Posted on

Vadgázolásnál az állat sosem hibás

Egy biztos: az állat sosem hibás. Az viszont bonyolult, hogy akkor ki az, és ki fizet kinek, ha megtörtént a baj. Segítünk eligazodni nyulak, őzek, önkormányzatok és vadásztársaságok között. Kiderül az is, miért volt érdemes figyelni biológiaórán.

Egy útra tévedt vad elütésekor az anyagi kár a kisebb gond, de ha szerencsésen megússzuk sérülés nélkül, előbb-utóbb elkezdjük számolni a százezreket, és szeretnénk, ha valaki meg is térítené a kárunkat. Sok mindentől függ, hogy ki fizet a végén, ezért ha bekövetkezett a baj, mindenképp rendőrt kell hívni. Azt érdemes rögtön az elején tudomásul venni, hogy az állatok sosem hibásak. Mindegy, hogy szarvas, őz, vaddisznó, róka, fácán, nyúl vagy éppen sündisznó, az biztos, hogy régebb óta honos a területen, mint az úttest.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kifejlett vadkan hatszázezer, egy többéves szarvasbika pedig három és fél millió forintot ér az államnak, a mezei nyúl is húszezer forint; aki netán direkt üti el egy jó pörkölt reményében, lopást követ el. A szeptember közepén kezdődő bőgési időszakban a bűncselekmény esetleges megúszásától függetlenül sem jár jól senki a céges teherautó lökhárítójára kent szarvasbikával, hiszen az állat mirigyei által ilyenkor termelt rigyetési szagnak köszönhetően a húsa gyakorlatilag ehetetlenné válik.
Arról sem az állatok tehetnek, hogy az autók erős fényétől azonnali menekülés helyett inkább ledermednek az út közepén, az pedig kifejezetten az emberek sara, hogy ínycsiklandozó kukoricával ültetik be az út menti vidéket. Ezek szerint tehát mindenképp az ember a hibás. De ki fizet?
Amikor az autós a hibás – A józan paraszti ész segít: ha valaki nem a KRESZ szerint, és főleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, csak saját magát okolhatja. Szintén így van, ha a baleset után a sietség kedvéért nem hívjuk ki a helyszínelőket. Utólag senki sem fog hinni nekünk. Amennyiben minden szabályt betartva, ám a saját ügyetlenségünk (lassú reakció, a fékezés hiánya) miatt ütöttünk el egy vadat, szintén senki sem fizet majd helyettünk az autónk javításáért, és még örülhetünk is, ha a vadásztársaság állja a saját kárát. Minden a vizsgálattól függ. Ha szándékosan ütünk el egy állatot, vagy ha a reflektortól leblokkolt állatot csapjuk el, minden költség minket terhel. Akkor is mi vagyunk a hibásak, ha szarvasbőgés idején ütünk el egy szerelmes jószágot, ez ugyanis jogi rendellenességnek minősül.
Amikor az vadásztársaság a hibás – A Ptk. 1996. évi LV. törvény szerint ”a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a károsult részére a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt”. Ez azt jelenti, hogy hiába van kint a tábla, ez nem mentesíti a vadásztársaságot a felelősség alól. Ha nincs kint a tábla, még egyértelműbb a helyzet. Illetve lenne, ha ez a gyakorlatban is így működne. Valójában ha a vadásztársaságokról remélünk pénzt, jó kis meccsre lehet számítani. Hiába hiányzik a tábla, a felelősséget egymás között passzolgathatja a helyi önkormányzat, az útkezelő és a vadgazda. Saját vétlenségünket nehéz bizonyítani, az esetek többségében a vadásztársaság csak a vadkárt vállalja. Könnyebb a helyzet, ha egy rossz irányba terelt hajtás következtében kerültek az állatok az útra, bár ilyen amatőr hibára kicsi az esély. A társaságok igyekeznek az etetőket is minél távolabbra helyezni az úttesttől, hiszen senki sem félti úgy az állományt, mint ők.
Amikor az önkormányzat a hibás – Ha a vadásztársaság bizonyítani tudja, hogy az önkormányzati bürokrácia labirintusában kavarodott el a több hónapja beadott táblakihelyezési kérvény, az önkormányzat a hibás. Persze, csak ha mi angyalok voltunk a felelősség-vizsgálat szerint.
Amikor az út karbantartója a hibás – Ha az útszéli növényzet elhanyagolt, nincs levágva, és ezért történik a baleset, a karbantartó a hibás. A helyszínelők ezt elég egyértelműen eldönthetik.
Állati adatok – A szarvasok általában éjszaka, csapatban (rudliban) közlekednek, ezért ahol eggyel találkoztunk, valószínűleg többel is fogunk. Az őz ezzel szemben magányosan bandukol, de a gida követi az anyját. Ne várjunk sokat az őzektől: elég butácskák szegények, így különösen figyelni kell rájuk. Persze egy harminckilós őz pusztítása semmi egy kétmázsás vaddisznóéhoz képest: ha az beesik az ablakon, nem sok jó vár ránk. A kukoricások állandó vendégei, mezőgazdasági területek mellett érdemes számolni velük.
Bár a disznókra jobb esetben tábla figyelmeztet, a mezei nyulaknak már nem jár ekkora megtiszteltetés. A bő hatkilósra is meghízó nyulak zokszó nélkül leülnek az út közepére, főleg ha fényt látnak (a duda segít). A fácán áprilisban, a párzási időben rohangál a legtöbbet, de az útszéli magvak is a civilizáció felé csábítják. Hajlamos pont túl későn felrepülni, összetörve a szélvédőnket. Egy mozgásképtelenné tett fácánnak a róka örül leginkább, akivel nem csak erdős területeken, hanem a települések környékén is találkozhatunk, mert hajlamos a veszettségre, és mert imád tyúkot lopni.
A vadbaleseteket teljesen nem tudjuk kizárni, ám ha betartjuk az alapvető játékszabályokat, nagy eséllyel megússzuk Bambi kivégzését, a sajátunkról nem beszélve. Forrás: Player.hu

Posted on

Állatok rejtőznek, mert félnek tőlünk

Budapesten nemcsak emberek élnek szép számban, hanem állatok is. A pillanatnyilag inváziós mennyiségben előforduló szúnyogok mellett az urbánus dzsungelben nyestek, sünök, madarak és kóbor kutyák, macskák tenyésznek. Szakértőket kérdeztünk, mit kezdjünk velük.
Nincs olyan, hogy “nyestszezon”, legfeljebb nyáron, a nyitott ablakoknál jobban észleljük jelenlétüket – mondta az ELTE TTK Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének tudományos munkatársa. A jószágok egyre több növekvő populációval rendelkeznek Budapesten – különösen a Belváros Duna-menti területein.
És hogy mik a nyest-nyomok? Az emberek többsége először a hangokra figyel fel, amelyek származhatnak fiatal, verekedő és kifejlett, párzó egyedektől is. De a magányosan portyázó nyestek is hallatnak cincogó, kaffogó, esetenként nyávogásszerű hangokat. Az észlelések általában éjjel és reggel között történnek. Gyakran azonban csupán a nyestek okozta károkkal szembesül a lakosság. “Általános tapasztalat, hogy amit szét tudnak rágni, azt szét is rágják. Kárt tesznek a szigetelésben, a vezetékekben, és hihetetlen állapotokat tudnak előidézni a garázsokban” – tájékoztatott a szakértő. Emellett jellegzetes még ürülékük, amely a velük foglalkozó ELTE-s honlap tanúsága szerint “jellegzetesen görbült, nagyjából ceruzavastagságú, kb. 8 cm hosszúságú”.
A budapesti nyestmennyiséget általában lakossági bejelentések alapján próbálják felbecsülni. Ahol zavarják az embereket, onnan megpróbálják befogni, és áttelepíteni az állatokat, ám ez az esetek többségében nem jár sikerrel, ugyanis a kihelyezett csapdákba a ravasz jószágok nem sétálnak bele. Általában viszont elmondható, hogy a városban szabadon élő állatok igyekeznek elbújni az emberek elől, és eliszkolnak, ha közeledésünket észlelik.
Ha egy kutya barátságos, az elveszett: Ettől függetlenül találkozhatunk kóbor állatokkal, például az utcákon portyázó ebekkel. Faragó Tamást, az ELTE Etológia Tanszékének tudományos segédmunkatársát kérdeztük, milyen taktikát javasol, ha a sötét utcán hazafelé szembejön egy ismeretlen kutya. “Elsősorban az elkerülést javaslom, de ez nyilván nem a tudományos alapú válasz. Meg kell figyelni, milyen állapotban van az állat: ha jól ápolt, láthatóan gondozott, akkor valószínűleg csak elveszett. Ezt a feltételezést erősíti, ha barátságos, és keresi az emberekkel való kontaktust. Ilyenkor jó megoldás, ha menhelyre visszük, mert a gazdája bizonyára keresni fogja. Szerencsés esetben haza tudjuk vinni, és néhány napig hirdetéseket helyezhetünk el, hogy a környéken élő tulajdonossal tudassuk a kutya hollétét” – mondta el Faragó.
Az etológus hozzátette, ha viszont az eben látható, hogy már sokadgenerációs kóbor kutya – nem barátságos, szőre csapzott, betegnek tűnik – akkor javasolt a hivatalos szerveknek jelenteni az esetet. “Szerencsére nálunk ez nem akkora probléma, mint Olaszországban, ahol a menhelyek zsúfolásig telve vannak. Azért is, mert nem pusztíthatják el az állatokat.”
Faragó megjegyezte, a fővárosban elég ritka a konfrontáció az életvitelszerűen utcán kószáló kutyákkal, mivel azok félvad-jellegűek – nem vadultak el teljesen, de nem is emberrel szocializálódtak – így ha tehetik, elkerülik az embereket. “Fontos tudni, hogy ezek az állatok nem farkasokká változnak vissza, hiszen 10-15 ezer éve domesztikálódtak. A viselkedésük azonban sokban különbözik a családi kutyákétól: például nincsen köztük kötött rangsor, folyamatosan küzdenek a dominanciáért. Emellett sokkal kevesebbet ugatnak, ilyen szempontból hasonlítanak a farkasokra. Feltételezésünk szerint azért, mert az ugatás főleg a kutya és ember közti kommunikációban fontos, egymás közt nem. Kutatócsoportunk kísérletei azt is bebizonyították, hogy többféle módon ugatnak és morognak, s ezeket mind az emberek, mind fajtársaik meg tudják különböztetni csupán hallás alapján.”
Nehéz kérdés azonban, hogy etessük-e a kóbor jószágokat. Faragó szerint a helyzet összetett, mivel a városlakó ebeknek nincs sok lehetőségük. “Ha a kutyát rendszeresen etetik, például közterületen elhelyezett étellel, akkor életben maradása biztosított. Ami viszonyt bonyolítja a helyzetet, hogy alapvetően domesztikált, szociális környezetet igénylő lény, akinek szüksége van emberi kontaktusra. Ha ezt nem kapja meg, és esetleg enni sincs mit, elkószál az erdőbe, hol viszont kilövik a vadászok.”
Az ebek alapvetően bíznak az emberekben, és különösen nagy trauma kell ahhoz, hogy féljenek tőlünk – például, ha az autópálya mellé kiteszik, mert megunták, attól az állat stresszes lesz, és rövid idő után is sérül a viselkedése. A menhelyen tartott példányok egy-két találkozás után már kötődnek új gazdájukhoz, még a felnőtt kutyák is.
…és egyéb állatfajták
A fővárosi állatállomány részét képezik még az ugyancsak elterjedt sünök, amelyeknek az év jelen szakában ér véget nászszezonjuk. Hallásuk és szaglásuk a legfejlettebb, így hatékonyan bujkálnak az emberek elől. Macskák és rókák is kóborolnak Budapesten, madárállományunk jelentős részét pedig pillanatnyilag – a verebek és galambok mellett – dolmányos varjak, hollók és szarkák teszik ki.