Posted on

Agykárosodás okozta Knut halálát

Korábban nem diagnosztizált agykárosodás okozhatta a berlini állatkert sztárja, Knut halálát – közölte kedden az állatkert.
A beszámoló szerint a négyéves jegesmedve tetemének boncolásakor kiderült, hogy az állat valamennyi szerve egészséges volt, ám az agyában “jelentős elváltozásokat” találtak, amelyek okozhatták az állat hirtelen elpusztulását. Az állatkert szerint további vizsgálatokat végeznek annak érdekében, hogy kiderüljön, Knut pontosan milyen agyi betegségben szenvedett.
Knut szombaton délután, több száz látogató szeme láttára esett össze a jegesmedvék medencéjénél. A beszámolók szerint többször megfordult maga körül, majd a földre zuhant és belecsúszott a vízbe.
Knut 2007-ben várt világhíressé, miután anyja eldobta magától, és természetvédők felvetették, hogy el kellene altatni a kis bocsot. Amikor Knutot először mutatták be a nyilvánosságnak, nagyjából száz televíziós forgatócsoport és ötszáz riporter gyűlt össze a helyszínen. Knut még a Vanity Fair című magazin német kiadásának a címlapjára is felkerült: a címlapfotót a legendás fényképész, Annie Leibovitz készítette.
A jegesmedve halála után gyászolók lepték el az állatkertet, virágokat és gyertyákat hagyva Knut kifutójánál, míg a park internetes oldalán több ezren fejezték ki részvétüket az állat halála miatt.

Posted on

Elpusztult Knut, a világ kedvenc jegesmedvéje

Egyelőre még nem tudni, mi végzett a Németországban sztárolt medvével, amely összeesett a ketrecében a berlini állatkertben. Halála okát a boncolás állapítja majd meg.
Knut csak 4 éves volt, ma délután bekövetkezett halála mindenkit váratlanul ért. A jegesmedve akkor került a figyelem középpontjába, amikor születése után az anyja eltaszította magától. Az egész ország aggódott érte, de mára felnőtt, ivarérett hím lett. Az utóbbi időben az érdeklődés is megcsappant iránta, már nem az az aranyos kis maci volt, akiért az egész ország rajongott. A berlini állatkert is – amely pedig rengeteg bevételhez jutott miatta – egyre kevesebb figyelmet fordított rá. Nemrég összezárták három idősebb nősténnyel, köztük az anyjával, akik ellenségesen fogadták.
Korábbi népszerűségének megvolt az árnyoldala is. 2008-ban akkori gondozója, Markus Roebke azt mondta a sajtónak, hogy Knut túlságosan kötődik az emberekhez és a showhoz, ami nem egészséges. A lelki állapota ezért is romlott. Videó a halálesetről itt.