Posted on

Élő adásban agyonvert egy nyulat

A dologgal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy miközben egyesek az emberekkel egyenrangú, sőt akár az embereknél értékesebb lényeknek tartják az állatokat, addig az ipari állattartáson keresztül szinte mindenki hozzájárul állatok halálához, hiszen azok húsát fogyasztják.

Kristoffer Eriksen, a dán Radio 24syv műsorvezetője kollégájával élő adásban vert agyon egy Allan nevű nyulat a stúdió…

Posted by Az állatkínzást szigorúbban büntesse a törvény on 2015. május 31.

Posted on

Vadgázolásnál az állat sosem hibás

Egy biztos: az állat sosem hibás. Az viszont bonyolult, hogy akkor ki az, és ki fizet kinek, ha megtörtént a baj. Segítünk eligazodni nyulak, őzek, önkormányzatok és vadásztársaságok között. Kiderül az is, miért volt érdemes figyelni biológiaórán.

Egy útra tévedt vad elütésekor az anyagi kár a kisebb gond, de ha szerencsésen megússzuk sérülés nélkül, előbb-utóbb elkezdjük számolni a százezreket, és szeretnénk, ha valaki meg is térítené a kárunkat. Sok mindentől függ, hogy ki fizet a végén, ezért ha bekövetkezett a baj, mindenképp rendőrt kell hívni. Azt érdemes rögtön az elején tudomásul venni, hogy az állatok sosem hibásak. Mindegy, hogy szarvas, őz, vaddisznó, róka, fácán, nyúl vagy éppen sündisznó, az biztos, hogy régebb óta honos a területen, mint az úttest.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kifejlett vadkan hatszázezer, egy többéves szarvasbika pedig három és fél millió forintot ér az államnak, a mezei nyúl is húszezer forint; aki netán direkt üti el egy jó pörkölt reményében, lopást követ el. A szeptember közepén kezdődő bőgési időszakban a bűncselekmény esetleges megúszásától függetlenül sem jár jól senki a céges teherautó lökhárítójára kent szarvasbikával, hiszen az állat mirigyei által ilyenkor termelt rigyetési szagnak köszönhetően a húsa gyakorlatilag ehetetlenné válik.
Arról sem az állatok tehetnek, hogy az autók erős fényétől azonnali menekülés helyett inkább ledermednek az út közepén, az pedig kifejezetten az emberek sara, hogy ínycsiklandozó kukoricával ültetik be az út menti vidéket. Ezek szerint tehát mindenképp az ember a hibás. De ki fizet?
Amikor az autós a hibás – A józan paraszti ész segít: ha valaki nem a KRESZ szerint, és főleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, csak saját magát okolhatja. Szintén így van, ha a baleset után a sietség kedvéért nem hívjuk ki a helyszínelőket. Utólag senki sem fog hinni nekünk. Amennyiben minden szabályt betartva, ám a saját ügyetlenségünk (lassú reakció, a fékezés hiánya) miatt ütöttünk el egy vadat, szintén senki sem fizet majd helyettünk az autónk javításáért, és még örülhetünk is, ha a vadásztársaság állja a saját kárát. Minden a vizsgálattól függ. Ha szándékosan ütünk el egy állatot, vagy ha a reflektortól leblokkolt állatot csapjuk el, minden költség minket terhel. Akkor is mi vagyunk a hibásak, ha szarvasbőgés idején ütünk el egy szerelmes jószágot, ez ugyanis jogi rendellenességnek minősül.
Amikor az vadásztársaság a hibás – A Ptk. 1996. évi LV. törvény szerint ”a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a károsult részére a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt”. Ez azt jelenti, hogy hiába van kint a tábla, ez nem mentesíti a vadásztársaságot a felelősség alól. Ha nincs kint a tábla, még egyértelműbb a helyzet. Illetve lenne, ha ez a gyakorlatban is így működne. Valójában ha a vadásztársaságokról remélünk pénzt, jó kis meccsre lehet számítani. Hiába hiányzik a tábla, a felelősséget egymás között passzolgathatja a helyi önkormányzat, az útkezelő és a vadgazda. Saját vétlenségünket nehéz bizonyítani, az esetek többségében a vadásztársaság csak a vadkárt vállalja. Könnyebb a helyzet, ha egy rossz irányba terelt hajtás következtében kerültek az állatok az útra, bár ilyen amatőr hibára kicsi az esély. A társaságok igyekeznek az etetőket is minél távolabbra helyezni az úttesttől, hiszen senki sem félti úgy az állományt, mint ők.
Amikor az önkormányzat a hibás – Ha a vadásztársaság bizonyítani tudja, hogy az önkormányzati bürokrácia labirintusában kavarodott el a több hónapja beadott táblakihelyezési kérvény, az önkormányzat a hibás. Persze, csak ha mi angyalok voltunk a felelősség-vizsgálat szerint.
Amikor az út karbantartója a hibás – Ha az útszéli növényzet elhanyagolt, nincs levágva, és ezért történik a baleset, a karbantartó a hibás. A helyszínelők ezt elég egyértelműen eldönthetik.
Állati adatok – A szarvasok általában éjszaka, csapatban (rudliban) közlekednek, ezért ahol eggyel találkoztunk, valószínűleg többel is fogunk. Az őz ezzel szemben magányosan bandukol, de a gida követi az anyját. Ne várjunk sokat az őzektől: elég butácskák szegények, így különösen figyelni kell rájuk. Persze egy harminckilós őz pusztítása semmi egy kétmázsás vaddisznóéhoz képest: ha az beesik az ablakon, nem sok jó vár ránk. A kukoricások állandó vendégei, mezőgazdasági területek mellett érdemes számolni velük.
Bár a disznókra jobb esetben tábla figyelmeztet, a mezei nyulaknak már nem jár ekkora megtiszteltetés. A bő hatkilósra is meghízó nyulak zokszó nélkül leülnek az út közepére, főleg ha fényt látnak (a duda segít). A fácán áprilisban, a párzási időben rohangál a legtöbbet, de az útszéli magvak is a civilizáció felé csábítják. Hajlamos pont túl későn felrepülni, összetörve a szélvédőnket. Egy mozgásképtelenné tett fácánnak a róka örül leginkább, akivel nem csak erdős területeken, hanem a települések környékén is találkozhatunk, mert hajlamos a veszettségre, és mert imád tyúkot lopni.
A vadbaleseteket teljesen nem tudjuk kizárni, ám ha betartjuk az alapvető játékszabályokat, nagy eséllyel megússzuk Bambi kivégzését, a sajátunkról nem beszélve. Forrás: Player.hu

Posted on

Állati mítoszok amikben hittünk

Nehéz szembesülni a ténnyel, hogy anyukánk vagy kedvenc óvónénink bizony csúnyán átvert bennünket. Egy gyereknek valahol éppen most mesélnek el egy érdekes „tényt”, amit sok évvel ezelőtt valószínűleg egy buta rajzfilmből jegyzett meg a mesélő. Ezeket a történeteket sokszor nem is a lelkes, de annál kevésbé informált szülőktől, hanem egyenesen tanároktól lehet hallani, akik ugyanúgy elhitték a történetet, majd megspórolták azt a három másodpercet, amit egy Google keresésre kellett volna fordítani – nagymamák esetében az utóbbit elnézzük.
A madár – Most gondolj vissza a gyermekkorodra, amikor valakivel elmentél sétálni egy parkba vagy erdőbe. Eljön az alkalom, amikor életedben először látsz élő madárfiókát és mint minden gyerek, te is odaszaladsz, hogy felvedd, megvizsgáld, megszagold, megnyaldosd, vagy valami más olyat csinálj vele, amit a kisgyerekek szoktak. A kísérő azonnal rád kiált: „Nehogy felvedd, mert rajta marad a szagod, és akkor nem fogja többé szeretni az anyukája, elhagyja és meghal.”
A legtöbb gyermek kegyetlen lény, amíg a társadalmi normák nem rögzülnek, de egy madárfióka szándékos meggyilkolására keveseket visz rá a lélek, így marad a parkban heverő fél köbméter vadgesztenye szájba tömködése.
Valószínűleg sok olyan ember van, aki még életében nem fogott kézbe eleven madarat – tekintve, hogy amikor már tudnak repülni, elég nehéz megsimogatni őket – pedig ennek nem kellene így lennie.
A madarak döntő többsége sokkal inkább hagyatkozik a látásra és a hallásra, mint a szaglásra. Még ha észre is venné a borzalmas és visszataszító gyermekbőr-bűzt, akkor sem érdekelné, ugyanúgy nevelné tovább fiókáját, legfeljebb a legközelebbi esőben kicsit megáztatná, ha nagyon zavarja a szag.
A giliszta – Most képzeljük el, hogy a ház vagy az óvoda kertjének azon a részén vagyunk, ahol már valamilyen indokból kiirtottuk a füvet és életünknek még abban a szakaszában járunk, amikor áhított karrierünk egy foglalkozás, melynek fő eszköze az ásó.
Ha nem bibliai szárazság közepén vagyunk, akkor jó eséllyel találkozunk földigilisztával, amit valamiért már sokkal elfogadottabb dolog fogdosni, a madarakat. Itt nem aggódunk az esetleges árván maradó kis giliszták miatt, és gondolkodás nélkül lecsapunk a ásó élével, hogy kettévágjuk az állatot. Aztán a szánk tátva marad, amikor látjuk, hogy a megcsonkított giliszta mindkét része tovább ficánkol. Ekkor megjelenik mellettünk egy felnőtt, aki közli, hogy ha félbevágjuk a gilisztát, akkor kettő lesz belőle.
Elmesélik a történetet a gyík farkáról és azt, hogy a gilisztarészek majd szépen visszanövesztik az elveszített felet, és vidáman élnek tovább. A következő lépéshez vegyünk egy élő tehenet, fűrészeljük ketté és várjuk meg, amíg elkészül a két új tehén.
Ó, ugyan. A tehén sokkal komplexebb élőlény, elvégre gerinces, meg minden. A giliszta pedig gyűrűsféreg. Annak is van idegrendszere, keringése, emésztése, és ahogy a tehén nem tud új fejet növeszteni, úgy a giliszta sem. Ha így lenne, akkor nagy valószínűséggel a giliszták vérszomjas alienekként robbantanák szét az őket megevő állatok hasát és borítanák el a földet.
A téves hiedelem kialakulásában közrejátszik az, hogy mint sok más faj, a giliszta is képes regenerálódni, így ha egy picit lecsippentünk a farokrészből, az valóban nagy eséllyel visszanő, de amikor ketté – érdeklődőbb gyermek esetén több darabba – vágjuk, akkor a megfigyelhető mozgás valójában az állat haláltusája közben testében szaladgáló utolsó idegrángások sorozata.
Ugyanez a jelenség megfigyelhető csirkék és emberek esetében is. Utóbbival akkor foglalkoztak sokat, amikor a francia forradalom alatt naponta több alkalommal lehetett külön látni egy embert saját fejétől.
A nyúl és az egér – Térjünk vissza egy picit a jelenbe és írjuk be a Google képkeresőjébe, hogy „nyúl rajz”. A kiadott képek jelentős százalékában a nyuszik valamilyen módon egy répa környezetében vannak. Ha megkérdezünk valakit, hogy mit eszik egy nyúl, nagy valószínűséggel kapjuk azt a választ, hogy répát, pedig – ahogy a nyúlgondozással foglalkozó weboldalak többsége figyelmeztet is: ha nyuszinkat répaalapú diétán tartjuk, akkor elpusztul.
A nyulak rendes tápláléka a széna, a fű, a levél. Gyümölcsöket és répát kizárólag desszertként fogyaszt. Csak répát etetni egy nyúllal olyan, mintha egy gyereknek kizárólag gumicukrot adnánk enni.
A másik gyakori tévedés, hogy az egerek a sajtot szeretik. Ami azt illeti, kevés visszataszítóbb dolog van az egerek számára, mint egy ízletes, érett sajt, ugyanis az egereknek olyan erős szaglásuk van, hogy ha eléjük dugunk egy darab pálpusztait, valószínűleg elolvad az agyuk és kifolyik a fülükön. Az egerek ideális tápláléka a gabonafélék és a gyümölcsök.
A széles körben elterjedt gyilkos nyúldiéta egy igen vicces dologra vezethető vissza. A ’30-as években igazi kultuszfilmnek számított az Egyesült Államokban az Ez történt egy éjszaka című film, melynek főszereplője, Clark Gable az egyik jelenet alkalmával egy répát csámcsogva beszélt partneréhez. A kor másik jelentős mozgóképalkotásának, a Tapsi Hapsi rajzfilmek készítőinek annyira megtetszett a jelenet, hogy az egyik epizódban megrajzolták, ahogy Tapsi úgy eszi a répát mint Gable. Ezt persze akkor mindenki értette, hiszen a filmek olyan felismerhetőek voltak, mintha most a Shrek figurái játszanák el a belassított-lövöldözős (bullet time) részeket a Mátrixból. Az egész ötlet mindenkinek tetszett, így onnantól kezdve Tapsi Hapsi répával tömte magát, a Bolondos Dallamok bejárta a világot, és 75 évvel később nyulak serege pusztul el répatúladagolásban.
Az egerek esete már nem ilyen egyszerű. Az egyik, talán leghihetőbb elképzelés szerint (erre vonatkozólag nem folytattak komoly kutatásokat, de logikusnak tűnik a dolog) a századok során az egereknek muszáj volt ráfanyalodniuk a sajtra, ugyanis a gabonát üvegben tartották, a húsokat besózták és fellógatták, gyümölcs nem mindig volt, így választhattak, hogy a spájzban lévő gusztustalan sajtot viszik be a kis félkör alakú bejáratukon, vagy éhen pusztulnak.
A teve – Ennyi elég is volt a jelenből, utazzunk vissza az óvodába. Amikor először mutattak neked tevét a mesekönyvben, nyilván két dolgot tanítottak meg: a tevének púpja van, és a sivatagban él, mert sokáig bírja víz nélkül. Ennél a pontnál történhetett meg az, hogy a tevét ritkán látott tanerő vagy szülő segítségül hívta a józan paraszti eszet és hozzátette, hogy a teve a púpjában tárolja a vizet. Ez is azon logikus hiedelmek közé tartozik, amit a szomszéd is, meg annak a szomszédja is tud, tehát biztosan így van.
És nem így van. A tevék púpjukban zsírt raktároznak, melyet a hosszú sivatagi utakra egyfajta energiatartalékként visznek magukkal, hiszen sivatagban ételből sincs kifejezetten sok.
„Igen, de a zsírban is van valamennyi víz nem?” – gondolná az ember fia, és igaza is van. Valóban, az elégetett zsírból visszaszivárog valamennyi az állat szervezetébe, de ez korántsem ér fel egy jófajta ivással. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy egy megtermett és szomjas teve 135 liter víz elfogyasztására képes mindössze 13 perc alatt.
A titok nyitja a teve testhőmérsékletében és keringésében keresendő. A sivatag lova sokkal tovább képes testét hűvösen tartani, és vérnyomása sem esik le a testsúlycsökkenés hatására, így sokkal később szárad ki, mint mondjuk az ember.
A mítosz eredetéhez egészen a római korig kell visszamenni, ahol a neves és elismert filozófus-természettudós, Caius Plinius Caecilius feltételezte, hogy a tevéknek két gyomruk van – míg az egyikben az ételt, a másikban vizet tárolnak. Neki persze ezt mindenki elhitte anélkül, hogy megnézték volna. A helyzeten azok a későbbi mendemondák sem segítettek, miszerint az arabok veszély esetén felvágják tevéiket, így vízhez is, ételhez is hozzájutnak a sivatagban. Ez utóbbi egyébként részben igaz, hiszen a félig emésztett trutyival teli tevegyomorból valóban lehet egy kis vizet kiszűrni, de ezt csak a legvégső esetben teszik, amikor a vizelet már elfogyott.
A bika – A legtöbb embernek a spanyol kultúráról a bikaviadalok jutnak eszébe (reménykedem benne, hogy olvasóinknak Salvador Dalí vagy García Lorca neve is beugrik). Ha pedig látunk egy bikát, az első dolog amit teszünk, hogy megnézzük, nincs-e rajtunk valami piros, hiszen minden képen, amit valaha láttunk a hatalmas állattal küzdő torreádorokról, ott van a nagy vörös lepel. Félelmünk alaptalan, ugyanis a bikák teljesen színvakok.
Amin viszont nagyon felhúzzák magukat, az a lengetett vászon hangja. Ha önvizsgálatot tartunk és belegondolunk a helyzetbe, egy idő után minket is nagyon idegesítene, főleg, ha egy hosszabb éheztetés után bezavarnának minket az arénába, ahol állandóan ezt kellene hallgatnunk.
A zavar oka valószínűleg az, hogy kevesen láttunk még élő bikaviadalt. Az esemény három részből áll, melyből az első kettőben a capotenak nevezett lepel sárga felével a végletekig felidegesítik a szerencsétlen állatot, majd a harmadik részben már annak piros oldalával jelzik, hogy itt várható az akció. Addigra viszont a bika felől lehetne a lepel hupilila vagy szivárványszínű is apró csillámokkal, már csak az érdekli, hogy a földbe tiporja a matadort. Forrás: Kultúrpart.hu
Az egész emberszag teória két dologra vezethető vissza: az egyik, hogy ha még meg is sérült volna a fióka – ami az esetek döntő többségében nem úgy van – akkor sem tudná egy átlagos hétéves és kedves anyukája rendbe hozni, ugyanis a madárnevelés bonyolult és összetett feladat, így ha a hideg talajról el is visszük a fiókát, kicsivel később biztos elpusztul. A másik, hogy ha már mi sem foghattunk madarat, akkor a gyerek se tegye, meg különben is mindenféle bacilusok, visszataszító, pihe-puha tollacskák, pfujj. Mivel a kisgyereknek ezt elmagyarázni olyan sikerrel lehet, mint egy tintahalat megtanítani az angol vécé használatára, egyszerűbb azt mondani: „ha hozzányúlsz, meghal, és a te apró lelkeden fog száradni a halála.”

Posted on

Nyúl mentette meg a családot a tűzhaláltól

Csak a házikedvencként tartott nyuszi vette észre, hogy tűz ütött ki éjjel egy amerikai házban. Még idejében fel tudta hívni a veszélyre gazdái figyelmét, akik így megmenekültek – csak az állat nem.
Az állat érezve a veszélyt, alvó gazdája mellkasára ugrott, és egészen addig ott ugrált és kaparászott, míg az fel nem ébredt. A ház ekkorra már megtelt füsttel, de az asszony még fel tudta ébreszteni lányát, és ki tudtak menekülni a szabadba.
A kiérkező tűzoltók megfékezték a lángokat; a ház jelentős része azonban leégett. Az esetet az anyuka és lánya is sérülések nélkül úszta meg, a hős nyúl azonban már nem volt ilyen szerencsés: bár őt is kihozta gazdája a házból, füstmérgezésben elpusztult.

Posted on

Ön megenné barátait?

Helmut F. Kaplan szerint le kell szoknia az embernek arról, hogy kizsákmányolja felebarátait: az állatokat. De tudunk úgy élni, hogy a légynek sem ártunk? – teszi fel a kérdést a Spiegel az osztrák állatvédővel folytatott interjújában.

6 kecske, 8 tehén, 25 nyúl, 33 disznó, 390 hal, 720 csirke. Ennyi állatot fogyaszt el egy európai ember átlagosan egész életében. Helmut F. Kaplan 11 éves korában eldöntötte, nem hajlandó erre. Most 58 éves a salzburgi születésű állatbarát, aki az állatok kizsákmányolása ellen vette fel a harcot. A vegán férfi nem csupán a húsmentes étkezést népszerűsíti, hanem a tojás és a tejtermékek fogyasztását is ellenzi. A vegetáriánus életmód a szemlélete szerint csupán egy átmeneti állapot lehet, a végcél, hogy véget vessen mindenki annak a holokausztnak, ami tányéron nap, mint nap végbemegy. Egy vegán társadalomban az emberek végre nem az állatokon élősködnek, nyiltakozta a Spiegel e heti kiadásában.
Az elmélete szerint az állatokat ugyanazok a jogok illetik, mint az embereket, ennek alapja pedig az a tudományos alapvetés, miszerint ők is ugyanúgy éreznek, mint a homo sapiens. Nem különböztethető meg a fájdalom bőrszín és nem alapján, ugyanígy fajok szerint sem szabadna különbséget tenni. Kaplan azt mondja, hogy az állatoknak ugyanolyan igényük van az autonomitásra, mint az embereknek. A biogazdálkodások pedig nem sokkal jobbak, mint az állatfeldolgozó-üzemek, hisz csupán ideig-óráig biztosítanak az állatoknak “boldog életet”, a vágóhídra az elégedett jószágok sem önszántukból mennek.
Kaplan missziója, hogy minél kevesebb szenvedés legyen e Földön, ám ennek érdekében az embereknek le kellene mondaniuk önző szokásaikról. Az állatjogok harcosa weboldalán részletesen kifejti, miért nem indokolt az állatok kínzása: legyen az a táplálkozásunk, vagy más kényelmi szokásunk érdekében. Szerinte az emberkísérleteket azért tiltották be, mert az egyén érdeke a közérdek felett áll. Ugyanez azonban egyelőre nem igaz az állatokra, sőt épp fordítva van: az állatok egyéni érdekeit azért nem veszik figyelembe a gyógyszerek és kozmetikumok gyártói, mert a közérdek fontosabb. Ezt az ellenmondást szeretné feloldani Kaplan. Az állatok személyiségének fejlettsége védelmében pedig arra hivatkozik, hogy vannak olyan értelmi fogyatékos emberek, akiknek akarata és racionális képessége sokkal alacsonyabb szinten van, mint egyes állatoknak.
Kaplan több híres gondolkodót is segítségül hív elméletének alátámasztásáért. Gandhi például azt mondta: “Egy nemzet nagyságának és a morális fejlettségének mércéje az, ahogy az állataival viselkedik.” A másik példaképe Tolsztoj, aki szerint “amíg van vágóhíd a világon, addig lesz harcmező is.” Főművének címében pedig az ír író, George Bernard Shaw híres mondását idézi: “Az állatok a barátaim…és a barátaimat nem eszem meg.”
Az elmélet természetesen gyakorlatban nem olyan egyszerűen kivitelezhető, ezt ő maga is belátja. Amennyiben a légynek sem szeretnénk ártani, nem elég, ha étkezésünkben válunk erőszakmentessé. A békés együttélés érdekében még autónkból is ki kellene szállnunk, nehogy kárt tegyünk a levegőben gondtalanul repkedő élőlényekben, melyek a szélvédőnkön lelik halálukat – veti fel a Spiegel riportere. Ám a Mézengúzok című film egyik jelenete szerint nem is tetemek a rovarok a kocsi üvegén, hanem potyautasok. Forrás: HVG

Posted on

Otthon tartható emlősök

A törpeegér társas lény, de a simogatást nem kedveli. A csuklyás patkány az egyik legokosabb rágcsáló. A tengerimalac gyerek mellé kiváló társaság, de a degu is jófej. A süntanrek new wave emlős, a legkeményebb macsókat is ellágyítja. Zoológus tanácsai különleges állatok leendő gazdáinak. Kevésbé egzotikus, de annál kedveltebb házikedvenc csoporthoz.
Törpeegér
Ez a pár centis kis lény csuda érdekes életet él, rövid, 2-3 évnyi létezése során megismerhetjük családalapítási, gyermeknevelési és evési szokásait. Első ránézésre olyan, mintha folyton rohanna, és ettől lihegne, de mivel ő ez alatt a pár év alatt megéli mindazt, ami nekünk közel 100 évbe telik, az anyagcseréje is sokkal gyorsabb, ez látszik az egy perc alatti levegővételeinek számán. Társas lény, ne tartsuk egyedül! Bármilyen aranyos is, nem kedveli különösebben a simogatást, ami nem is csoda, hiszen hozzánk képest annyira apró, ha minket egy óriás akarna megérinteni, mi is frászt kapnánk. Tartalmasan felépített napjaik élő természetfilmként is megállják a helyüket.
Csuklyás patkány
Az egyik legokosabb rágcsáló. Bár a nevétől többeket kap el a hányinger, főleg, ha csupasznak látszó farkára gondolnak (nem az, pár szőrszál borítja). Értelmes gombszemébe nézve azonban rögtön látszik, hogy jó partner lesz bármilyen elfoglaltságunkban. Ketrecben is tarthatjuk, artista ügyességgel mászkál a rácsokon. Igényli a foglalkozást, szeret kézben lenni, de elüldögél a vállon is, még menet közben sem zavartatja magát. Bármit elfogyaszt, akár a mi vacsink maradékával is megkínálhatjuk, de ezt inkább csak desszertként alkalmazzuk. A szobában szabadon engedve mindent tüzetesen végigvizslat, falmászókat meghazudtoló ügyességgel képes közlekedni még a függőleges fűtéscsövön is. Az újonnan érkezőt is átvizsgálja, mint egy jó házőrző. Hosszú évekre hű társra lelhetünk benne.
Aranyhörcsög és társai
A kisbarátok közé a törpehörcsögöket sorolnám, de mindre egyaránt jellemző, hogy irigylésre méltóan szép bundával rendelkeznek. Értelmi képességük nyúlfarknyi, na de nem is ezért szeretjük őket. Vigyázat, nem túl kedvesek egymással, akadnak tömeg-, illetve gyerekgyilkos hajlammal rendelkező egyedek is, az ilyen agresszorokat száműzni kell a csapatból. Zöldségből, gyümölcsökből és magokból álló étrendjüket nagy igyekezettel gyömöszölik igen tágulékony pofazacskóikba, majd a sarokba szaladva, eszelős módjára köpködik ki és raktározzák el. Ha az éhség mardossa pici gyomrukat, akkor akkurátusan, darabról darabra a szájukba juttatják az életadó falatokat és elrágcsálják. Általában nem harapósak, hangsúlyoznám, hogy általában… Sose fogjuk meg őket kajás kézzel, mert hamar megorrontják a jófajta illatokat, és máris megkóstolják az ujjunkat.
Tengerimalac
A gyerekek mellé kiváló választás. Egyszerű lélek, élete az evés, ebben egészen hasonlít kicsiny kis nemzetünkre, pedig Peru az ő őshazája. Lehetőleg ne a hálószóba lakója legyen, mert ha kifogyott készleteiből, az első mozdulatunkra éktelen visítozással jelzi, hogy közeleg az éhhalál. Főként fű és a már emlegetett pitypang és társai alkossák az eledelét, némi mag kiegészítéssel, de vigyázzunk, végtelen a bendője, könnyen elhízlalhatjuk. Mindig legyen vize, tudományos itatókat lehet ma már kapni, amit nem tud felborítani és elkoszolni. „Kezesbárány”. Több típusban kapható, a hosszú, fésülést igénylő szőrűtől kezdve a kopaszig, amely némi kozmetikusi képzettséget feltételez, a megfelelő bőrápolás végett. Külön élmény, ha malacaink családalapításba fognak, az édibédi kicsik ugyanis a szülők apróbb kiadásai, szőrösen, nyitott szemmel születnek, röviddel ezután már maguktól is eszegetnek, de természetesen az anyatejről sem mondanak le. Lakásban kutyapótlékként „alkalmazható”.
Csincsilla
Társaságban boldog, ehhez viszont nagy hely kell, hiszen kifejezetten nagytestű és mozgékony. Igényes, a csincsilla homok néven elhíresült púderszerű készítményben való fürdőzés nélkül nem tudja egészségesen tartani különleges szőrzetét. Alkonyatkor kezd aktívkodni, ezért érdemes külön hálószobát biztosítani számára. Tengerimalac rokonaihoz hasonlóan etessük. Érzékeny, huzatban megfázik, melegben hőgutát kap, igazi problémás lény, de mit meg nem tesz az ember egy szép puha szőrméért.
Degu
Már a neve is érdekes, a jófej állatok közé tartozik. Valójában csapatban lenne érdemes tartani, ehhez viszont igen hatalmas terrárium igényeltetik. Imádnak áskálni, ha nem homok az aljzat, akkor a forgácsot egészítsük ki szénakupacokkal és mászófákkal. Táplálkozása a malacokéhoz hasonló. Kedves, csak ritkán harapós jószág. Bojtos farkával igazi unikum a rágcsálók között.
Nyúl
Törpe, óriás, kisfülű, lógó fülű, angóra, oroszlánfejű és még sorolhatnám a különlegesebbnél különlegesebb fajtáit. Általában a húsvéti őrület áldozatai, a karácsonyi ünnepek alatt kegyvesztetté válnak. Kedvencnek tökéletes, de nagy helyigényű. Ne tévesszen meg minket, a törpe meghatározás, hiszen kisebb ugyan a normál méretűnél, de nem marad olyan kis mini, mint ahogyan megvesszük. Plüssjátékszerűen puha szőre miatt állandó a késztetés a simogatására. Ha kellően megszállottak vagyunk, igazi egyéniséget nevelhetünk belőle.
Süntanrek
New wave, nemrég került a köztudatba. A többi sünitől eltérően szeret fára mászni és tüskéi kevésbé kemények, viszont pont ugyanolyan büdös. Ha kézbe vesszük, hihetetlenül rugalmas orrát behúzza, összeráncolva ezzel amúgy is gondterhelt pofiját, hát az összképtől még a kemény macsók is ellágyulnának. Ő az igazi cukiság. Nem is értem, hogy maradhatott ki a Madagaszkár című rajzfilmből, hiszen ő is onnan származik. Főként rovarokat fogyaszt, lehetőleg élve, és akár a kezünkből is kiveszi a szaftos falatokat. Ha nincs lehetőségünk bogárcsemegét szolgáltatni, a macskakonzerv is megteszi. Wellnessként finom homokot biztosítsunk a számára, nagyon tiszta állat, rendszeresen fürdőzik, zuhany hiányában pedig a mancsaival pakolgatja hátára a homokját. Hátránya, hogy téli álmot alszik, és sajnos átvághatatlan, a meleg szobában is véghezviszi, amit a természet előírt számára. Ez idő alatt nem szocializálódik, és csak nagyon ritkán, keveset eszik. Egyébként éjszakai lény, ez meg előny lehet, ha elfoglalt munkásember a gazdi.
A görény, kutya, macska
Más lapra tartoznak, tartásuk sokkal átgondoltabb tervezést igényel, mint hogy egy bekezdésben ki lehetne azt fejteni.
Kismajmok
Bármilyen vonzó is, hogy egy ilyen tüneménnyel térjen haza az ember, szerencsére hazánkban magánember nem vásárolhat, a jelenlegi szabályozás szerint.
Egyébként nagyon értelmesek, családban élnek, és bizony az „illatukat” egy átlagos görény is megirigyelhetné… Forrás: Mészáros Judit, Dívány