Posted on

Vágtázó lovak közé hajtott Gergő

Borzalmas tragédia történt Polgáron az év első napján! Az úttesten vágtázó lovak közé hajtott egy fiatal egyetemista január 1-jén.
J-T. Gergő (†24) csupán két hete ünnepelte születésnapját. A 25 lóból álló ménes az egész utat elfoglalta, a vaksötétben esélye sem volt Gergőnek, hogy idejében észrevegye, majd kitérjen a veszély elől: fékezés nélkül hajtott a vágtázó állatok közé. A hatalmas ütközéstől az egyetemista vezette Audi teljesen össze roncsolódott, a sofőr a helyszínen életét vesztette, 25 éves hölgy utasát pedig nyak- és hátcsigolya-töréssel, valamint mellkasi sérülésekkel, súlyos állapotban szállították kórházba. Az utat pedig mindenhol vér és lótetemek borították.
– Az úttest teljes szélességében terelte a karámból korábban elszabadult lovait egy 46 éves férfi. Ő és társai a zabolátlan ménes előtt lassú tempóban haladó, tompított fényszórót és vészvillogót használó terepjáróval próbálták lassítani a vágtázó állatokat. Mivel a ménes nem volt kellő távolságból észlelhetően kivilágítva, egy szemből, Hajdúnánás felől Polgár irányába közlekedő autó fékezés nélkül belehajtott – tudtuk meg Kelemen Éva rendőr hadnagytól, a hajdúnánási rendőrkapitányság szóvivőjétől, aki hozzátette: halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult nyomozás.Az ügyben műszaki szakértő bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit. A tragédia ugyanis a rendőrség álláspontja szerint a szabályok betartásával megelőzhető lett volna.

– A KRESZ szerint az állatokat az út szélén szabad hajtani, és megfelelő számú embert kell biztosítani, hogy az állatok ne széledjenek szét. Sötétben ráadásul a ménes előtt fehér vagy sárga, mögötte pedig piros fénnyel kell világítani – szögezte le Pausz Ferenc szakértő. Forrás: Blikk, RTL Klub.

Posted on

A világ legnagyobb vadló ménese él a Hortobágyon

Hortobágy – A világ legnagyobb vadló ménese él a Hortobágyi Nemzeti Parkban. 1997-ben csupán 25 példány érkezett hazánkba, a sikeres tenyész programnak köszönhetően mára 158 lóra és 27 csikóra duzzadt a család.
A przewalski az egyetlen vadló fajta ami még fennmaradt, ám belőlük is alig 2000 egyed él jelenleg a világon. Ennek oka, hogy a szívós állatokat megpróbálták keresztezni a házi fajtákkal, sikertelenül. Ez viszont az állomány csaknem teljes kipusztulását okozta.
– A przewalski vadló eredetileg Kínában és Mongóliában volt honos. Az állatoknak jobb a tűrőképessége, és erősebbek a házi társaiknál, azonban egyáltalán nem szelídíthetőek, senkit sem tűrnek meg a hátukon. Ezért gondolták, hogy a két fajt keresztezve szívósabb lovak születnek. Ám a félvérek is túl vadak maradtak – magyarázta Bradenber Krisztin, a vadaspark vezetője.
– A vadlovakat az 1800-as évek végén teljesen kihaltnak hitték, ám egy német testvérpár megmentett 12 példányt, amelyek európai állatkertekbe kerültek. Belőlük származik a ma élő összes állat. Forrás: Blikk.hu