Posted on

Állatmentés: hivatás vagy munka?

Hatalmas sebek, csontsovány ábrázat, egy mindenkitől félő, utcára dobott kutya. Zoénak, a két év körüli shar pei keverék szuka kutyának néhány hete nem sok esélyt adtak az életben maradásra. A súlyos fizikai és lelki megpróbáltatásokon átesett eb állapotából ítélve hónapokig kóborolhatott céltanul, ám mára az Állatvédőrségnek köszönhetően jól van, és újra hisz az emberekben.
Néhány hete még kétséges volt, hogy életben marad-e, mostanra azonban már egy állatszerető házaspár büszke kutyusa Zoé. Amikor körülbelül két hónappal ezelőtt az Illatos úti gyepmesteri telep gondozói rátaláltak a soroksári erdőben, sérülései életveszélyes bántalmazásra utaltak. Az egész testét tályogos sebek borították, a mindössze 7 kg-os állat bőrét szinte átütötték a csontjai. A gyepmesteri telepről a kórházba már az Országos Állatvédőrség Alapítvány önkéntesei szállították, ahol még a sokat látott orvosokat is elborzasztotta a látvány.
Sokan hobbiként tekintenek az állattartásra, és amikor a kis kedvenc nem a gazdi elvárásainak megfelelően viselkedik, pillanatok alatt utcára kerülhet. A magára hagyott és legtöbbször bántalmazott állatok esetében nehéz elérni, hogy újra bízni tudjanak az emberekben:
„A mentett állatok 80%-át nemcsak fizikailag, de mentálisan is rehabilitálni kell. Ez a folyamat hat héttől, akár hat hónapig is tarthat. Újra kell építeni bennük a csapat-és falkaszellemet, illetve a kétlábúakba vetett hitet” – mondja Joó István, az Állatvédőrség szakmai igazgatója.
Dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint az állatbántalmazás a családon belüli erőszak egyik jele lehet.
„Az erőszakvezérelt embernél nincs belső kontroll. Lényeg, hogy levezesse az agresszióját, és erre általában a legkönnyebb prédát választja, sokszor a kutyát. Minél kisebb testű az állat, annál nagyobb a bántalmazás mértéke. Ráadásul az ilyen típusnál csak idő kérdése, és tettlegessége a családtagokra is átterjed. Belső kontroll híján egy idő után már nem számít, hogy kutya, gyermek vagy nő a bántalmazott” – árulta el a szakember.
Zoénak szerencséje volt, az Állatvédőrségnek köszönhetően sorsa jóra fordult. Tornóczky Anita kommunikációs vezető hálás, mert az alapítvány Facebook oldalán közzétett felhívásra példátlan gyorsasággal gyűlt össze a gyógykezeléséhez szükséges összeg, így mostanra már egészségesen él újdonsült családjával, és remélhetőleg segítségükkel hamar elfelejti az őt ért szörnyű megpróbáltatásokat. Forrás: Ricsajok.hu és Orszagosallatvedorseg.hu

Posted on

Együtt mentik a gazdit kutyájával

Nem gondolták volna az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársai, hogy a csak mostanra enyhülő rendkívüli hidegében nem csak a négylábúakról, de gazdáikról is gondoskodniuk kell.
A viskók, tákolt építmények lakói annyira ragaszkodtak állataikhoz, hogy inkább nem mentek be a hajléktalanszállókra, csak ne kelljen magukra hagyni őket. Sok hajléktalan él kutyával: számukra ők jelentik a társat, ráadásul kevéske értékeikre is vigyáznak.
A képen: A viskók, tákolt építmények lakói annyira ragaszkodtak állataikhoz, hogy inkább nem mentek be a hajléktalanszállókra.
– Sajnos a hajléktalanszállókra nem engedik be az állattal érkezőket, így a gazdik és kutyáik egyaránt az utcára szorulnak. Ezek az állatok nem kaptak oltásokat. Segélyakciót szerveztünk és körülbelül 14-15 autóra való adományt kaptunk, amelynek egy részét már szétosztottuk. Tartós élelmiszert, kutyatápot, nyakörvet, pórázt, ágyneműt és meleg ruhát vittünk a hajléktalanoknak, akiktől azt hiszem, sok esetben tanulhatnánk. Példamutató az, ahogy az állataikkal bánnak. Volt olyan is, aki csak egy kályhacsőre vágyott, hogy ő és kutyája ne fagyjanak meg – mondta Joó István, az alapítvány szakmai igazgatója. Forrás: Blikk.hu

Posted on

Az Állatvédőrség behatolt egy csepeli tanyára

Kutyamaffiára csaptak le Csepelen. A rendőrök az állatvédőkkel együtt ütöttek rajta egy főleg hajléktalanokból álló kutyakereskedő bandán.
Összelopkodták a fajtatiszta kutyákat, elképesztő körülmények között tartották őket, és a feltételezés szerint belőlük éltek. Tehát jó pénzért értékesítették a vizslákat, pumikat, tacsikat. Miközben a gazdáik hiába keresték kedvenceiket. Csontsovány, kiéheztetett állatok, borzalmas bűz, piszok. Ez a látvány fogadta a Fókusz Pluszt, a rendőröket és az Állatvédőrség önkénteseit, amikor behatoltak egy csepeli tanyára. Az állatvédőrség Facebook oldala itt. Ha egyetértesz a gondolattal, hogy az az állatkínzást szigorúban büntesse a törbény, akkor a Facebook oldalon itt támogathatod egy lájkkal.

Köszönet az Állatvédőrségnek, a Cerberos Kutyaiskolának, a Rendőrségnek, valamint az akcióban résztvevő személyeknek. Akiket láthatunk: Joó István, Dr Bálint Andrea, Hatvani Viktória, Keresztes Ildikó, Kruzslicz Anna, Dorogi Zita, Osváth Judit, Tornócky Anita. Az Állatvédőrség honlapja itt.

Posted on

Hazai hírességek naptárral kampányolnak az Állatvédőrség mellett

Rendhagyó kiállítás nyílt: sztárok állati körülmények között. A bántalmazott állatok kiszolgáltatott helyzetére hívta fel a figyelmet tizenkét hazai híresség, akik Kasza Tiborral karöltve egy egyedi fotósorozattal járultak hozzá az állatkínzás elleni küzdelemhez. A képekből naptár készült, amelynek első darabjait, a fotókon szereplő hírességek vehettek először kézbe.
Hatalmas nyüzsgés volt a KöKi Terminál Bevásárlóközpontban megrendezett különleges hangulatú fotókiállatás megnyitóján, ahol tizenhárom hazai híresség bizonyította példaértékű elkötelezettségét az állatvédelem iránt. Az esemény apropóját a nemrégiben Kasza Tibor által elkészített fotósorozat adta. A lencsevégre kapott képekből az Országos Állatvédőrség Alapítvány tizenkettőt naptárba gyűjtött, amelyek most a nagyközönség számára is bemutatásra kerültek. A képeken szereplő Király L. Norbert, Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Tóth Gabi, Bebe, Dér Heni, Sarka Kata, Dombóvári Vanda, Ada, Debreczeni Zita, Horváth Éva és Trokán Nóra a helyszínen mesélt a képek mondanivalójáról, és a kampány céljáról.

A fotók olyan szituációkban készültek, amelyek sok esetben még az állatokhoz is méltatlanok. Volt, aki egy MÉH-telepen kucorgott a lomok között, vagy aprócska ketrecbe préselte magát, de olyan is akadt, akire vasvillával támadtak rá, vagy a száguldó kocsik között sétált mezítelen lábbal.
A helyszínen Kasza Tibor, a fotósorozat alkotója mesélt a fényképek üzenetéről.
„A fotósorozattal nem az elrettentés volt a célunk, inkább az, hogy az emberek felkapják a fejüket, és tudomást vegyenek erről az igencsak jelentős problémáról. Azt hiszem, elmondhatom, hogy mindenki példaértékűen állt hozzá a munkához, és még az sem zavart senkit, ha a cél érdekében akár a porban, koszban kellett „pózolnia”.- mondta Kasza Tibor, akitől Vastag Csaba vette át a szót.
„Nekünk kell kiállni az állatok érdekeiért, hiszen ők nem tudják megvédeni magukat. A fotókon megjelenített szituációkkal szeretnénk felnyitni az emberek szemét. Nagyon örülök annak, hogy végre alakult egy olyan szervezet, akik a rendőrséggel szoros együttműködésben próbálják visszaszorítani az állatkínzást országszerte.”- nyilatkozta Vastag Csaba.
Sarka Kata is felvállalta véleményét és elmondta, hogy az állatokkal kapcsolatos agresszió és a családon belüli erőszak között szoros összefüggés van.
Az emlékezetes délután háziasszonyától, Tornóczky Anitától megtudtuk, hogy a különleges kiállítást december 18-ig bárki megtekintheti a helyszínen, sőt 2990 forintot elérő adomány esetén ajándékba kap egy naptárt, így haza is viheti a művészi fotókat, ezzel segítve az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkáját.
Hogy a naptár bemutatóján Keresztes Ildikónak miért éppen az volt a legfontosabb, hogy ismét a senkit nem érdeklő magánéletéről beszéljen az állatvédelem helyett, nem tudhatjuk. Képek a rendezvényről itt, és további képekért kattints a fotóra. Forrás: Bevezetem.hu