Posted on

Lovakat gázolt a vonat Monorierdőnél – áll a forgalom

Nem tudni, hogyan kerültek a lovak a nyílt pályára, s az sem ismeretes, hogy a mindkét irányból érkező vonat közül egy, vagy több ment-e át az állatokon.
Három lovat gázolt el eddig ismeretlen körülmények között a vonat Pilis és Monorierdő között hétfő este; az érintett szakaszon egyelőre áll a vasúti forgalom – közölte Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-vel.
Nem tudni, hogyan kerültek a lovak a nyílt pályára, s az sem ismeretes, hogy a mindkét irányból érkező vonat közül egy, vagy több ment-e át az állatokon. Személyi sérülésről nincs információ – tette hozzá az igazgatóhelyettes. A monori tűzoltók a rendőrségi helyszínelést követően tisztítják majd meg a pályát a tetemektől – mondta Szabó János.

Posted on

Szájból lélegeztette a tűzoltó a kutyát

Kutyát mentettek ki egy lángoló házból a tűzoltók, de a labrador nem mutatott életjeleket. A wisconsini lánglovagok azonban nem adták fel a küzdelmet: szájból szájba lélegeztetve élesztették újra. Jamie és Jared fejében meg sem fordult, hogy feladja a kutya életéért vívott harcot.

Kétségbeejtő látvány fogadta a tizenhét éves Dwight Brochardtot, amikor hazaért a kutyasétáltatásból: wisconsini házuk lángokban állt. A fiú azonnal berohant, hogy kimentse otthonából a többi háziállatát. Tudta ugyanis, hogy családtagjai nincsenek otthon, csak a két macska és a másik kutya, Coda, a labrador. Eközben a tűzoltókat is értesítette, Codát végül csak ők tudták kihozni az égő épületből. A kutya azonban nem lélegzett. Két elszánt tűzoltó, Jamie Giese és Jared Thompson egy pillanatig sem tétovázott, újraélesztette az idős ebet. Jamie szájon át lélegeztette, Jared pedig a mellkasát masszírozta, míg Coda vissza nem tért az örök vadászmezők határáról.
– Improvizáltunk, az fel sem merült, hogy azért ne mentsük meg, mert nem ember. Hiszen ő is a család része – mondta Jamie egy helyi lapnak.
A Brochardt család könnyek között ölelgette kedvencét, és hálálkodott a tűzoltóknak – írja a Borsonline.hu

Posted on

Halálra taposták a tűzoltószirénától megrémült állatai

Gondatlanságért ítélte el a bíróság Julian Lawford angol tűzoltót, aki miatt egy 75 éves farmer meghalt.
Harold Lee éppen a teheneit hajtotta ki a mezőre, mikor Lawford szirénázó tűzoltókocsijával annyira megrémítette az állatokat, hogy azok ijedtükben halálra taposták a gazdát.
– Ki kelet volna kapcsolnia a megkülönböztető jelzést, mikor meglátta, hogy egy tehéncsorda felé hajt. Felelőtlenül viselkedett, és ez okozta a farmer halálát – magyarázta a bíró.

Posted on

Az hűséges kutya

Kigyulladt egy ház, kihívták őket, kimentek oltani. Bent ragadt a házban egy ember, ordított segítségért! De nem tudtak bemenni a tűzoltók. Egyszer csak egy kutya (pointer jellegű) rontott …elő, be a házba, majd kisvártatva vezette ki az embert! Mindenki tapsolt a kutyának, az ember meg elsírta magát, majd közölte: “Mélységesen szégyellem magam! A kutyám volt ez az állat, két éve kidobtam, az utca etette, mindenkivel összevesztem miatta! Most mégis ő mentett meg!”
Meg akarta simogatni a kutyát, de ő nem hagyta magát, leült, vakkantott egyet és sarkon fordult!
Tudtára adta a baromnak: Gazdám voltál, szerettelek, ezért mentettelek meg! De többé nem fogsz nekem csalódást okozni, többet nem engedlek magamhoz közel!”
A kutyát az utcabeliek etették még évekig, a közösségi házban volt a szállása, mindenki imádta. Az ember meg úgy elszégyellte magát, elköltözött a faluból.
Forrás: Állatvilág Facebook oldala

Posted on

Macskát mentett a tűztoltóság

Tűz helyett fülsértő nyávogás és szédítő magasság várta a fővárosi tűzoltókat, akiket egy vakmerő kandúr megmentésére riasztottak hétfőn a VIII. kerületbe.
A macska egy borostyánnal benőtt tűzfalra kapaszkodott fel, hogy rigót fogjon, de nem tudott lemászni. – Már jó ideje sírt az a szerencsétlen állat, így kihívtuk a tűzoltókat – mondta a ház egyik lakója, Harag István, aki megörökítette a mentést.
A több tíz méter magas tűzfalon lógó, küzdő kandúrhoz a lánglovagok a tetőről, kötelekkel ereszkedtek le. Harc. A kandúr távolról sem volt boldog, egy órát tartott, mire Stinján Attila tűzoltó elkapta és bedugta egy zsákba, hogy lejuttassák a földre
– Több mint egy órát üldöztük, míg sikerült biztonságosan megfogni és egy zsákba betenni, hogy levihessük – tette hozzá Stinján Attila tűzoltó.