Posted on

A hála érzése, ami a mai kultúrából kiveszni látszik

Krisna-völgyben komoly lépéseket tettünk az önellátó biogazdaság fejlődése érdekében az utóbbi években. Százötven hektáros területen mutatjuk be az önfenntartás alapját képező gabona, zöldség, gyümölcs termesztését a kívánatos mennyiségben és változatosságban. A földművelés mellett a termelés alappilléreit jelentő állatokat, teheneket és ökröket is tartunk. Egy vegetáriánus szemléletmódú közösség a tejükért gondozza ezeket az állatokat. Ez az élelmiszer fontos táplálék minden ember számára. Tartalmaz minden létfontosságú vitamint és fehérjét, forrón fogyasztva pedig segíti a finom agyszövetek kialakulását. Templomi konyhánkon számos édességet, illetve joghurtot, házisajtot készítünk belőle. Ezeknek az állatoknak a földművelésben végzett munka és a tejadás mellett nagy szerepe van a Krisna-tudatúak társadalmában. A vaisnavizumus – azaz a Krisna-hit – szentírásai elítélik az állatölést, és a tehenek tejét nagyra becsülik. Indiáról szinte mindenkinek a szent tehenek jutnak eszébe. Erre a filozófiai tételre a Védák adnak magyarázatot. A szentírások hét személyt említenek az ember anyjaként: a szülőanyát, a dajkát, a papok feleségét, a lelki tanítómester feleségét, a király feleségét, a földet és a tehenet. Az a közös bennük, hogy mindannyian gondoskodnak a rájuk bízott emberekről. A tehén úgy teszi ezt, ahogy egy anya: tejet ad számunkra, amit sokféle területen lehet, például az étkezésben, a templomi imádatban, az egészségügyben. Teheneket tartani úgy, hogy valaki gondoskodik róluk és nem öli meg őket, nagyon jámbor cselekedetnek számít.

A védikus tanítások szerint a tehenek védelme nélkül nem lehet fenntartani a lelki kultúrát, a lelki kultúra nélkül pedig lehetetlen elérni az élet célját. Istent ezért szanszkritul go-bráhmana-hitáyának nevezik, azaz a tehenek és Isten szolgáinak védelmezőjének. Sajnos, mivel a jelenkorban nincsen tehénvédelem, s nem becsülik nagyra ezt a kultúrát, mindez veszélyben forog. Ha az emberi társadalom fel akar emelkedni, vezetőinek követniük kell a Bhagavad-gítá szentírásának tanításait, és védelmezniük kell a teheneket, és a lelki kultúrát. – magyarázza A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója. A tehénvédelem tehát nem csak állattenyésztést jelent. A különbség a két dolog céljában van. Az állattartás alapja gyakran az állatok kihasználása, közben nem véve tudomást érző élőlény voltukról. A cél a minél nagyobb haszon elérése. A tehénvédelem esetében már maga a kifejezés is azt sugallja, hogy itt másról van szó. Valójában a tehenek védelme a tökéletes társadalmi rendszer alapja, ami enélkül nem is létezhet. A tehenek Isten, Krisna kedvenc állatai. Amikor Krisna megjelent ebben az anyagi világban, azt is megmutatta, hogyan kell védelmezni ezeket az állatokat. Emiatt mi is nagyon személyesen kezeljük őket. A Farmunkon élő jószágainkak külön nevük van, hiszen mindannyian más-más személyiséggel, tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem kihasználni szeretnénk őket, hanem megfelelő módon gondoskodni róluk, s amit adnak, elfogadjuk. E közvetlen egymásrautaltságból és kapcsolatból fakad, hogy tejükért, anyai gondoskodásukért cserébe mi is mindent megadunk nekik, amire szükségük van, és életük végéig teljes felelősséget vállalunk értük. A legerkölcstelenebb dolognak tartanánk, ha öregkorukra vágóhídra küldenénk őket, csak mert tovább már nem “hasznosak” a számunkra. Ezt jelenti a hála érzése, ami a mai kultúrából kiveszni látszik, pedig nagyon fontos. Az ökrök helyzete is ehhez hasonló. A mai társadalomban a bikák eleve esélytelenül születnek. Csakis valamelyik húsboltban végezhetik. A védikus kultúrában azonban olyan a kapcsolat velük, mint az apával. Ők gondoskodnak rólunk – akár az apa a családról –, s mi is gondoskodunk róluk. Hatalmas erejükkel segítenek a gabonatermesztésben, a földművelésben. Szántunk, vetünk velük, és a szekér elé fogjuk őket, amivel árut szállítunk. Amikor az állatok már kiszolgált kort értek el, „nyugdíjazzuk” őket minden gondoskodást megadva nekik, és ha eljön az idő, a természetes folyamatok útján szenderülnek jobblétre. Ezután pedig elhamvasztjuk a testüket, ahogy azt a védikus kultúrában előírtak szerint javasolják. Krisna-völgyben jelenleg 35 tehén és ökör él. Istállójuk, amely nagyon komoly kiszolgálást jelent az állatok számára, most bővül egy új, ökrök számára készülő részleggel. A legkívánatosabb elosztásban és felszereléssel készül az épület, amelyben harminc ökör kaphat helyet, emellett még harminc tehén fér el kényelmesen az istállóban. Nagyjából egy ekkora állományról tudunk majd a jövőben gondoskodni a Biofarm területén, ezért tudunk felelősséget vállalni. Természetesen a legelőket is ennek megfelelően alakítjuk. Ugyancsak fontos cél, hogy az ökrök is hasznosan le legyenek foglalva. Épül járgány, malom, szecskázó, amelyet mind ökrös hajtásra tervezünk. A tehenek megölése nagyon nagy mértékben hozzájárul a mai kedvezőtlen világhelyzet, az élelmiszerárak emelkedése és a klímaváltozás kialakulásához. Amikor az emberek állatot ölnek, vagy a húsfogyasztás révén hozzájárulnak azok leöléséhez, akkor kivész belőlük a kegyesség. Kegyetlenek lesznek, s nemcsak az állatokkal, hanem minden élőlénnyel, így az emberekkel szemben is, ez pedig háborúkhoz vezet. Új betegségek ütik fel a fejüket, mint például a kergemarha-kór. Ennek elterjedéséért az emberek felelősek, mert leölt, beteg birkák hús- és vérlisztjét keverték a tehenek táplálékába, utána pedig megették a húsukat. E tett visszahatása, hogy egy új kórral kell szembenézni. Az élelmiszerek rendkívül magas ára, és az időjárás változása szoros kapcsolatban van nem csak a tehenek, hanem más, húsuk miatt tartott állatok tenyésztésével. Világszerte kevesebb az erdőterület és a folyóvíz, mert az érintetlen földdarabokat az állattartásba vonják be, és nemritkán az addig növénytermesztésre használt szántókat is. Az itt tartott jószágoknak azonban nem tejükért és munkájukért cserébe viselik gondját: a húsboltok megtöltésére szánják őket. A WHO nemzetközi kutatásai szerint egy átlagos méretű föld, melyen a húsukért tartanak állatokat, csupán 2 embert tud ellátni, hiszen a hús nagyon drága, és kevesen jutnak hozzá. Míg, ha ezt a földet gabona és más zöldségek termesztésében foglalják le, úgy 20 ember élelmiszerigényei elégíthetők ki. Ahhoz azonban, hogy ez a szemléletmód meghonosodjon, hogy mások is kövessék ezt a példát, mentalitásbeli változásra van szükség. Az állatokra és földművelésre alapozott életmód nem új keletű. A két háború között még Magyarországon is így éltek az emberek, de az új technikai vívmányok felcsillantották a kényelmesebb mindennapok lehetőségét, és ez szétzilálta a mezőgazdaságot. Megjelentek a traktorok, ehhez a nehézipar és a szerszámgyárak. Az emberek a városokba vándoroltak, és bár most is mindenki a földből él, a társadalom struktúrája átalakult. A korábbi 50–60%-ról 8–10%-ra csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma. Az egyensúly ismételt megtalálásához a termelésben át kellene állni a felhalmozásról a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni. Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus, lelki kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ha mindenki a védikus kultúra szerint élne, a tehenek tartása nem okozna gondot. Az ökröket a traktorok szorították ki, az ő munkájukhoz viszont házilag is el lehet készíteni a szerszámokat, nem kell hozzá nagyipar. Ez környezetvédelmi és munkaerő-piaci szempontból is kedvező volna. Ez azonban elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége. A vegetáriánus táplálkozás és a tehenek védelme tehát példaértékű erővel bír. E helyzet megváltoztatásához azonban hatalmas lépésekre van szükség a társadalom részéről. Az első és legfontosabb intézkedés a vágóhidak bezárása lenne. “Azok az állatok, akik látták a vágóhidat, halottak. Azok az emberek, akik látták a vágóhidat, vegetáriánusok.” E lépések hatására jelentősen csökkenne a húsfogyasztás, az emberek nemcsak egészségesebbek és jámborabbak lennének, de kevesebb betegséggel, szenvedéssel járna az élet. Az élelmiszerhiány sem jelentene problémát, és a környezetre való káros behatások is csökkennének. Az egyének felelőssége azonban saját életmódjukban rejlik.  A termelésben át kellene állni a fölösleg termeléséről a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni. Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ez elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége. További információ: Árjadéva dásza (Lakatos Attila), mobil: +36 30 279 26 95, e-mai: ad@1108.cc Forrás: krisnavölgy.hu

 

Posted on

Esküvői traktoros, tehénnásznépes frigykötés

Tehenek övezte esküvőt rendezett magának egy brit gazdapár, hogy megünnepelje szeretetét a vidéki élet iránt.
A 31 éves ara, Hayley Morgan hófehér menyasszonyi ruhában érkezett a llandefalle-i templomba, de limuzin helyett 2,8 tonnás traktoron. A szertartás után ezzel hajtott el az ifjú pár egy sáros mezőre, ahol tehénsereg várta őket. A magát néha elbőgő násznép társaságában több fotót készíttetett a pár, mint rokonaival. A lakodalmi tortán is volt tehén: két marcipánmarha – egy bika és egy tehénmenyasszony – álltak tetejének a közepén, míg le nem vágták őket.
A menyegző menüje marhahúsban gazdag volt, az asztalok pedig egy-egy tehénről kapták a nevüket, ami szerepelt a vendégeknek küldött, helyre szóló meghívókon is. A pár nászútra Texasba ment, a világ “marhatenyésztő fővárosaként” is emlegetett amerikai tagállamba, a nászajándékként összegyűlt pénzből pedig további marhákat akarnak venni – adta hírül a brit Metro újság.

Posted on

A csalókat az állatok is megbüntetik

Az együttműködő viselkedés nemcsak a magasabbrendű társas állatoknál és az embereknél figyelhető meg, hanem már a baktériumoknál is. Kialakulásának evolúciós mozgatórugói azonban még ma sem teljesen tisztázottak. A megoldással számos szakember foglalkozik, most egy magyar-olasz kutatópáros is előállt egy lehetséges modellel.

Miért alakult ki az együttműködő (kooperáló) viselkedés az evolúció folyamán, hiszen a csaló, az együttműködésben nem részt vevő, csak a haszonból részt kérő egyedek sokszor jobban járnak, mint együttműködő társaik? A kérdés rendkívül nehéz, hiszen a fajokon belüli és a fajok közötti együttműködés látszólag ellentmond az evolúcióelméletnek. Együttműködés esetén ugyanis egyes egyedek lemondanak bizonyos előnyökről, hogy a többiek fennmaradását segítsék. A “csalók” viszont hozzájárulás nélkül juthatnak a közös javakhoz. Így a csalók növelhetik rátermettségüket, és egy idő után kiszoríthatnák a “becsületes” együttműködőket. A valóságban azonban mégsem ez történik – ahogy azt számos példa igazolja.
A Science tudományos magazin 2005-ben, alapítása 125. évfordulójára kiadott különszámában felsorolja azt a 25 legfontosabb tudományos problémát, amelynek megoldása az eljövendő negyed század kutatóira vár. Ezen a listán a tizenhatodik helyen áll a kooperatív, vagyis az együttműködő viselkedés evolúciójának kérdése.
Az együttműködés evolúciója – sok más természeti jelenséghez hasonlóan – modellek segítségével érthető meg a legjobban, mondja Scheuring István, az ELTE Ökológiai és Növényrendszertani tanszéke Elméleti Biológiai és Ökológiai munkacsoportjának kutatója. A kooperáció kialakulásának modellezésekor a kutatók már régóta a Neumann János által kidolgozott játékelmélethez nyúlnak. Scheuring és külföldi munkatársa a játékelmélet egy új modelljeit hívták segítségül az együttműködés létrejöttének megfejtéséhez. Eredményeik többek közt az Evolution szakfolyóiratban jelentek meg.
Scheuring István elmondta, hogy a kooperáció magyarázatára többféle alapmodellt lehet felírni. A kutatók nagy része kétszereplős modellt használ, amelynek egyik leggyakrabban előforduló példája az úgynevezett fogolydilemma vagy rabok dilemmája. Ezek a modellek azonban túl egyszerűek a biológia rendszerek modellezéséhez, ahol ugyanis az esetek döntő többségében nem kétszereplős “játékokról” van szó. Már a baktériumoknál is roppant bonyolult, több résztvevőt egyszerre érintő kooperációs kölcsönhatások alakulnak ki, mondta Scheuring. Részben jelzik egymásnak, hogy “itt vagyok”, így számíthatnak egymás segítségére, részben pedig közösen termelnek és bocsátanak ki olyan enzimeket, amelyek a környezetben található táplálék felvételéhez szükségesek.
Többszereplós modellek – A kutatók ezért néhány éve inkább a kétszereplős fogolydilemma többszereplős (n szereplős) modelljéhez, az úgynevezett közlegelők dilemmájához fordultak. A modellhez a következő történet társítható: a falu legelőjen a gazdák szabadon legeltetnek. Legyen a faluban 100 gazda, s mindnek legyen 1 tehene. A legelő 100 tehenet gond nélkül eltart, így minden gazda naponta 20 liter tejet tud lefejni. Azaz a legelő naponta 100 x 20 = 2000 liter tejet szolgáltat. Az egyik gazdának egy este nagyszerű ötlete támad: vesz még egy tehenet, s azt is kicsapja a legelőre. Így a 2000 liter megtermelhető tej mar 101 tehén között fog megoszlani, tehát egy tehén naponta 19,8 liter tejet fog adni. Nem nagy veszteség a többieknek, ezzel szemben a két tehénnel rendelkező gazdának 39,6 liter tej fog jutni! Ezért előbb vagy utóbb a többiek is kihajtanak még egy tehenet a legelőre. Így a 2000 liter tejet 200 tehén adja, azaz tehenenként 10 liter tej, s gazdánként 20 liter a hozam, ahogy a történet kezdetén is volt. S ezzel nem szűnt meg a csapdahelyzet, hiszen aki ezek után egy harmadik tehenet is kihajt a legelőre, az 29,85 liter tejet tud fejni, míg a többiek csak 19,9 litert. És ez így megy (menne) mindaddig, míg a tehenek éhen nem hallnak, s eközben tönkre nem teszik teljesen a legelőt.
A közlegelők dilemmáján alapuló modelleknek azonban van egy általános hibájuk, mondja Scheuring. Feltételezik, hogy a kooperátorok előnye a kooperátorok számával egyenes arányban, egy lineáris görbe mentén nő. Ez azonban – különösen biológiai rendszereknél – nem így van. Erre jó példát találunk az együttműködve vadászó állatoknál, például az oroszlánoknál. Az oroszlánok vadászatát vizsgálva kiderült, hogy a kooperáló egyedek számának növekedésével a zsákmányszerzés sikere nem lineárisan, hanem egy telítődő görbe szerint növekszik . Néhány egyed esetén a görbe eleinte lassan emelkedik, majd hirtelen megugrik, végül beáll a telített állapot, azaz hiába csatlakozik még több együttműködő egyed a csoporthoz, a zsákmányszerzés sikere egy adott létszám után nem emelkedik tovább.
Ösztönzés az együttműködésre – A természetben megfigyelhető tehát, hogy általában egymás mellett élnek a kooperáló és a csaló egyedek. Ha a csalók száma viszonylag alacsony a kooperátorok számához képest, akkor nem csökkentik jelentős mértékben a csoport sikerét, de minden esetben előnyös, ha sikerül a csalók arányát alacsony szinten tartani. A lehetséges módszerek közé tartozik például, hogy az együttműködők megbüntetik vagy valahogy “szűrik” a csalókat. Ez nemcsak az emberi társadalmakban bevett szokás, hanem bizonyos állatok között is leírtak ilyet. Például a vadászatban ímmel-ámmal résztvevő csimpánz nemigen kap a közös zsákmányból, és számíthat a falkavezér agressziójára.
A szűrés érdekes példája a kurtafarkú tintahalak esete. Az ide tartozó fajoknak sajátos világítószerveik vannak, amelyek miatt az alulról támadó ragadozók holdfényes éjszakákon nehezebben veszik észre őket. A világítást a tintahal világítószervében élő Vibrio baktériumok adják. Ezeket a tintahalak még egészen kis korukban veszik fel a környezetükből. A világítószervben más baktériumokra nézve halálos körülményeket teremtve gondoskodnak arról, hogy csak a számukra hasznos világító baktériumok telepedjenek meg a világítószerv kamráiban. Forrás: Origo.hu

Posted on

A tenyészbika sosem volt kapcsolatban tehénnel

Hazai génbankba került a világ legjobb tenyészbikája, Amighetti Numero Uno. Mezőhegyesen azt remélik: a 14 hónapos állat egymillió adag örökítőanyagot ad majd, de tehénnel sosem találkozik.
Kivételes ellátásban van része Mezőhegyesen Amighetti Numero Unónak. Igaz, csupán speciális, fehérjedús táppal kényeztetik az Olaszországból érkezett 14 hónapos tenyészbikát, amely a génvizsgálatok szerint jelenleg a világ legjobb örökítőanyag-donorja.
– A bikák génállományának értékét egy összetett mutató, a GTPI határozza meg. Ez egy kiemelkedő képességű bikánál átlagosan 2000 körüli, Amighettinél viszont 2632. Az istállónkban található 86 másik bika közül őt l e g – jobban Cabon Fernand és Junior közelíti meg, a maga 2379-es és 2265-os értékével – magyarázza dr. Szollár István, a Génbank- Semex Magyarország Kft. főállatorvosa. Mindez azt jelenti, hogy Amighetti felveszi a versenyt azokkal a főleg Kanadában és az Egyesült Államokban élő bikákkal, amelyektől életük során egymilliónál is több adag spermát vettek le. A felhasznált adagok közül többnyire minden harmadikból lesz biztosan utód, így ezek a marhaapák 300-400 ezer gyermekkel büszkélkedhetnek. Úgy vélik, Numero Uno legalább ennyi utód nemzésére lesz képes – kizárólag mesterségesen. – Ezek a bikák ugyanis tehenet sohasem látnak – szögezi le a szakember.
A holstein-fríz marhák örökítőanyagának hatalmas a nemzetközi piaca. Egy adag bikasperma átlagosan 5 ezer forintba kerül, de nem ritka a 10 ezer feletti ár sem. De egy olyan jó génállományú állat, mint Numero Uno örökítőanyaga jelentősen többet is érhet. Így mire teljesíti a tőle elvárt 1 milliós anyagleadást, addigra több milliárd forintot kereshet tulajdonosainak. Forrás: Borsonline.hu

Posted on

Tehén szoptatja a fiút

Naponta kétszer táplálkozik tehéntőgyből egy éhező kambodzsai kisfiú, akit a szülei a nagyapjánál hagytak. A húsz hónapos gyermek a borjútól leste el, hogy hogyan juthat a tápláló tejhez.

Megrázó fotósorozat örökítette meg a jelenetet: egy mindössze húsz hónapos kambodzsai kisfiút egy tehén táplál. A csöppség, Tha Sophat a nyár eleje óta egy Koak Roka nevű kis faluban éldegél SiemReap tartományban. Szülei költöztették oda a nagyapjához, mert ők munka híján Thaiföldre utaztak szerencsét próbálni.
A nagypapa szerint a fiúcska sokat játszott az udvaron, és egy nap meglátta, ahogy a tehén borja táplálkozik. Mivel a család elképesztő szegénységben él, a gyermek az éhségtől hajtva kiszolgálta magát a „tejcsárdában”.