Posted on

Harmóniában a kutyáddal 6 – Kommunikáció és utasítás

6. rész – Kommunikáció és utasítás (Ördög istván: Legyél te is harmóniában a kutyáddal című DVD-ről nevelési útmutató kutyákhoz)
Amikor a kutyához beszélek általában olyan hangszínt használok ami közel áll az Ő nyelvükhöz, lelkükhöz. Vagyis pozitív vagy negatív irányba tudom befolyásolni hangulatát és ezen keresztül a cselekedeteit is. A kutya megtanulja, hogy a hangszínekhez különféle szavak és elvárások kapcsolódnak és így kialakít egy szótárat magának. Valahol a mi feladatunk is az lenne, hogy próbáljunk egy „közös nyelvet” kialakítani, úgy, hogy mind két fél törekedjen egymás jelzéseinek megismerésére. Hiszen a legtöbb esetben csakis arra törekszünk hogy a kutyánk megismerjen és megtanuljon mindent amit elvárunk tőle. Pedig ha jó gazdik akarunk lenni mi is megpróbáljuk őket megérteni. Mert ez az egyik kulcsa sikeres, boldog, kiegyensúlyozott együttélésünknek. Az első lépés a megértésükre törekvés majd igényeik kielégítése, ami: testmozgás, fegyelem, szeretet!
Kutyáinknak mindig egyértelmű jelzéseket kell adnunk és lehetőleg mindig ugyan abban a hangszínben és ugyan azzal a kiejtéssel. Amikor kiadjuk mondjuk az ül parancsszót azt mindig egyértelműen, utasítóan röviden kell tennünk. Törekedve arra, hogy mindig a lehetőségekhez képest egyformán hangozzék. Legtöbben elkövetik azt a hibát, hogy többször is kimondanak egy adott parancsszót, ha a kívánt cselekvést nem hajtja hozzá végre a kutya. Ez hibás így. Ha nem hajtja végre a kutya a feladatot az utasításnak megfelelően, azonnal meg kell erősíteni negatív formában. Vagyis negatív megerősítést kell alkalmazni. Mondjuk póráz rántással, farának lenyomásával, jutalom falat megvonással, stb. Ha azonnal engedelmeskedik jutalmazással erősítjük a kívánt viselkedést. Persze a fokozatos rávezetés is fontos. Megfelelő előkészületek nélkül nem várhatjuk el az azonnali engedelmességet…
A teljes fejezetetet elolvashatod, vagy meghallgathatod a DVD-n megrendelhető könyvben a bejegyzés alján lévő elérhetőségeken.
A további fejezetek: 1. A bemutatkozástól a gondolkodásmódig – 2. Vezetők és követők – 3. A problémáktól a játékig – 4. A játék – 5. A pozitív és negatív megerősítés – 6. Kommunikáció és utasítás – 7. A Hozzám és a Gyere ide közötti külömbség – 8. A tiltás, vagyis a Nem ereje 9. A félelem megoldása és megszüntetése – 11. Láb mellett haladás – 12. Gazdára való felugrálás – 13. Az utolsó gondolat.
A DVD megrendelhető a 06-30/331-7307  telefonszámon, vagy a nemetjuhasz@freemail.hu emailcímen. Ördög István weboldala itt facebook oldala itt.

Posted on

Lebukott a kutyatolvajbanda

Szervezett kutyatolvajbandát számolt fel az a nyomozócsoport, mely Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei rendőrökből alakult a kutyalopások tetteseinek kézre kerítésére. A csoport drága ebekre, és kölykökre specializálta magát, előzetes információgyűjtés alapján mentek tenyésztőkhöz.
Ferge Levente, a Tiszafüredi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint fellélegezhetnek a kutyatenyésztők, miután a bűnszövetség tagjai lelepleződtek a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszafüredi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói és a Hajdú Bihar megyei egyeki őrsparancsnok együttműködésének köszönhetően.
Az őrnagy az előzményekről szólva felidézte: az elmúlt hónapokban országszerte több értékes kutyát loptak el tenyésztőktől. Elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Heves és Borsod megyében tulajdonítottak el angol és francia bulldog fajtatiszta kölyökkutyákat.
A legnagyobb kárt 2010. október 3-án egy tiszafüredi tenyésztőnek okozták, akitől két Champion győztes angol bulldog kölyköt vitték el. Az állatok értéke megközelítette a hatmillió forintot. Miután a tiszafüredi kapitányság büntetőeljárást indított az ügyben, a beszerzett információk alapján felmerült a sorozat-bűncselekmény gyanúja. A nyomozást kiterjesztését követően kiderült: országszerte közel 20, hasonló módon elkövetett kutyalopásos eset történt az utóbbi időben.
A rendőrök látókörébe került egy mezőkövesdi család, amelynek tagjai internetes hirdetéseken szemelték ki áldozataikat. Telefonon vették fel a kapcsolatot a tenyésztőkkel, kutyatulajdonosokkal, és nagy összeg átadását kilátásba helyezve megszerezték azok címét, végül ellopták a fajtatiszta kutyakölyköket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a kutyákat több kézen áthaladva külföldön értékesítették. A hálózat felderítése és e körülmény tisztázása érdekében még további vizsgálatok várhatók.
A gyanúsítottak 2010. december 21-én éjjel kerültek rendőrkézre, amikor a rendőrök Kaba környékén igazoltattak egy, már hosszabb ideje megfigyelt, Nádudvar irányába haladó gépkocsit és az abban utazó négy embert. Az autó átvizsgálása során több, bűncselekményhez használatos tárgyat találtak, majd foglaltak le. A négy férfi a helyszínen történő elszámoltatásuk során ellentmondásokba keveredett, ezért – illetve az ellenük szóló bizonyítékok miatt – előállították őket.
Később arra is fény derült, hogy a gyanúsítottak elfogásuk napján hat francia és öt angol bulldog kölyköt loptak el Nádudvarról, amelyeket már átadtak Mezőkövesden megbízóiknak. Ezek a kutyák visszakerülhettek gazdájukhoz, a rendőrök ugyanis a kihallgatásokkal párhuzamosan házkutatást tartottak a mezőkövesdi apánál és fiánál, akiknél megtalálták az ellopott négylábúakat. Ugyanitt további 110 kutyát is lefoglaltak.
Ferge Levente hangsúlyozta: a nyomozásnak ebben a szakaszában beigazolódott: a tettesek csivava fajtatiszta illetve keverék kutyákat is nagy számban loptak az ország különböző területein. A négy kabai és két mezőkövesdi lakos ellen többrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Közülük két férfit előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, míg társaik jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

Posted on

Maffia lopja a tenyésztett kutyákat?

Értékes kutyák ellopására specializálódott banda fosztogatja az északkelet-magyarországi régió kutyatenyésztőit – figyelmeztet a rendőrség. Rövid időn belül több településről is elloptak angol és francia fajtiszta bulldog kutyakölyköket.
Lelkesen indult megszokott útjára a napokban kora reggel egy tiszaújvárosi kutyatenyésztő férfi a közeli Nagycsécs községben lévő ingatlanához, hogy megetesse a tucatnyi fajtiszta, eladásra szánt angol buldog kutyakölyköket és az anyaállatot. Amikor megérkezett megdöbbenve vette észre, hogy éjjel elvitték a kutyakölyköket. A kára meghaladja az 1 millió forintot.
– A sértettet előző napon, vélhetően fiktív néven egy nő hívta fel, aki érdeklődött az eladásra hirdetett kölykök iránt – tájékoztatott a rendőrség Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszeren keresztül (ELBIR). Megállapodtak, hogy másnap a megadott címen találkoznak és megvásárolja a kisállatokat. Ezzel a kutyák pontos helyének is a birtokába jutott. Kiderült, hogy az utóbbi hetekben angol és francia fajtiszta bulldog kutyakölyköket, egy esetben az anyát is ellopták Hajdúböszörmény, Karcag, Ebes, Kenderes, Balmazújváros településeken, esetenként milliós kárt okozva a tenyésztőnek. Ami feltehetően összeköti a cselekményeket az érdeklődő ismeretlen hölgy, aki komoly vevőnek mutatkozik, szóban megegyezik az eladóval, így megszerzi a telep címét.
A rendőrség kéri, hogy amennyiben tenyésztőként hasonló módon megkeresik, legyenek figyelmesek és gyanakvóan óvatosak!

Posted on

Tenyésztők viadala a kutyakiállításon

Miskolcon véres tragédia történt a békés programnak ígérkező kutya szépség versenyen vasárnap, ám nem valamelyik megvadult eb támadt emberre, hanem a gazdik egymásra. Á. Tibor életét a rendezvényen lévő állatorvos bírónő mentette meg azzal, hogy egy törülközővel leszorította a nyaki artériát, amelyből spriccelt a vér.
– Tudomásom szerint a két tenyésztő már a kutyák bírálata alatt veszekedni kezdett, ám a már előzetes letartóztatásban lévő F. Zsolt végül a parkolóban nyakon szúrta egy késsel sporttársát – magyarázta Soós Attila kinológus, nemzetközi küllembíró. – Az áldozatot több mint tíz éve ismerem, soha nem volt agresszív, hőbörgő ember. Nyugodt, kiegyensúlyozott kiállító, aki régen tenyészt angol masztiffot és más őrző-védő kutyafajtákat. Majdnem szomszédok Kecskemét közelében a másik tenyésztővel, aki csaknem kioltotta az életét.
– Úgy tudjuk, a kiállító állapota életveszélyes. A keleti országokban gyakori, hogy tettlegességig fajul a tenyésztők közötti vita, sőt Horvátországban például egy bíró kollégámat nyakon harapta egy agresszív gazdi – tette hozzá a kinológus, aki szerint veszélyes a szakmájuk, sokszor éri őket is atrocitás, a konkurens tenyésztők is gyakrabban esnek egymásnak, mint kutyáik, de ilyen eset még nem történt magyar kiállításon. A támadó előzetes letartóztatásban van, a nyakon szúrt kiállítót pedig az intenzíven kezelik. – írja a Blikk.