Posted on

Az orvosi váróban fulladt meg a cica

Budapest – Csak pár méterre volt az életmentő orvosi segítségtől, mégis megfulladt Berci kandúr, akit gazdája karácsonykor 25-én szállított be a Lehet úti Állatkórház ügyeletére. A cicus gazdája, Úr Éva még zokogva mesélt szeretett kedvence értelmetlen haláláról.
– Azt vettem észre, hogy Berci nehezen veszi a levegőt – kezdte Éva, miközben remegő kézzel szorongatta az elhunyt cicáról készült utolsó fényképet. – Hiába volt karácsony, azonnal rohantam vele a Lehel úti Állatkórház ügyeletére. Nem érdekelt, mennyibe fog kerülni, csak azt akartam, hogy mentség meg a macskám életét.
Az asszony a váróba lépve látta, hogy rengetegen vannak. Megpróbált szólni az orvosoknak, hogy életveszélyes állapotban van szegény jószág, de az orvosok ügyet sem vetettek rá.
– Csak ültem és vártam, miközben simogattam Berci fejét – folytatta Éva. – Közben csak nagy ritkán szólítottak be valakit a rendelőbe és akár fél óra is eltelt, míg az egyik páciens távozása után hajlandóak voltak egy másikat behívni.
Az asszony három és fél órán keresztül ücsörgött a váróban, tehetetlenül nézve az állat haláltusáját. Berci végül feladta a küzdelmet.
– Éreztem, hogy már nem lélegzik – sírt keservesen Éva asszony. – A karjaim között halt meg. Ekkor újra bekopogtam, és lássanak csodát, beinvitáltak. “Most már minek?! Fel tudják őt támasztani?!” – ezt kérdeztem tőlük.
Éva sohasem fogja megtudni, hogy az orvosok megmenthették-e volna szeretett cicáját. Egy biztos, ez volt élete legszomorúbb karácsonya.
Megpróbáltunk utána járni, mi volt az oka annak, hogy nem foglalkoztak soron kívül az életveszélyben lévő állattal, de nem jártunk sikerrel.
– Nem tájékoztatott az esetről az ügyeletes Macskási doktornő, jelenleg pedig szabadságon van – közölte az állatkórház igazgatója, Dr. Vándor István. – Egy műtét sem tart egy óránál többet, nem tudom, hogyan történhetett. Forrás Blikk.hu Polesz Anita.

Posted on

A kutyaprotkó csak vicc, az állatpszichológus nem

Felzárkóztak a magán fogorvosokhoz és nőgyógyászokhoz az állatorvosok is. Ha a gazdik megfizetik, a házi kedvencek színvonalasabb ellátást kaphatnak, mint az állami, önkormányzati tulajdonú kórházak betegei. Macskát is vihetnek agyműtétre, és kutya is kaphat kemoterápiás kezelést.
Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, diktál a beteg, írja a doktor – generációknak okozott vidám perceket 1974-es bemutatása óta a „Kérem a következőt!” című rajzfilmsorozat. Romhányi József író, a Doktor Bubó „eseteit” feldolgozó történeteket humorosnak szánta. Gyerek és felnőtt együtt derülhetett, amikor a háziorvos bagoly kezelni próbálta a kisebbrendűségi komplexusban szenvedő elefántot, vagy a megalomán bolhát. Negyven év alatt azonban nagyot fordult a világ. Ha napjaink állatorvosai az előbbi két bajjal nem is találkoznak, a receptet pedig még mindig nem a beteg diktálja, pszichológusa akár harcsának is lehetne, és a specialisták a mókus reumáját is tudnák kezelni. De a lehetőségek ezzel még nem merültek ki.
Nevetni továbbra is lehet, az állategészségügyben azonban immár kevés kivételtől eltekintve szinte minden elérhető, amit a humán orvoslás kitalált. Aki legalábbis szakmai hírnevére valamit is adó állatorvoshoz viszi lebetegedő, vagy sérült házi kedvencét, a magánklinikákat idéző szolgáltatásokkal is találkozhat.
Az élmény a „várólistával” kezdődik. Míg a társadalombiztosítási járulékot évtizedeken át rendesen fizető nagymama akár egy évet is várhat térdműtétjére, egy vérvételre, vagy a hasi ultrahangra pedig beutalóval is csak néhány hét után juthat be, a kutyákat és macskákat egy-két órán belül elláthatják. De ha a gazdi tényleg akarja, a különféle műtétekre is egy napon belül sort lehet keríteni.
Meglepetést okozhat a komolyabb állatorvosi rendelők felszereltsége. Miközben mondjuk a Szent János Kórház urológiáján azzal viccelődnek a bennfentesek, hogy röntgen készülékük „már Darvas Iván egyik korai filmjében is szerepelt”, az állatgyógyászattal foglalkozó rendelőkben akár a legmodernebb képalkotó diagnosztikai berendezésekkel is lehet találkozni.
A körzeti orvosok többsége legfeljebb beutalót tud adni egy-egy ultrahangos vizsgálatra. Az állatorvosok rendelőiben viszont az ultrahangos készülékek már nem számítanak „nagy dolognak”. Az a doktor, aki ki akar tűnni konkurensei közül, inkább háromdimenziós ultrahangot vásárol. Ami a laikusnak nagyjából annyival tűnik fejlettebbnek a hagyományos ultrahangnál, mint amennyivel napjaink számítógépei felülmúlják a nyolcvanas évek Commodore 64-esét. A csúcs azonban nem ez.
Ha kutya, netán lótulajdonos, nem éri be az ultrahangos diagnosztikával, elviheti kedvencét „computer tomográfos” (CT) vizsgálatra is. A 30-40 ezer forintért hazánkban több helyen is elérhető számítógépes rétegvizsgálat előnye, hogy a hagyományos röntgennél, vagy ultrahangnál nagyobb segítséget nyújt a különféle megbetegedések okainak feltárásában. Ráadásul, ha állatról van szó, a CT-vizsgálatra egy-két nap alatt be lehet jutni.
Az elérhető legjobb gyógyászati képalkotó eszköz az MRI (Magnetic Resonance Imaging). A CT-nél a lágy szövetekről is jobb minőségű képet adó mágneses rezonancia képalkotó berendezés beszerzése azonban egyelőre drága mulatság. A hírek szerint Ausztriában már magán állatklinikákon is van ilyen, hazánkban viszont ezt az eszközt állatorvos még nem vásárolta meg. Ennek ellenére, aki mégis MRI-vel vizsgáltatná kutyáját, vagy macskáját, megteheti. Például a Kaposvári Egyetemen. Néhány tízezer forintért itt a humán gyógyászatban használt berendezéssel állatokat is vizsgálnak. Igaz, a hírek szerint az eredményeket nemcsak a vizsgált állat gyógyítására, hanem kutatási célokra is felhasználják.
Ezek után nem meglepő, hogy az állatorvosi műtőkben nem mindennapi műtétekre is sor kerül. A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán például esett már át agyműtéten macska. De a jól felszerelt állatorvosi klinikákon gyakran kerülnek kés alá rákos megbetegedéssel küzdő állatok is. A daganatok eltávolítása után pedig a páciens, az emberekhez hasonlóan, kemoterápiás kezelést kaphat. Ennek a beavatkozásnak a költsége rossz esetben a 200-300 százezer forintot is elérheti. Gyakoriak az ortopédiai műtétek is. Egyes ízületi betegségekre hajlamos kutyafajtáknál az időben elvégzett csípőprotézis műtét akár évekkel is meghosszabbíthatja a gazdi kedvencének életét.
A specializálódás már az állatorvosi hivatást is elérte. Vannak, akik kifejezetten belgyógyászati betegségekre, mások fogászatra, esetleg sebészeti feladatokra szakosodtak. De a kutyának és a macskának akár külön szemspecialistája is lehet. Mások, a szaksajtóban publikáltak szerint, lézerterápiát használnak az állatok szájüregi daganatainak kezelésére.
A komoly rendelőkben az embereken végzett beavatkozásokhoz hasonlóan, az altatást is kifejezetten erre a feladatra szakosodott orvosok végzik. A műtőbe kerülő állat tulajdonosának rendes helyen így az altatás miatt sem kell komolyan aggódnia: a házi kedvenceket altatógéppel altatják, életjeleiket a műtét ideje alatt folyamatosan monitorozzák. A betegek infúziót és oxigént kapnak.
A tamáskodók mondhatják: a színvonalas állatgyógyászat a „gazdag gazdik” állatainak kiváltsága. Az állatorvosok sem tagadják, hogy hazánkban a házi kedvencek életkilátásai rosszabbak, mint nyugat-európai társaiké. Tapasztalataik szerint a magyar állattartók közül sokan elhanyagolják állataikat. A beteg kutyák, esetleg macskák csak akkor kerülnek orvoshoz, amikor már késő. De nem ritka, hogy a házőrzők még a kötelező védőoltásokat sem kapják meg.
A drága műtétek költségeinek előteremtésére lehet megoldás a kisállat-biztosítás. Az Európai Unió számos országában népszerű szolgáltatással hazánkban az Aegon foglalkozik. A társaságnál a kisállat-biztosítással rendelkezők seregnyi orvosi beavatkozás költségeinek megtérítését kérték már. Volt állattartó, aki kutyaharapás miatt vitte orvoshoz kedvencét, de a biztosító listáin szerepel fülgyulladás, tályog, hányás és hasmenés, allergia, fülbetegség, és kullancs csípés kezelése is. Ha pedig ez nem lenne elég, kapott számlát a biztosító szemműtét, bűzmirigy tisztítás, fogászati kezelés, közlekedési baleset, vagy álvemhesség miatti beavatkozás nyomán is.
Az állatorvoslás fejlődése ellenére egyelőre nem érdemes a biztosítónál szervátültetések költségeinek megtéríttetésével próbálkozni. Ezek azok a kivételes műtétek, amelyekre a humán gyógyászatban van lehetőség, az állatoknál viszont nem megoldhatók.
Még akkor sem, ha például a veseátültetés módszertanát lényegében kidolgozták. Nincs ugyanis megoldás, ami garantálná a megfelelő donor szervek megszerzését. Az egyetlen lehetőség egészséges állatok szerveinek eltávolítása lenne. Ez viszont etikai megfontolásokba ütközik: az állat nem tud beleegyezni az egészségét, esetleg életét veszélyeztető beavatkozásba. De az ilyen beavatkozások ellen szólnak a rendkívül magas költségek és szövődmények kialakulásának fokozott veszélye is.
Vannak állatorvosok, akik a hagyományos gyógyszeres kezelések mellett megpróbálkoztak a háziállatok homeopátiás gyógyításával is. Ők is tudják, hogy a szkeptikusok a nem igazolt hatású szerek használatát humbugnak tartják. Olyasminek, ami az emberi betegségek leküzdésében csak annyira hatásos, mint a placebo: aki hisz bennük esetleg érezheti állapota javulását.
A homeopátiás szerekkel dolgozó állatorvosok viszont azt mondják: a macskáknak, kutyáknak sejtelmük sincs arról, hogy cukorkát, gyógyszert, vagy homeopátiás készítményt nyelettek le velük. Így, ha az utóbbiaktól meggyógyulnak, a változást nem lehet valamilyen különleges tudati reakcióval magyarázni.
Az alternatív állatgyógyászat hívei szerint a homeopátiás készítmények önálló, vagy gyógyszerekkel kombinált használata számos esetben kedvező eredményt hozott. Szerintük jók a darázs-, és méhcsípések, a különféle sérüléseket követő betegségek kezelésére, a hasmenéses és a hányásos tünetek megszüntetésére.
A különféle speciális készítményeket kipróbálóknak maguknak kell eldönteniük, hogy ezek a gyógymódok nekik, vagy állataiknak valóban használnak-e. Mindenesetre a hivatalos orvostudomány elutasítja a homeopátiát. Méghozzá azért, mert a kutatóknak a felajánlott pénzjutalmak ellenére még nem sikerült igazolnia az alternatív gyógyászat hatásosságát. A kutatások eddig legfeljebb a placebo-hatást mutatták ki.
Az állatorvos-tudomány mindenesetre a következő évtizedekben valószínűleg sokat változik. Idővel a magyar állatorvosoknál is megjelenhetnek a ma még csak a tudományos műsoropkból ismerhető mutogatott új eljárások, gyógyszerek, állatoknak készülő protézisek. Még az is lehet, hogy a reklámokból ismert „kutyaprotkó” vicc valósággá válik. Biztosak csak abban lehetünk: akkor is beszél majd az utókor Doktor Bubóról – írja a Népszabadság.

Posted on

Egyre több bagoly kerül állatkórházba

Az állatkórházba nem csak hobbyból tartott állataikkal érkeznek az állatszeretők. Mostanában több bagolyfiókát vittek az orvosokhoz a megyeszékhely közparkjaiból.

– Mostanában több bagolyfiókát hoztak hozzánk – hallom dr. Varjú Gábor állatorvostól. – A fiókák korán elhagyják a fészküket. Szombathely közparkjaiban veszélyeknek vannak kitéve, ezért jobb, ha behozzák, Kőszegen majd visszavadítják őket. Az erdőkben lelt fiókákat viszont hagyják ott.
Az állatkórház orvosai karitatív tevékenységként 1998 óta látnak el vadon élő állatokat. Sok gólya, a ragadozómadarak közül sólyom, sas is került már sérülten hozzájuk az Őrségi, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park területéről.
Dr. Varjú Gábor állatorvos közparkban talált bagolyfiókákkal Fotó: Kiss Teodóra
– Leggyakrabban azért, mert nekirepülnek egy villanyvezetéknek – magyarázza dr. Varjú Gábor.
Gyógyulni Kőszegre, a Chernel-kertben lévő madárvédelmi mintatelepre kerülnek az állatok. Egy minap kötött szerződés értelmében állapotukat havi látogatásuk során ellenőrzik is ott a szombathelyi állatkórház orvosai.

Posted on

Vezér Állatorvosi Rendelő akciók!

Vezér Állatorvosi Rendelő akciók:
– Chip behelyezése és regisztrálása 20% kedvezménnyel.
– Ha nálunk ivartalaníttatja állatát, akkor az ivartalanítás időpontjában kedvezményesen helyezzük be állatába a microchipet.
– Éves szűrőviszgálat (fizikális vizsgálat és vérvizsgálat) esetén a vizsgálatidíjból 25% kedvezmény jár!
Cím: 1148 Budapest, Vezér u 132. Telefon: 220-6332, 06-30/202-2240
Rendelés: Hétfő-péntek de.: 9-12-ig, du.: 16-19-ig. szombaton de: 9-12-ig.
Orvosok: Dr. Bartakovics Katalin homeopata állatorvos, Magyar Állatorvosi Kamara Alternatív Állatgyógyászati Tagozat tagja, és Dr. Fábián Annamária állatorvos. Internet: Vezerallatorvos.com

Posted on

Herceg, hátha megjön a tél is!

Egyre rövidebbek a nappalok. A tájat sűrű köd borítja. Ilyenkor jó behúzódni a szobába és a kandalló lángjába nézve elgondolkodni… Sült gesztenyét ropogtatunk, a kutyám és én. A sült gesztenye mindkettőnk kedvence. Igaz, ő héjastul szereti… Kényelmesen elnyújtózik a szőnyegen, én is kinyújtóztatom a lábam.
Bár a túlzásba vitt vakcinázások, antibiotikumok és mérgező parazita ellenes szerek felesleges alkalmazása nem csökkentették kutyám életerejét és idős korára is jó minőségű fehérjéről, természetes táplálékról gondoskodunk a számára, már rajta is megfigyelhetők az öregedés jelei.
Időnként biztatóan rám tekint, írjak már végre arról, amit a múltkor ígértem neki! Írjak már végre a homeopátiás gyógyszerekről, amelyek segíthetnek rajta és öreg barátain!
Rendben, öreg pajtás, hát akkor lássunk neki!
A múltkor említett Arnica mellett az öregedő élőlények számára leggyakrabban alkalmazott szerek közé a bárium-sók tartoznak. A bárium-sókat jó eredménnyel vethetjük be az élet kezdetén és végső szakaszában. A báriumok gyógyszerképéhez tartoznak a szájüreg vérzései és fekélyei, a nyálzás, kellemetlen szájszag és a nyirokcsomók duzzanata is. A bárium-sókat igénylő állatok erőtlenek, bizonytalanok, gyengék, segítségre szorulók. Szöveteikben és szerveikben elfajulások jelentkezhetnek. Bárium-mérgezéskor szívelégtelenség, a vérerek elfajulása, magas vérnyomás figyelhető meg. Ugyanakkor a vér kálium szintje csökken, a kezdeti izomgörcsöket bénulás váltja fel. E tünetek alapján javasolhatók idős állatok számára is. A báriumhoz kapcsolódó negatív töltésű ionok fő témái a függőség, a biztonság elvesztése, a veszteség és a visszautasítottság érzése, amelyek szintén mindkét életszakaszra jellemzőek.
A Baryta carbonica gyógyszerképére jellemző, hogy bár az állatoknak jó étvágya van, mégis lesoványodnak. Végtagjaik gyengék, minduntalan lefekszenek. Egyre inkább a gazdájukra vannak utalva és nagyon bizonytalanok. Öregkori elbutulást, tompaságot, félénkséget, a kutyáknál ok nélküli ugatást is megfigyelhetünk. Az érintett állatok hasa fáj és ez fájdalom evés után még fokozódik is. Az emésztés lelassul, bélsárrekedés jelentkezik. A szív hangosan dobog, az állatok pihenéskor is izzadnak, igaz, hogy ez az izzadás mozgásra nem fokozódik. Az izzadság nehezen szárad fel. Állapotuk hidegben, a Nap melegére és evés után romlik, melegben és mozgásra javul.
A Baryta iodata fő témái a „megkeményedés” és az „elhomályosodás”. A memória gyengül. Az érintett állatok csak álldogálnak és a semmibe merednek, még azt is elfelejtik, hogy valaha szobatiszták voltak. Lesoványodnak, a nyirokcsomók kemény duzzanatai jelentkezhetnek. Gyakran a hasűri nyirokcsomók is érintettek. Az állapot melegben és járás esetén romlik, viszont hidegben és a szabadban javul.
A Causticum nagyon érdekes szer. Kiindulási anyagát Hahnemann előírásai szerint úgy készítik, hogy frissen égetett meszet kálium-hidrogénszulfáttal kezelnek. A Causticum gyógyszerképébe tartozik, hogy a kezdeti izomgyengeség egyes testrészek bénulásában folytatódik. Az inak zsugorodnak, az érintett testtájakon merevség és fájdalom jelentkezik. A bal csípőizület fájdalmassága különösen szembeötlő lehet. Sajnálatraméltó, levert, öreg állat áll előttünk. A gégeizmok bénulása miatt hangja rekedt, ráadásul arcizmai is bénultak lehetnek. A vizeletpangás miatt visszatérő hólyaggyulladások jelentkezhetnek. Az állat bélsara és a vizelete akaratlanul ürül, akár járás közben is. Testén, de különösen az arctájékon lapos szemölcsöket láthatunk. Erős szívdobogás figyelhető meg, az állatok a szívtáji fájdalom jeleit mutatják. Az állatok szárazon köhögnek és azt a benyomást keltik, hogy akkor könnyebbülnének meg, ha végre sikerülne felköhögniük valamilyen váladékot. A tünetek romlanak hajnali 3 és 5 között, megerőltetésnél, fürdés után, vagy ha az állatok a hidegről meleg helyre kerülnek. Állapotuk meleg pihenőhelyen, meleg és nedves időjárás esetén javul.
A Conium a következő, idős állatok esetében gyakran, jó eredménnyel alkalmazható szer. A Coniumnál mindig jusson eszünkbe az a szó, hogy „emelkedő”. Az állatoknál felszálló bénulások jelentkeznek. Magával a gyógyszerrel is úgy érhetünk el jó eredményeket, ha emelkedő potenciákban alkalmazzuk. A hátulsó végtagok gyengesége, izomremegések, hirtelen, átmeneti erővesztés figyelhető meg az álladó hanyatlás képén belül. Az állatok alvás közben akaratlanul vizeletet, vagy bélsarat ürítenek. Kőkemény daganatok esetén is sokszor eredménnyel alkalmazhatjuk. Az állapot megerőltetésnél, hidegben, éjjel, álláskor, vagy pihenéskor romlik, mozgáskor, nyomásra, vagy a Nap melegére javul.
Nagyot sóhajtok és a gesztenyehéjat a kandallóba dobom.„Herceg, hátha megjön a tél is!” – fejezem be mondanivalómat Babits szavaival.
Dr. Takács Györgyi homeopata állatorvos
SanaVet® állatorvosi rendelő, 1076 Budapest, Garay u. 21. fszt. 1.
Rendelés: hétfőn-szerdán-pénteken délutánonként, Bejelentkezés telefonon: (06 1) 3211-355