, hogy elegendő haladást értem el Blackievel ahhoz, hogy tegyünk egy próbát az autóval. A házaspár a szokásos módon előre ült, én telepedtem az utasülésre, míg a kutya, megint csak a megszokott módon, a furgon hátuljában kapott helyet. Sok gazda, az én szememben felelőtlen módon, hagyja, hogy a kutyája szabadon mászkáljon keresztül-kasul az üléseken. Blackie gazdái ezzel szemben ráccsal választották el a rakteret az utastértől. Most még egy pórázt is rácsatoltam a kutya nyakörvére, amit a rácson átvezetve tudtam fogni. Ezzel a módszerrel bizonyos kontroll alatt tudtam tartani Blackie-t.
Amikor beindult a motor, a lehető legnyugodtabban és csendben ültem. Ahogy gurulni kezdtünk, egyik karommal átnyúltam a rácson, és kezemet Blackie vállára tettem. Amikor a kutya fel akart ugrani, finoman visszanyomtam, amire azonnal elernyedt, és fekve maradt.
Hat-nyolc kilométert tehettünk meg, gyakorlatilag céltalanul, keresztül a város legforgalmasabb részén. Azt szerettem volna, ha Blackie a lehető legtöbb zajjal, látvánnyal, tehát potenciális veszéllyel szembesül eközben. Az út alatt végig a vállán tartottam a kezem. Ha úgy éreztem, hogy kezd nyugtalankodni, gyengéden fokoztam a nyomást a hátán. Fontos megjegyezni, hogy van egy nagyon finom határ, amely a nyers erőszakot elválasztja a gyengéd biztatástól. A legtöbb ember szerencsére ösztönösen képes ráérezni erre. Ha mégsem sikerül, azzal a hasonlattal szoktam élni, hogy olyan ez, mint amikor a gyermekünket először visszük fogorvoshoz, ahol tartanunk kell őt a kezelés alatt. Kínos, ám szükségszerű beavatkozás előtt áll. Nekünk az a dolgunk, hogy a lehetőségekhez képest minél kevésbé szenvedjen a kezelés alatt. Mialatt hazafelé tartottunk az autóval, már nem kellett fognom Blackie-t. A kutya szépen üldögélt a kocsi hátuljában, nézve a tovasuhanó világot. Azóta sincs semmi probléma, ha utazásra kerül a sor.
Akárcsak az ember, a kutya is magában hordozza a korábbi kellemetlen tapasztalatok emlékét. Ha például valaki szenvedett már autóbalesetet, előfordul, hogy vonakodik újból autóba szállni. Hogy ez mennyire így van a kutyákkal is, arra rájöhettem, amikor egy igen kínos esethez hívtak segíteni. A kérdéses dobermann olyan rémes baleset áldozata volt, hogy még a helyi újságok is foglalkoztak a történettel. A kutyára sérülten és lelkileg is összetörve találtak rá egy útpadkán. Szinte hihetetlen, de kiderült, hogy az elvetemült gazdák szó szerint kidobhatták a száguldó kocsiból ezt a nyomorult állatot! A sérülések súlyossága miatt azonnal az állatkórház intenzív osztályára került. Eleinte nem sok esélyt adtak a felépülésére, azonban a kutya lassan, de mégiscsak meggyógyult, és végül egy Barnetby nevű faluban lakó házaspár vette magához. Ők fedezték fel, hogy a szerencsétlenség milyen mély nyomokat hagyott maga után a kutya emlékezetében.
A dobermannok nem tartoznak a reszkető virágszálak közé, ez a kutya mégis az őrjöngő pánik állapotába került, mihelyt megpillantott egy autót. Amikor a gazdái bekényszerítették a kocsijukba, a rettegő állat televizelte a jármű belsejét. Ebben a helyzetben sokan egyszerűen elaltatták volna a dobermannt, mert könnyű lett volna menthetetlennek ítélni az állapotát. Azonban ismét csak olyan gazdákról volt szó, akiket valóban érdekelt az állataik jóléte. Elszánták magukat, hogy minden lehetségest megpróbálnak, csak hogy segítsenek rajta.
Velük töltöttem egy napot, mialatt elmagyaráztam, hogy hosszú küzdelemre számíthatunk. Olyan kutyáról volt szó ugyanis, melynél igen mélyen gyökerező félelmet kell kigyomlálnunk, mielőtt képes lesz újból akár csak a közelébe menni bármilyen autónak. Szerencsére új ismerőseim kitűnő tanítványnak bizonyultak. Két hét alatt sikerült nekik végigmenni a köteléképítés szokásos formuláin, megszerezve ezzel a vezéri pozíciót. Ezek után arra kértem őket, hogy mindenfajta közös tevékenységet irányítsanak úgy, hogy lehetőleg az autó közelében legyenek közben a kutyával.
Egy egész hónapig tartó munka vette kezdetét. Az étellel megrakott kutyatálat úgy helyezték el, hogy onnét teljes rálátás nyíljon a kocsijukra. Ezzel az volt a célunk, hogy a kutyában kioltsuk a beidegződést, hogy egy autó látványa csakis valami rosszat jelenthet. Amikor ezzel megvoltunk, fokozatosan közelebb kellett jutni az autóhoz. Nagyon fontos volt, hogy mindeközben végig nyugodtak és csendesek maradjunk. A gazdák mindent megtettek, még azt is, hogy vacsorájukat a kocsifelhajtón, sámlin ülve költötték el, csak hogy lelket önthessenek a kutyájukba. Végül aztán fáradozásaiknak meglett a gyümölcse. Az áttörés akkor következett be, amikor sikerült rávenni a dobermannt, hogy az ebédjét az álló kocsi hátuljában fogyassza el. Ezt követően apportírozós játékokat játszottak vele úgy, hogy a tárgyat az autóból kellett visszahozni, illetve máskor ők ültek a kocsiban, és oda kellett vinnie a kutyának a tárgyat hozzájuk.
A javulási folyamat hihetetlenül lassú volt, ám ezek a gazdák elszánták magukat, hogy mindent végigcsinálnak. Elérkezett az idő, amikor a kutya már a járó motorú autóban is hajlandó volt enni. Amikor idáig jutottak, fel-alá kezdtek gurulni a kocsifelhajtón, miközben a kutya odabent táplálkozott. Mindazonáltal olyan mélyek voltak a lelki sérülések ennél az állatnál, hogy nyolc hétnek kellett eltelni, míg végül kihajthattak vele az utcára. Örömmel újságolhatom, hogy azóta viszont a család együtt autózgat, és a korábbi rémület elpárolgott a körükből. A dobermann ismét képes élvezni az autós kiruccanásokat.

Posted on

Kalandként élik meg a kutyák az autózást

A kutyatulajdonosok számára is eljön a nyaralás ideje. Sokuknak ez együtt jár a töprengéssel és gonddal: hova tegyük a kutyát? Mások viszik magukkal.
A 25 EU-országból már csak Szlovénia, Csehország és Magyarország ragaszkodik valamilyen formában a kutyák pórázon tartásához. Minden területre kiterjedő pórázkötelezettség csak Portugáliában van érvényben.
A kutyák java igazán élvezi, hiszen nagy, közös zsákmányszerző túrának fogja föl az autózást. Váltakozó vidék, színek, formák, szagok és időnként ismeretlen kutyák fölbukkanása teszi még vonzóbbá az utazást. Ám ahhoz, hogy a kutyás autóút ne váljon kellemetlenné, figyelembe kell venni néhány dolgot, s ajánlatos gondosan felkészülni. Amelyik kutya mindennapjaihoz nem tartozik hozzá az autózás, azt a nyaralás előtti hetekben fokozatosan kell hozzászoktatni, hogy beugorjon és nyugodtan bent is maradjon az autóban. Mindenképpen jobb, ha az esetlegesen fellépő egészségügyi komplikációk is még a megszokott környezetben, a szoktatás ideje alatt jelentkeznek, így van idő a megoldásukra. Az autós utazás közben jelentkező hányás megelőzésére az állatorvostól kérhet tablettát. A kicsi és közepes méretű fajták általában jól érzik magukat a takaróval leterített hátsó ülésen. Egyre többen használják a kutyák autóban történő szállításakor a műanyag szállítódobozokat, és gyakorta használatosak a fémből készült különféle utazóketrecek is. Ez utóbbi előnye, hogy összecsukható, míg az előbbié, hogy könnyű, egyszerűen tisztán tartható, s a kistestű kutyáknak az autón kívüli szállítására is alkalmas. A térelválasztó vagy a szállítódoboz azért is hasznos, mert meggátolja a kutyát abban, hogy a vezetőt zavarja.

Posted on

Megfagyott egy kölyökmacska a Delta Airlines egyik járatán

Kihűlt és elpusztult egy kölyökmacska a delta Airlines egyik amerikai járatán. Az állatot elvileg légkondicionált szállítóeszközben utaztatták a gép rakterében, de nem élte túl az utazást.
Heather Lombardi közel 300 dollárt fizetett azért, hogy a Delta Airlines Utah-ból Connecticutba szállítsa Snickers névre hallgató 11 hetes, alig 1,5 kilogrammos szőrtelen fajtájú kismacskáját. Az érkezés után az állat a kihűlés jeleit mutatta, nem mozgatta fejét és lábait és rövidesen elpusztult.
Az állatot a tulajdonosa egy speciális légkondicionált szállítóeszközben adta fel a repülőgépre, s a jegyért 299 dollárt fizetett a légitársaságnak. A jegyáron felül 70 dollárt fizetett azért is, hogy a macskát a leszállás után a lehető leggyorsabban rakodják ki a gépből, de a landolást követően közel 50 percig tartott, míg a macska lekerült a gépről – írja az Msnbc Travel.
A Delta légitársaság szóvivője egyelőre nem kommentálta az esetet, mert a nyomozók jelenleg is vizsgálják az állat elpusztulásának körülményeit.

Posted on

Az állat nem tudja megmondani mi baja van

Az állatorvos elmegy a háziorvosához azzal, hogy rosszul érzi magát. A háziorvos leülteti, és barátságosan megkérdi tőle: – És pontosan milyen panaszaid vannak? Mire az állatorvos: – Ja, így könnyű!
Honnan tudhatjuk, hogy négylábú vagy szárnyas barátaink jól érzik-e magukat? Mire van szükségük, hogy biztonságban legyenek otthonunkban és körülötte? Néhány jó tanács következik:
Minden háztartásban van gyógyszeres doboz vagy fiók, gyűjtjük családtagjaink orvosi leleteit, esetleges kórházi zárójelentéseit. Tudjuk, mit kell bevennünk, ha a fejünk fáj, mit adjunk gyermekünknek, ha lázas, tudjuk, hogy a 37 fok alatti hőmérséklet jó, a fölötte levő pedig meddig hőemelkedés és mikor láz. De tudjuk-e, hogy mit kell tennünk, hogy házi kedvenceink jól érezzék magukat, és mit, ha megbetegszenek?
Biztonságos környezet. Minden lakásban van egy csomó olyan dolog, ami károsíthatja kis barátainkat, például mérgező dísznövények, gyógyszerek, rovarirtók, tisztítószerek, szemét és kerti komposzt. A törött vagy csak éles tárgyak, drótok, zsinórok is megannyi sérülés lehetséges forrásai. Minden ilyesmit el kell zárnunk előlük. Különös figyelmet igényel a bulik, családi ünnepek ideje, amikor vonzó dekoráció, érdekes kaják jelennek meg, és a vendégek esetleg olyasmivel kínálják az állatokat, ami ártalmas lehet számukra.
Rendszeres mozgás. Állatorvosok szerint a kutyáknak naponta legalább kétszer 15-20 perc intenzív sétára van szükségük, a macskáknak is minimum kétszer 15 perc játékidőre. A többi állat mozgásigénye más és más, egy hörcsögöt például kielégít a mókuskerék, de ha például papagájt tartunk, jó, ha naponta többször is engedjük repkedni a szobában.
Megfelelő táplálék. Az állatoknak is kiegyensúlyozott táplálkozásra van szükségük. A vadon élők gondoskodnak magukról, a háziállatok számára viszont nekünk kell összeállítanunk az ételt. Szerencsére a jó minőségű állateledelek minden szükséges dolgot tartalmaznak. Figyeljünk rá, hogy van külön táp a fiatal és az idősebb állatok számára! Ami a gazdi asztalán megjelenő ételeket illeti, azok egy része kifejezetten veszélyes a kisállatok számára.
Fogápolás. Gyakorta halljuk, hogy az egészséges életmód alapvető része a megfelelő száj- és fogápolás, ezért ne feledkezzünk el kedvencünk fogairól se! Az állatorvos szívesen ad tanácsot a fogápolás módjáról és a megfelelő eszközökről. Ne használjunk emberi használatra szánt fogkrémet, mert az állatokra mérgező fluoridokat tartalmaz, inkább próbálkozzunk a csirke- vagy tonhalízű speciális fogkrémekkel!
Rendszeres orvosi felügyelet. Vannak olyan betegségek és rendellenességek, amelyeket csak szakember ismer fel. A rendszeres vizsgálatra alkalmas időpont lehet a kötelező védőoltások ideje, amikor úgyis felkeressük az állatorvost.
Betegségmegelőzés. Férgek, bolhák, más élősködők és sokféle fertőző betegség előzhető meg oltásokkal és élősködőriasztó nyakörvekkel és más készítményekkel. Kérjük az állatorvos tanácsát!
Orvosi ügyelet. Tájékozódjunk a környéken levő állatorvosi ügyeletekről, tartsuk kéznél az állatorvos telefonszámát, hogy sürgős esetben elég gyorsan kérhessünk segítséget!
Azonosítás. A kisállatok fajtájától függően többféle lehetőség van. A kutyák esetében fültetoválás bőr alá ültetett mikrocsip biztonságos, de jó, ha a nyakörvre telefonszámunkat tartalmazó gravírozott bilétát akasztunk, hogy az elkóborolt, elveszett kedvencünket a megtaláló vissza tudja juttatni.
Elsősegélydoboz. A sérülések ellátásához körülbelül ugyanarra van szükség, mint az embereknél, de jó ha beszerzünk egy kullancskiszedő csipeszt, és legyen kéznél egy borotva is, hogy a seb környékén el tudjuk távolítani a szőrt. Gyógyszer adása előtt mindenképpen kérjük az állatorvos tanácsát, mert a humán gyógyszerek egyrészt mérgezőek lehetnek, másrészt az adagolás is igen különböző lehet.
Utazás, betegség stb. esetén alternatív elhelyezés. Mindenképpen gondoljuk végig, beszéljük meg a családdal és a szomszédokkal, hogy amennyiben valamilyen rendkívüli esemény (betegség, baleset) miatt nem tudjuk ellátni kedvencünket, mindig legyen valaki, aki bejuthat a házba, és gondoskodhat róla.