Posted on

Kutyák szexuális viselkedése

Az élet örök forgószínpadán a tavasz az udvarlás, a szerelem, az utódok nemzésének időszaka. Így van ez, mióta világ a világ. A növények megalkották a virág csodáját, a halak, a madarak, a hüllők pazar „nászruhát” öltenek, ha üt a szerelem órája. Vajon miképpen történik ez a kutyáink esetében?
Nos, ami a szexuális viselkedést illeti, ebben rendkívüli különbség mutatkozik a kutya és őse, a farkas között. Természetes körülmények között a farkas falkában a szerelem egy egész életre szól: a hím és a nőstény párt alkot. Kutyáink között viszont semmi néven nevezendő tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. Igaz, a szuka gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan, bármikor, bármelyik tüzelő szukával kész párzani!
Arra a kérdésre, hogy a kutyák a farkassal ellentétben miért poligám természetűek, nehéz válaszolni. Mivel a kutyák nemi vonzalmának legfőbb tényezője a szag, s az a szagos anyag, amely fölkelti a kan érdeklődését a szukában sokkal korábban termelődik, mintsem az a párzásra valóban fogékonnyá válna, a kan már jóval korábban nem tágít mellőle. A szexuális „előjáték” – ugyanúgy, mint a farkasok között – tulajdonképpen azzal az időszakkal kezdődik, amikor a szuka már vonzza a kant, de még elutasítja a párzást. Azok az élettani változások tehát, amelyek a szexuális befogadásra késztetik a szukát, a folyamatos társas viszony alapjai lehetnének. Hasonlóan az a körülmény, hogy a valódi fogékony időszak is legalább néhány napig, de néha hetekig is eltart, úgy hogy a szexuális viselkedéssor újra meg újra megismétlődhet.
Többek szerint csupán a párzást követő, a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki erősebb kapcsolat a kan meg a szuka között, úgy, mint a farkasok vagy akár a vadkutyák és a pária ebek körében. A lakásban vagy a kennelben élő szuka ugyanis általában csak a tenyésztésre kiválasztott kan otthonában találkozik „párjával”, és ez biztosan zavarja őt. Azt azonban tudományosan még nem vizsgálták, hogy az amúgy szabadon élő falusi kutyát mennyire zavarja embergazdája a tartós szexuális kapcsolat kialakításában.
Más tekintetben is eltér a kutya szexuális viselkedése a farkasétól. A szuka évente nem egyszer, hanem kétszer tüzel. A kan egész éven át képes párzani, ha akad párja. A szabadon élő falun élő kutyák napi ellenőrző kőrútjukat végezve találnak egymásra. Amennyiben a kan ilyenkor tüzelő szuka vizeletével megjelölt helyre bukkan, ő is „megjelöli” ugyanazt a helyet és, ha a szuka párzási időszaka eléggé előrehaladott, vagy el sem mozdul onnan, vagy pedig követi a lebilincselő szagnyomot. Ahol sok kutya mozog szabadon, gyakran látni kanok nagy csoportjait, amint félre nem érthető szándékkal az ivarzó szuka lakóhelye körül gyülekeznek.
A párzás előtt- együttfutás! A kannak a párzást megelőző viselkedése eléggé változatos. Először úgy közelíti meg a szukát, hogy szaglássza annak nyakát és fülét, majd a farka tájékát. A szuka vagy nyugodtan tűri a közeledést, vagy s ez a gyakoribb, futásnak ered. A kan ilyenkor szorosan követi őt: ezt a sajátos viselkedésformát „együttfutás”-nak nevezik. E játékos megközelítés után jellegzetes pózt vesznek föl: két mellső lábukat behajlítják, farukat fölemelik, majd ismét normális helyzetbe egyenesednek ki. A kan olykor a szukához dörgölődzik, vagy partnere hátára helyezi egyik lábát.
A hajlandóságot mutató szuka egy idő múlva félrecsapva farkát jelzi, hogy kész a szexuális aktusra. A kan. amely csak erre várt, mellső lábával megragadja a szuka combját, hátulról ráhág, s végrehajtja a párzást. A konkrét aktus rendszerint csak néhány percig tart, ám a kan és a szuka még utána is egy ideig szorosan összekapaszkodva áll. Ha a próbálkozás valamilyen okból nem sikerül, elsősorban a kan sínyli meg azt: bátortalanná, sőt párzó képtelenné válhat.
A különféle kutyák, kutyafajták persze nem teljesen egyforma „szabályokat” követve tesznek eleget fajfenntartó ösztöneiknek. Az említetteken kívül is meghatározóan módosítják szexuális viselkedésüket az egyéni adottságaik, például életkoruk, a többi kutyával való társas kapcsolataikban betöltött helyzetük (alá- és fölérendeltségük), továbbá a környezetük.
A szex és a rangsor
A szuka és a kan szexuális reakcióinak elsődleges közvetítői a szaglási és tapintási ingereket felvevő szervek. A látás és a hallás itt nem fontos: a teljesen vak kanok és szukák is normálisan pározhatnak. Több szakember ír olyan szukákról, amelyek születésüktől fogva vakok és süketek, s mégis rendesen párosodtak, s minden nehézség nélkül fölnevelték kölykeiket.
Mikor válik egy szuka ivaréretté, az főként fajtájának az adottságaitól és egyéni öröklött tulajdonságaitól függ. Például a beagle és a német juhászkutya korábban, az agarak általában később érik el a serdülőkort. Néhány fajtának, például a chow-chow-nak a kannak korábban képes a párzásra, mint a szuka. Másoknál meg ellenkezőleg, a szuka érik be előbb. A fajták közötti „házasság”-nak általában nincs elvi akadálya, egyedül a saluki (perzsa agár) egyedei nem mutatnak érdeklődést más fajták ellentétes nemű példányai iránt.
Az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak a szexuális viselkedésre tett hatása leginkább a kan és a szuka közötti kapcsolatban érvényesül. A sikeres párzás feltétele ugyanis az, hogy a szuka megengedje a kannak, hogy az ráhágjon, s hogy ő az aktus alatt nyugodtan álljon. Ha a szuka túlzottan a kan fölött áll rangban, az – hiába tartozik az „erősebb nemhez” – közelíteni sem mer hozzá. A rangsornak abban is szerepe van, hogy a ranglétra tetején álló kan elmarhatja vetélytársait a tüzelő szukák mellől. Ilyen rangsor persze csak a szabadon tartott kutyák között alakulhat ki. A tenyészetben ennek csak a csoportosan tartott kutyák között van szerepe.
A kan nagyon érzékeny az ismeretlen környezetre, s ez a körülmény határozottan gátolhatja szexuális tevékenységét, ezért általában a szukát viszik a kan otthonába. Ismerős személy jelenléte némi segítséget jelenthet a kannak különösen akkor, ha szuka túlságosan félénk. A tenyésztők általában segédkeznek a fedeztetéskor, de ez csak akkor könnyíti meg valóban a párzást, ha már hosszabb időn keresztül hozzászoktatták a kant ahhoz, hogy ilyenkor elfogadja az ember jelenlétét.
A farkas monogám! A kutya poligám!
Az egyes állatok szexuális kapcsolatainak időtartama a legkülönbözőbb lehet: pár perctől (rovarok nászrepülése) néhány órán át (bizonyos rágcsálók) akár több napig is tarthat (háziasított fajok).
Sok emlősfaj szexuális viselkedése jóval tovább tart, mint ahogy azt a termékenyítés szükségessé tenné. Nyilvánvaló, hogy náluk a „szex” a társas kapcsolatok stabil tényezője, elősegítője. A nőstény farkas ivarzási ciklusa például akár 5-6 hétig is eltarthat, s ez alatt sűrűn lép szexuális kapcsolatba partnerével. A párválasztás egyébként farkasok között egyszerűen közeledés kérdése, hacsak nincs egyszerre több hím a közelben, mert olyankor vad verekedések törhetnek ki a nőstényért. A kialakult pár viszont sokáig együtt marad, azaz a farkas monogám! Természetes körülmények között a hím és a nőstény párt alkot.
A kutyák között ellenben semmiféle tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. A szuka ugyan gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan bármikor, bármelyik tüzelő szukával hajlandó a párzásra. A kutya tehát poligám! Igaz, sokak szerint csupán a párzás után a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki tartósabb kapcsolat a kan és a szuka között.
Dr. Szinák János

Posted on

Szerelem ember és állat között

Emberek és állatok közti szerelem és nemi aktusok leírásával már az ókori mitológiában is találkozhatunk. A görög istenek, különösképpen Zeusz, előszeretettel látogatták meg állatok alakjában a kiszemelt hölgyeket. A korok folyamán az emberek állatokkal folytatott szexuális érintkezését hol megtűrték, hol halállal büntették, de a viselkedés végig jelen volt az emberi szexualitásban. A szakemberek régebben úgy vélték, hogy az embereket a megfelelő nemi partner hiánya, esetleg a kíváncsiság vagy a szokás készteti az állatokkal való közösülésre. Nemrég azonban kiderült, hogy létezik egy igen ritka és szélsőséges szexuális eltévelyedés is, amikor az ember kifejezetten egy állat iránt érez nemi vonzalmat, akár szerelmet.
Az emberek állatok iránt érzett nemi vonzalmát zoofíliának (görögül zoon = állat, filia = barátság vagy szerelem), illetve legújabban zooszexualitásnak, a tényleges szexuális érintkezést pedig bestialitásnak vagy szodómiának nevezzük. Az állatokkal való közösülés meglehetősen elterjedt egyes nomád népcsoportok férfi tagjai között, akik nem jutnak megfelelő nemi partnerhez, de ez a viselkedés – múlt századi adatok szerint – jellemző volt az elzárt mezőgazdasági közösségekben élő fiúkra is. Alfred Kinsey a férfiak nemi viselkedéséről 1948-ban megjelent könyvében leírja, hogy az amerikai farmokon nevelkedett férfiak 50 százaléka bevallotta, hogy közösült állatokkal (főként patás háziállatokkal). Ezek a szexuális érintkezések főként a 10-12 éves fiúkra volt jellemzőek, akik felnőttként szégyellték tettüket.
Általában tehát elmondható, hogy az emberek zömét a szükség készteti, hogy állatokkal közösüljön, és nem az állatok iránt érzett nemi vágy nyomja el az “egészséges” szexuális ösztönt. Ritkán, de akadnak kivételek. A következőkben ilyen esetek közül ismertetünk néhányat Jesse Bering kutatópszichológusnak a Scientific American folyóiratban megjelent cikke, illetve blogja alapján.
A zoofil sztereotip képét – a nőhiányban szenvedő, egyszerű, iskolázatlan, isten háta mögötti farmon élő férfi – megkérdőjelezi néhány közelmúltbeli kutatás. Christopher Earls montreali pszichológus és munkatársa, Martin Lalumiere két érdekes esettanulmányt tett közzé 2002-ben és 2009-ben. Az első egy alacsony IQ-jú, antiszociális, ötvennégy éves fegyenc története, aki erős szexuális érdeklődést érzett a lovak iránt, és aki ezért is került negyedszer börtönbe. Féltékenységből ugyanis kegyetlenül megölt egy kancát, mivel azt gondolta, hogy “szerelme” szemet vetett egy csődörre.
A férfi kancák iránti szexuális érdeklődését kontrollált, fallometrikus (a pénisz méretváltozásait rögzítő) mérésekkel is igazolták. Amikor mindenféle típusú és korú emberek meztelen fotóit mutatták neki, nem történt értékelhető változás. Nem változott a pénisz mérete akkor sem, amikor macskák, kutyák, juhok, tyúkok vagy tehenek képeit mutatták az illetőnek. Viszont egyáltalán nem volt impotens, ami kiderült, amikor a kutatók lovak képeit kezdték vetíteni neki.
A beszámoló azért bírt nagy jelentőséggel a maga idejében, mert a kutatók kimutatták, hogy a szűken vett zoofília lehet, hogy rendkívül ritka, de létező típusa egy kisebbségi, szélsőséges szexuális irányultságnak. Más szóval egyes emberek számára az állati “szeretőjükkel” való nemi érintkezés sokkal többet jelenthet, mint az emberi szex helyettesítése az erre leginkább alkalmas dologgal. Sőt számukra a szex az állatokkal a legjobb dolog.
Earls és Lalumiere 2009-ben jelentetett meg egy újabb esettanulmányt az Archives of Sexual Behavior szakfolyóiratban, amely arra utal, hogy intelligens, jól szituált embereknek is lehet zoofil irányultságuk. A történet alanya egy negyvenhét éves, doktori fokozattal rendelkező, jó anyagi körülmények közt élő férfi, akit szerető szülők gondosan és erőszakmentesen neveltek. Mindettől függetlenül a férfi már ifjúkorától fogva küzdött saját zoofil hajlamaival, s az ő esetében is lovak voltak az elsődleges erotikus célpontok.
A férfi saját elmondása szerint úgy tekintett a lovakra, mint más fiúk a lányokra. Westernfilmeket és lovak képeit nézte órákon át anélkül, hogy valaha is közelről látott, érintett vagy szagolt volna lovat. Tizennégy éves korában sikerült találnia elérhető távolságban egy lóistállót, amelyet azután titokban biciklivel gyakran fölkeresett. Itt végre megérinthette és megszagolhatta imádata tárgyait. Ez nem az Equus című darab utánzása (valójában évekkel a színdarab ötletéül szolgáló állítólagos brit bestialitási eset előtt történt), hanem egy máskülönben normális emberi lény valódi fejlődési tapasztalata.
Earls és Lalumiere leírja, hogy három évvel később a tinédzser megvásárolta a saját kancáját, lovaglóleckéket vett, és hosszú “udvarlásba” kezdett a nőstény lóval, míg végül beteljesedett a “szerelmük”. A fiú mennyei boldogságot érzett, amikor megtörtént az első aktusuk a lóval.
A zoofília nem korlátozódik kizárólag férfiakra, bár a férfiak aránya jóval nagyobb, mint a nőké. Hani Miletski amerikai szexológus internetes felmérésében 82 férfi és 11 nő vallotta magát zoofilnak. Ezek többsége (71 százalékuk) elégedett volt a jelenlegi életével, és 91 százalékuk nem látott okot arra, hogy abbahagyja az állati partnerekkel folytatott nemi viszonyt.
Az emberek többsége azonban viszolygást érez, amikor ilyen szélsőséges nemi irányultságról hall. Sokan azt szeretnék, ha a zoofília ugyanúgy büntetendő lenne, mint például a pedofília, különösen az állatvédő szervezetek aktivistái harcolnak a zoofília büntethetőségének törvénybe iktatásáért. Azzal érvelnek, hogy a zoofilok erőszakot követnek el az állatokkal szemben, ami kimeríti az állatkínzás fogalmát. A zoofília azonban ennél jóval összetettebb jelenség, és nem valószínű, hogy a törvényalkotóknak, inkább a pszichiátereknek és pszichológusoknak kell foglalkozniuk ezekkel az esetekkel. Origo.hu Pesthy Gábor

Posted on

Water for Elephants – Állatok, szerelem, kalandok…

Reese Witherspoon és Robert Pattinson nagy dobásra készül! Legújabb közös filmjük már eddig is nagy port kavart, pedig csak a tavasszal lesz a premier. A történet szerint Pattinson 23 éves állatorvos tanuló, aki egy vándorciszkuszhoz szegődik, ahol majd felhasználja az egyetemen tanultakat. Ott találkozik Reese Witherspoon-nal, akibe bele is szeret. Ezzel csak az a probléma, hogy a hölgy már férjnél van…

Reese Witherspoon és Robert Pattinson karakterének a filmben 5 közös gyermeke van. Robertben ez elindított valamit és azt nyilatkozta, mindig is szeretett volna fiatal apuka lenni. Kristen ehhez mit szól? Hát, azt, hogy ő még messze nem áll készen egy babára… érthető, hisz még ő is egy félszeg kislány… Kibővített bemutató itt, hivatalos trailer itt: