Bejegyzések menhely címkével

Állatkínzásért felfüggesztett fogházra ítélte a szerdán az egerszegi bíróság a megyeszékhelyi állatmenhely volt vezetőjét, valamint a városi gyepmestert. Öt kölyökkutya elpusztítása miatt marasztalták el őket, nem jogerősen. Bekk Zoltán (40) gyepmester és Simonné Füzi Ildikó (56) tagadta bűnösségét. Bár az esetnek nem volt szemtanúja, ám a bizonyítékok és a tanúvallomások alapján dr. Palkó Tamás bíró [...]

Szombaton este tíz óra körül ismeretlen tettes betört az állatsegítők menhelyére. Mint azt Kisfalvi Nyinától, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány alelnökétől megtudtuk az elkövető egy kővel dobta be az ablakot, majd ellopta az alapítvány gyűjtőgömbjét, amelyben több mint 30 ezer forint volt. – Kutyákat hál’ istennek nem vittek el, ám az alapítvány gyűjtőgömbjében 30 ezer forint [...]

Világszerte egyre népszerűbbek az önkéntes munkával összekötött nyaralások. Azoknak, akik arról álmodoznak, hogy nagymacskákkal töltik szabadidejüket, érdemes Namíbiát célba venniük, ahol több állatvédő szervezet is működtet gepárdmenhelyet. A világ jelenleg mintegy tízezer egyedet számláló gepárdpopulációjának harmada él Namíbiában. Ott is számos veszélynek vannak kitéve: számuk a nyolcvanas években a felére csökkent a lakosság növekedése, az [...]

Interjú Nagy Péterrel, az Emberek az Állatokért Alapítvány állat menhelyének vezetőjével. Hol tartanak a magyarok a felelős állattartás tekintetében? Sokat javult a helyzet, de még mindig nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Nagyon sok a felelősségteljesen gondolkodó, állatait kulturáltan tartó ember, de látni kell, hogy az elmúlt évtizedekben annyira megnőtt a kedvtelésből, társállatként tartott állatok [...]

Havonta több mint két tonna száraztáp fogy az állatmenhelyen, amelyet a Siófoki Állatvédő Alapítvány üzemeltet Balatonszabadi határában. A városunk területén gyepmesteri teendőket is ellátó civil szervezetnek elkél tehát a segítség. 1994 óta végzi a kóbor kutyák befogását a Siófoki Állatvédő Alapítvány a városban, és ma már 220 kutya és 50 macska gondját viselik nap mint [...]

Illegális, kegyetlen kutyaviadalt tartottak egy nagykanizsai menhelyen. Két kutya brutálisan összeharapta egymást. Az egyiket el kellett altatni, annyira sok vért vesztett, a másik állatkórházban van. Éjszaka törhettek be a telepre, és éppen a két legvadabb kutyát engedték össze. Valószínűleg olyanok voltak, akik ismerték a telepet is és a kutyákat is.

Végre ennek az ideje is eljött, már vártuk. A kaposvári székhelyű Philip Természet- és Állatvédő Egyesülettel köt együttműködési megállapodást a dombóvári önkormányzat a közeljövőben – döntötte el a város képviselő-testülete legutóbbi ülésén. A megállapodás arról szól, hogy a szervezet közreműködik a dombóvári gyepmesteri telepen tartott állatok gondozásában. Az önkormányzat kötelező feladata a település belterületén a [...]

X-Faktorosok az Illatos úti kutyatelepen. Keresztes Ildikó Baricz Gergővel és Demes Tamással az örökbefogadó napon járt. Sok kutya talált gazdára. Több mint 30 kutyának és macskának találtak gazdát az Állategészségügyi Szolgálatnál. Még mindig sokkal többen vannak, mint a férőhelyek száma: a kennelekben továbbra is több mint száz kutya várja örökbefogadóját. Az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatnál [...]