Posted on

Kitömött, kibelezett, agyonlőtt állatok – vadásztrófeák

A vadász gyűjt nem kevés pénzt, élvezetből agyanlő állatokat, fizet érte. Aztán ha nagy a siker, kibelezi, hazaviszi, megeszi és trófeát csinál. Büszke rá! Megkínzott állat szenvedése embervérért kiált az égre.
A Facebookon két oldal is foglalkozik ezzel. A vadász ne lőhesse agyon a macskát és kurtyát – ha egyetértesz a gondolattal itt lájkolhatod. A másik tömörebben fogalmat: A vadász öl – ezt itt lájkolhatod.

Érdekesség, hogy a “Kitömött, kibelezett állatok” címmel a TV2 és több médium és hírportál is feszegette a kérdést, de aztán megszelídült egy “Trófea kiállítás Keszthelyen” című videós riporttá.

A hír a videóban: Kitömött, kibelezett állatokat és trófeákat lehet megnézni a keszthelyi vadászati múzeumban. A legtöbb állat szarvas, de van például róka- vagy vaddisznókoponya is. Rengetegen kiváncsiak a kitömött állatokra. Valaki a Youtube-ra is felrakta a sok állattetemet, megnyúzott állatkoponyát bemutató videót.

További cikkeim állatgyilkos témában Lázadó vagyok: Vaddisznónak nézte a kutyát és vadásztársát, mindkettőt agyonlőtte, videó itt – Lelőtte a kutyákat, a hivatal álláspontja –  Kivégezte a kutyákat – Madarainkat gyilkolta a vadász – Bodrogi Gyula kedvtelésből állatokat öl – Évi 20 milliárd bevétel az agyonlőtt vadakért – A pap puskával öli a vadakat, isten bocsássa meg neki – A vadászatról, a vadász állatgyilkos – Stohl András jól szórakozik amikor agyonlövi az állatokat – Gyilkolnak a vadászok, több ezer gímszarvasbikát lőttek ki – Stohel András tiltott éjjellátóval vadászta az állatokat – További állatgyilkosokról itt olvashatsz. Lobotómiásként se látnám sportnak, amit a hobbivadölők művelnek.
A vadászatról:
– Mióta a vadászat, mint elannyi más passzió, eltömegesedett és iparággá züllött, kiveszett belőle minden tolerálható. (Vavyan Fable)
– A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kéne pusztítaniuk egymást – de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit. (Paulo Coelho álma, ami sosem fog valóra válni.)
– Egy róka úgy mentette meg a kölykeit a haláltól, hogy amikor közeledtek a vadászok, kirohant a fészkéből, át a nyílt mezőn, s miközben magára csalta a figyelmüket, és szitává lőtték őt – a kölykei elfutottak. Így működik az “állati szeretet”. (Müller Péter)
-Elképzelni is szörnyű, milyen lehet annyira kiszolgáltatottam élni, mint egy vad, amikor vadásznak rá. Egyetlen rossz döntés, és máris vége az életednek. Ráadásul senkinek sem hiányzol majd, hiszen olyan, amilyen te vagy, van még kismillió a világon. Az utolsó percben pedig tudatosul benned, hogy mennyire jelentéktelen is vagy valójában. (Levy L. Smith)

Posted on

Tóth Imre atya plébános, kedvtelésből öli az állatokat

Bojtor Róbert esperes állatölő szenvedélyről már írtam. Itt egy újabb pap. Már 2008 ban első vadászatán két rókát lőtt agyon a szanyi plébános, azóta több száz vadat lőtt agyon, isten látja lelkét. Tóth Imre atya régóta figyelte a vadászok munkáját, de igazán új állomáshelyén fertőződött meg. Azt mondja a természetjárás és a természet szeretete miatt vadászik. A természet szeretete valóban összefügg az állatok puskával történő megsebzésével, és szenvedésük után megölésükkel. Már ha nem egyszerűbb a vadat szenvedések közepette kimúlni hagyni, a kutya majd megkeresi…
A szanyi társaság szívesen fogadta az atyát, aki ezzel szentesítette az állatgyilkolást kedvtelésből. A sikeres hajtás után, ahogy illik, fel is avatták. Imre atya azt mondja: a szerencsének örül, de őt igazán a természetjárás vonzza, amikor puskát akaszt a vállára. Első vadászatán két róka életet szárad a szanyi plébánoson.
A szanyi vadászok a szezonban kilenc szarvasbikát ejtettek, köztük egy ezüstérmeset. Az őzbakok már nem voltak ilyen jók. Megyéjükben évente közel 2800-an váltottak vadászjegyet. A vadászszezon Szanyban közepes volt elnökük szerint. A Dózsa társaságban négyről harmincötezerre emelték a tagdíjat. Plébánosuk kiváló rókavadász.
Közepes szezont zárt a szanyi Dózsa Vadásztársaság. „Dicsekvésre nincs okunk, panaszkodni viszont nem akarunk” – jellemezte röviden a helyzetet Németh Gergely, a társaság elnöke. Vadászatokon fácánt 1100-at, nyulat 900-at lőttek, 100-at pedig élőként értékesítettek a szanyiak.
– Huszonhárom szarvast ejtettek el a vadásztársak, ebből kilenc volt a bika – tájékoztatott Németh Gergely. – Egy ezüstérmes esett, ami 8,6 kilogrammot nyomott. 170 őzet hoztunk terítékre, köztük 65 bakot.
A szanyi társaság külföldi bérvadászt csak ritkán hív meg a területére.
Akik jönnek, visszatérő vendégek, évek óta járnak a faluba őzbakvadászatra. A tagság döntött úgy, hogy a költségeket inkább saját zsebből állják.
– Ötvenheten vagyunk jelenleg, kilencezer hektáros a területünk. Abban állapodtunk meg, hogy a tagdíjon felül is hajlandóak vagyunk hobbinkra áldozni. A mostani szezon ugyan nem ad okot a dicsekvésre, azért történtek jó dolgok. Kopjafát állítottunk például a társaság megalapításának 35. évfordulóján. Ezzel azon vadásztársak emléke előtt tisztelgünk, akik az elmúlt három és fél évtizedben járták a szanyi vadászterületeket, de ma már nem lehetnek velünk.
Idén is megtartottuk hagyományos cserevadászatunkat a Sopron–Fertőtáj Vadásztársasággal. Jó kapcsolatot ápolunk velük, őket apróvadra hívjuk, mi pedig vaddisznóvadászatra megyünk hozzájuk, most már hatodik alkalommal. Örömmel vettük, hogy a szezonban plébánosunkat, Tóth Imre atyát is vadásszá avathattuk.
Németh Gergely hozzátette: Imre atya a vérében hordozta a vadászat szeretetét, de igazán Szanyban „fertőződött meg”. „Reméljük, hogy vadászszerencséje a jövőben is úgy kíséri, mint az első alkalommal. Akkor ugyanis két perc alatt két rókát sikerült terítékre hoznia” – fogalmazott a szanyi vadászelnök.
– Régóta érdekelt a vadászat, leginkább azért, mert szeretem a természetet – vallott hobbijáról az atya. – Szanyban népszerű a vadászat, Németh elnök úr beszélt rá engem is, hogy tegyem le a vizsgát. Sajnos, kevés időm van arra, hogy ennek a szép sportnak éljek, hiszen első a hivatásom. Ha mégis kijutok a területre, a természetjárás kikapcsol, megnyugtat. Nagyon jó társaságot, közösséget ismertem meg a szanyi vadásztársaságban, szívesen vagyok együtt velük.
– Nagy szerencsém volt, amikor néhány percen belül két rókát is sikerült eltalálnom. Egy vadásznak persze ez is élmény, de engem mégis inkább a természet szépsége vonz, amikor puskát veszek a vállamra. Forrás: Kisalföld

Posted on

A pap puskával öldösi a vadakat

Esperes vadászpuskával – Bojtor Róbert szerint a vadászat nem azt jelenti, hogy az ember gyilkolja a vadat. (Az esperes egy papi, lelkészi tisztség a keresztény egyházszervezetben. A katolikus egyházban az egyházmegye egy alkotórészét, az esperesi kerületet vezető pap, akit a megyéspüspök bíz meg. A protestáns egyházakban az esperes a katolikusnál kisebb egyházszervezeti egységet jelentő egyházmegye lelkészi elnöke, az érintett gyülekezetek tagjai választják az egyházmegye lelkészei közül, nemlelkészi elnöktársa a református egyházban a főgondnok, az evangélikus egyházban az egyházmegyei felügyelő.) Nem mondható szokványos vadásznak Bojtor Róbert abból a szempontból, hogy ő a Kaposvári Egyházmegye kötelékébe tartozó nagykanizsa-miklósfai esperes-plébános. Tudomásunk szerint alig egy-két vadász pap van a katolikus egyházban. Az adventi interjúból kiderül: Róbert atya még cserkelés közben is gyakran imádkozik, mert a természet Isten dicsőítésére készteti. Három falu is a plébániájához tartozik, több ezer hívő van a lelkipásztori feladatára bízva. Mennyi időnként keríthet sort egy kis vadászatra, és hol?
– A kötelezettségeim mellett havonta egyszer-kétszer nyílik lehetőségem vadászatra, a somogysimonyi Szent Hubertus Vadászegylet kötelékében, illetve területén, amely a plébániámtól körülbelül huszonhárom kilométerre fekszik. Változatos, hol dombos, hol sík vidék, van berkes, ingoványos része is, hiszen a Kis-Balaton nyúlványa szinte elér a területünkig. Van, ahol égeres-, nyáras-, fenyveserdő övezi, van öreg tölgyerdő és persze sok akác és mezőgazdasági terület is.
– A társas vagy az egyéni vadászatot kedveli inkább?
– Az egyénit. A cserkelés a kedvenc vadászati módom. Hátamra veszem a puskát, a távcsövet, és ha sikerül, akkor megközelítem a vadat, hogy terítékre hozzam.
– Magánykeresés ez, vagy az egyéni vadászsiker izgatja?
– Minden embernek szüksége van az egyedüllétre és az egyedüllétben az Istennel való találkozásra. A természet nagyon alkalmas erre. Ott valóban minden az Urat dicséri és dicsőíti egy virágsziromtól a csillagos égig. De hadd tegyem hozzá: a legnagyobb feltöltődés számomra az oltáriszentség, az Úr Jézus valós jelenlétének tapasztalása a szentségimádásban, illetve a szentmiseáldozat bemutatása.
– Előfordul, hogy „imádságra vált” a természetjárás során, elfeledve, hogy vadászni indult?
– Ha egyedül vagyok kint, biztos, hogy imádkozom. Sokkal többet tesz ki ez a vadászidőmből, mint a tényleges vadászat. Az elsődleges tehát az, hogy csöndességem legyen a természetben.
– Milyen vadra vadászik a legszívesebben?
– Vannak őzbakokkal kapcsolatos vadászati élményeim, sikerült dámbikát, muflonkost, sőt – Szlovéniában – zergét is terítékre hoznom… De a kedvenc vadam a vaddisznó. Okos és furfangos állat. Sokszor meg kell küzdeni érte, hogy az ember terítékre hozza, hacsak nem a szórón akarja valaki elejteni – ami nem nagy kihívás.
– Miből látni, hogy okos?
– Például amikor friss a hó, és elindulok a nyomok alapján egy vadkan után. A vad, ha észleli, hogy követem, képes hurkokat írni, ahogy távolodik tőlem, hogy megtévesszen, merre ment. Amúgy is teljesen kiszámíthatatlan. Akár nappal is találkozhat az ember tekintélyes vadkannal. A másikfajta eset: kimegyek tucatnyiszor, mégsem találkozom vele, bár tudom, hogy azon a területen van. A tapasztaltabb disznó, amikor a társas vadászat során hajtás van, ha teheti, kijátssza a hajtóvonalban haladókat, és nem mozdul el a helyéről. Ezért is nagy segítség a kutyák jelenléte: ezeket csak azok mozdíthatják ki.
– Mit válaszolna annak, aki megszólná önt, hogy pap létére Isten teremtményeit „lepuffantja”?
– A Jóisten teremtménye a vad is meg a vadász is. Azzal a különbséggel, hogy a vadász az Isten képmását hordozza magán, hiszen értelme és szabad akarata van. A Teremtő a vadat az embernek adta hasznosításra. Ilyen értelemben az embernek az ősénjében van a vadászösztön; van, akiben erősebben, van, akiben gyengébben. A vadászat semmiképpen sem azt jelenti, hogy az ember gyilkolja, nyakra-főre öli a vadat, és kizsigereli a területet. Sokkal inkább arról van szó, hogy a természet szeretete az emberé, egy meghatározott vadgazdálkodás felelősségével. A magyarországi gímszarvasállomány még mindig páratlan a világon. A kedvező klíma és domborzati viszonyok, az élőhely ehhez nem lenne elég; az emberi szakértelem is ott van a háttérben. Sajnos a gazdasági helyzet az utóbbi időkben azt eredményezi, hogy mindinkább elfiatalodik az állomány, ami veszélyezteti a gímszarvasbikák golyóéretté válását. A vadásztatók rá vannak szorulva, hogy fiatal egyedeket is kilövessenek, hogy kitermeljék a vadkár ellenértékét.
– Most, advent idején is kijut a természetbe?
– Igen, és erre biztatok másokat is ebben a különleges időszakban, amikor az egyház a közelgő karácsonyra irányítja a figyelmet. Zárjunk ki tehát mindent, ami kilúgozná a lelkünket – beleértve a rossz televíziós műsorokat is –, mélyedjünk el egy erdei séta erejéig, lássuk meg, hogy az élet ajándék, csodálkozzunk rá a teremtés szemlélésén keresztül a Teremtőre, aki minket beleálmodott ebbe a világba.
A vadászlap vendégségben járt a zöldkalapos papnál:
A magány éppen olyan fontos a társadalom számára, mint a csönd a beszéd számára, a levegő a tüdőnek, élelem a testnek… Thomas Merton mondja ezt a Csend szava című könyvében, és ez a könyv – nyilván nem véletlenül -, éppen a legfelső az asztal közepén egymásra rakott könyvek között. A magány persze mindenkinek és szinte minden időben mást jelent. Lehet egyedüllét, társtalanság, elhagyatottság, gazdátlanság, árvaság, elszigeteltség, visszavonultság. De lehet az elmélyült önvizsgálat, az élmények és tapasztalatok számbavételének, az élet valódi értelme felfedezésének csodálatos alkalma is…
– Önnek mit jelent…?
– Egyedüllétet, ez egyértelmű, de nem olyant, amely fáj. A magány nem azonos a magányossággal. Az ember éppen azért keresi a magányt, azért akar hosszabb-rövidebb időre egyedül maradni, hogy végiggondolhassa a helyzetét, az életét, hogy elrendezhesse magában a kapcsolatait. Hogy el tudja dönteni, mi a fontos és mi az, ami csak annak látszik, de egyáltalán nem az…
Egy régi, öreg, nemesi kúriára emlékeztető házban beszélgetünk, olyan falak között, ahol mindig is sok ember fordult meg, de amelynek a lakói mégis sokat voltak egyedül. Az egykor oly méltóságteljes, oszlopos tornác előtt hatalmas gesztenyefa áll, a megkopott, és éppen ezért meglehetősen borongós hangulatú házat kőfal övezi. A fal mögött – impozáns fenyők négyszögében – a római katolikus templom szép ívű tornya magasodik. A körbeépítettsége ellenére is magányosnak tűnő, múltidéző ház a plébániahivatal épülete és egyben Somogysámson mindenkori plébánosának az otthona. A plébános, Bojtor Róbert harminchárom éves. A mai funkciójához képest túlságosan nagy és éppen ezért félig üres ház, valamint fiatal és energikus lakója különös szimbiózisban él. Bojtor Róbert szereti az ódon hangulatú, múltidéző öreg házat, de a bejárati oszlopok által tartott árkád alatt – mintegy a változó világhoz való alkalmazkodás szimbólumaként – egy nagyteljesítményű, modern terepjáró autó áll…
– Hivatalosan 1994 óta vagyok vadász…
– És hogy kezdődött?
– Gyermekkori élményekkel, mint mindenki másnál. Máig elevenen él bennem egy kép: tél van, szikrázik a hó, és én édesapámmal egy lovas szánon vadászni indulok. Arra már nem emlékezem, hogy lőttünk-e valamit, de a pokróc illata, a lovak testéről felszálló pára gyönyörű látványa örökre megmarad az emlékezetemben… Egyébként szinte minden a szülőkkel, a szülői házzal függ össze, ami az emberrel történik…
– A papi hivatás is…?
– Édesapám állatorvos volt, édesanyám kezdetben háztartásbeli, majd egészségügyi dolgozó. Tiszta, mély vallásosságban éltünk. A szentmisén való részvétel közös élményünk volt. Természetesen ministráltam is.
– Szinte minden pap ministrált gyermekkorában, de csak kevés ministránsból lesz pap…
Bojtor Róbert bólint, így igaz. Bizonyos dolgok, bizonyos döntések, bizonyos fordulatok szavakkal nehezen magyarázhatóak meg. De egy emlék azért ezzel a történettel kapcsolatban is felragyog.
– Vasárnap volt, talán olyan, mint a többi. Ministráltam. Eljött az Úrfelmutatás magasztos pillanata. Az atya ég felé emelte a szent ostyát, én követtem a mozdulatát, aztán az arcára esett a tekintetem… Ez volt a fordulópont… Átballagunk a templomba. A magyar falvak többségében ilyen és ekkora a templom és szinte mindahánynak azonos a története is. Sámson neve 1533-ban, egy egyházi egyezséglevélben tűnik fel először, s ekkor már kápolnája is van a településnek. A Szentsír kanonokjai a középkorban rendházat alapítanak a faluban, de a török uralom alatt minden elpusztul. A mostani templom elődje 1741-ben épült. Somogysámson ma 860 lakosú település Belső-Somogy északi részén. Marcalitól 10, a Balatontól mintegy 15 kilométernyire fekszik. Keletről az erősen erdősült Marcali-hát, nyugatról pedig csatornákkal szabdalt rétek hosszú sora övezi, melyek északon a Kis-Balatonig, délen pedig a Somogysimonyit körülölelő erdőkig nyújtóznak. Ezek az erdők aztán élettel teli zöld folyóként dél felé “folynak” tovább, mígnem Nemesdéd után a kaszói erdőtengerbe torkollanak. Nos, ez Bojtor Róbert világa.
– Nemesdéden születtem, Somogysimonyi a vadásztársaságom székhelyfaluja, Somogysámson és a környező kilenc falu a szolgálati helyem. Ott vadászom, ahol szolgálok…
– Ami nyilván szenzációszámba megy…
– Nem okozott különösebb meglepetést. Erdőjáró gyerek voltam, ismertem szinte minden vadászt, ismertek ők is, kis túlzással azt mondhatom tehát, hogy szinte észrevétlenül nőttem bele a vadászatba.
– És a paptársak, az egyházi elöljárók…
– Elmentem a püspök atyához, ahogy illik. Meghallgatott, s csak annyit mondott, “jó, bár nekem rémálmomban se jutna eszembe, hogy vadász legyek”. Mire én szép csendben azt mondtam: “rémálmaimban nekem sem, atyám…” Egyébként nem az egyedüli pap vagyok, aki vadászik…
A magaslesen kuporgó, vagy az erdei ösvényen cserkelő pap mégsem nevezhető átlagos és mindennapos dolognak. A Bojtor Róberttel való találkozásra készülve újra elővettem “a Magyarországról száműzött” evangélikus lelkész, Sinapius János 1678-ban írt “Kis vadászerdő” című könyvecskéjét, melyet dr. Csőre Pál hozott felszínre a poros irattárak és a feledés mélységeiből, s adott közre a millennium évében. És jól tette, mert Sinapius János azon korai szerzők egyike, aki etikai megközelítésben vizsgálja a vadászatot, és éppen ezért azt a kérdést sem kerüli meg, hogy “vajon a vadászás szent dolog-e és Isten alapította-e”? Bojtor Róbert igenlően bólogat, és az Ószövetségből idéz:
– “Isten hatalmat adott az embereknek a maghozó füvek, a föld minden vadjai, az ég minden madarai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok felett”.
Ezzel a hatalommal, persze okosan és felelősen kell élnünk, hisz a vadászatot és vadászt éppen a rábízott javakért érzett felelősség minősíti… Sinapius János is igenlő választ adott a nagy kérdésre. “Maga Isten írt elő a vadászoknak bizonyos törvényeket a vadászatról, hogyan bánjanak a vadászaton elejtett állatokkal, befogott madarakkal” – írja. – Ádámot nevezi az első vadásznak, felemlíti, hogy Izsák vadászni küldte fiát, Ézsaut, de fiatal korában “Isten tetszése alapján” maga Dávid is jó vadász volt…
– De vajon, ma ki a jó vadász…?
– Nyilván az, aki nem brutális, nem kapzsi, nem mohó, nem nyerészkedő…
Bojtor Róbert lakószobáit nem díszítik trófeák. Az ajtóval szembeni főfalon elhelyezett barkás agancsú, preparált őzfej talán az egyetlen vadászati rekvizítum az otthonában. Igaz, a fiókok szépszámú vaddisznóagyarat rejtenek.
– A vaddisznó vadászata minden más vadászati lehetőségnél jobban vonz. A vaddisznó okos, kiszámíthatatlan, sőt talán veszélyes is. Számomra a cserkelés az igazi vadászat. Persze gyakran ülök lesre is, de az igazi élmény mégis csak az, amikor az ember nem csupán ül és vár, de aktív szereplője, alakítója is a történetnek…
Egyébként nem vagyok trófeaimádó. Egy kicsit taszít is az egyre jellemzőbb rekordmánia. Az élményeket nem lehet kilókban, centiméterekben mérni. Száznál több vaddisznót lőttem, és ez olyan élmény, amivel csak kevesen dicsekedhetnek….
– Nem irigylik?
– Vadászok mondják önmagukról, hogy a vadásznál nincs irigyebb ember…
Ezen mind a ketten jót nevetünk, bár a lelkünk mélyén tudjuk, hogy sok igazság van ebben a mondásban. De az is igaz, hogy a vadászat az egymásra való figyelés, a segítés, a közös öröm, az igaz barátságok kialakulásának nagyszerű alkalma is. A vadászközösségben feloldódnak, feloldódhatnak a rangbéli, az életkori és talán a világnézeti különbségek is.
– Feloldódnak…?
– Nincs okom panaszra. Sajnos, nem vagyunk túl sokat együtt, de az együttléteket valóban az egyenlőség, az egyenrangúság jellemzi.
– De Ön a vadászházban is pap…
– Nem hangsúlyozom.
– És hogy szólítják?
– Előfordul, hogy atyának, de jellemzően a keresztnevemen.
– És ha elhangzik egy-egy szaftosabb, hogy azt ne mondjam pikánsabb vicc…?
– Vagy nevetek, vagy meg se hallom. De már az is előfordult, hogy a viccmesélő zavarba jött és bocsánatot kért, de hát a bocsánat nem nálam van…
– Ön a Somogysimonyi Szent Hubertus Vadászegylet tagja. Minden vadásztársa tudja, ki is volt a névadó…?
Csend lesz, látom, érzem, hogy erre a kérdésre nem szívesen válaszol Bojtor Róbert. De aztán kivágja magát, mert maga adja meg a választ:
– Egy Rajna-menti gróf, híres és nagyvérű vadász, aki egy megsebzett szarvasbika agancsai között felragyogni látta a keresztet. A látvány hatása alá kerülve új életet kezdett, szent életű emberré lett, aki Liege püspökeként halt meg, a 700-as években…
A fenséges szarvasbika halála – és egyáltalán minden vad, minden élet elmúlása – megrendíti az igaz vadászt. A sikeröröm mellett ilyenkor az ember megfogalmazhatatlan és kimondhatatlan dolgokat is átél. Nyilván nem véletlen, hogy számos olyan mondát, történetet őriz a kultúrtörténet és az emberi emlékezet, mely Szent Hubertus-legendájára hasonlít. Sinapius János Traianus császár Placidus nevű tábornokáról szinte szóról szóra ugyanazt írja, amit a rajnai gróf megtéréséről tudunk. A szarvasbika agancsai között “a feszületet látta ragyogni. Ekkor Jézus szavait hallotta: Miért üldözöl engem? – Ez annyira megdöbbentette, hogy megtért, buzgó hívő lett belőle. Mivel hitéért mártírhalált halt, szentté avatták.”
A fenséges szarvasbika halála megrendíti az igaz vadászt. Ezt az aranyérmes bikát 1999 szeptemberében egy német vadász ejtette el:
– A vadászat és a hit ennyire közel állna egymáshoz…?
– Talán nem konkrétan a vadászat, hanem a természet maga! Az erdőben sokszor érzi úgy az ember, hogy egy templomban jár. Sok elmélkedésem, prédikációs szövegem első megfogalmazásának a színhelye volt már az erdő…
– Vadásznap sincs ma már Hubertus-mise nélkül…
– Igaz, de ez még csak lehetőség. Sokszor látunk olyan embereket is a mise résztvevői között, akikről tudjuk, látjuk, hogy nem a hite hozta oda. Ilyenkor nagyon vegyes érzelmei vannak az embernek. Meg lehet változni, tudom és hiszem, de a szerepjátszás még nem változás. Kár lenne, ha az egykori pártrendezvényeken való jelenlét mintájára a Hubertus-misén is “kötelezővé” válna a megjelenés…
– Közeledik a karácsony…
– Előbb az advent jön, a bűnbocsánat és a felkészülés csodás négy hete…
– De aztán eljön a szent karácsony éjszakája, véget ér az éjféli mise és a pap egyedül marad…
– Igen, fizikai értelemben. Ezek az erőt adó magány percei, órái. Az igazság pillanatai. A már idézett Thomas Merton azt mondja, hogy “Az igazság nem elvont. A valóságos emberekben és dolgokban megtestesülve él.” Ez egész egyszerű nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a valóságos embereket és a valóságos dolgokat kell szeretni… Forrás: Evangélikus, Magyar Nemzet, Vadászlap