Posted on

Kutyajátszótér

Átadták Kecskemét első kutyajátszóterét. Tele van játékokkal, teljesen el van kerítve, így biztonságosabban lehet az állatokat sétáltatni. A környékbeliek ugyanis többször panaszkodtak az ugatásra és a kutyapiszokra. Több mint egymillió forintba került a játszótér, aminek a gazdák azért örülnek, mert a játékokkal fejleszteni is tudják a kutyák képességeit.

Posted on

Brutális körülmények között tartott kutyákat találtak

Éhező csont sovány és félholt kutyákat mentett péntekenn az Állatvédelmi Őrszolgálat Kecskeméten. A Menhely az Állatokért Alapítvány, egy hatósági állatorvos és a rendőrség razziázott pénteken Kecskeméten, Lajosmizsén és Tiszakécskén.
– Összesen 11 címen jártunk és sajnos három kutyát azonnal el kellett koboznunk – tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szabó Attila Menhely az Állatokért Alapítvány Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője.
– Két eb rövid láncon élt, az éhezés tünetei látszottak rajta és egy-egy száraz kenyérrel farokcsóválva fogadták a kiérkező állatvédőket. Egyikük előtt sem volt víz, sőt az edényeket belepte már a homok. A harmadik eb pedig idős és süket volt. A hátsó lábait nem tudta használni, saját ürülékében feküdt és kiszáradva találtunk rá. Sajnos rajta nem lehetett segíteni altatni kellett.
– Mindkét esetben állatkínzás miatt indul eljárás a tulajdonosok ellen. A többi helyen pedig figyelmeztetve lettek a tulajdonosok, hogy megfelelően tartsák az állataikat. A figyelmeztetésbetartását vissza fogjuk ellenőrizni – mondta Szabó Attila. Forrás: Kecskemetitv.hu

Posted on

Felelős állattartásért a Menhely az Állatokért Alapítvány

Füles kutya a halálból visszatérve kampányol társaiért: Mit jelent a felelős állattartás? Hogyan kell gondoskodni kedvencünkről? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolájának diákjai a napokban.
Négylábú vendég érkezett a napokban a Petőfi iskola egyik osztályához. Füles, a kutya azonnal birtokba vette az osztálytermet, belenézett a padokba, megszimatolta a táskákat, és lelkesen fogadta a gyerekek simogatását. Ilyen izgalmasan kezdődött az a rendhagyó óra, amit Bozsó Ágnes rendőr őrnagy, a Bács-kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója és Szabó Attila, a Menhely az Állatokért Alapítvány képviselője tartott. További képekért kattints a fotóra.

A Szemléletváltás című előadás célja az volt, hogy megismerjék a gyerekek a felelős állattartással és az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatos tudnivalókat. A diákok a rendhagyó órán egy rövid ismeretterjesztő filmet nézhettek meg, majd kitöltöttek egy tesztet, melyben többek között olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy milyen időközönként kell orvoshoz vinni kedvencünket, szabad-e póráz nélkül sétáltatni kutyánkat, vagy be szabad-e vinni őket a játszótérre.
Nem ez volt az első ilyen különleges óra, amit Bozsó Ágnes és Szabó Attila tartott. – Már tavaly elkezdődött ez az előadássorozat, melynek minden helyszínére nagy szeretettel megyünk. Fontos számunkra, hogy már gyermekkorban elkezdjük az állatvédelemre nevelést, és hogy bemutassuk a gyerekeknek a Menhely az Állatokért Alapítványt – mondta a delmagyar.hu-nak Szabó Attila.
– Úgy gondolom, hogy a felelős állattartás tanítását már óvodás korban el kellene kezdeni – emelte ki Bozsó Ágnes. – Fontos, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, hogy felelősséggel jár, ha egy állatot magunkhoz veszünk. Nem játékszer, amit ha megunok, akkor nem adok neki enni, vagy nem viszem el sétálni, mert nehezemre esik a dolog. A rendhagyó órákon mindig a korosztálynak megfelelő szinten kell átadni a tudnivalókat. Míg az alsósok esetében inkább a felelős állattartásra helyezzük a hangsúlyt, a felsősöknél és a középiskolásoknál már beszélhetünk az állatkínzásról is – tette hozzá a rendőr őrnagy.
Bozsó Ágnestől megtudtuk, hogy a kitöltött tesztek többségében azt tükrözik, hogy értik a diákok, mi az a felelős állattartás, azonban mindig van egy-két gyerek, akiknek válaszaiból kitűnik, hogy egészen más fogalmuk van erről. Többször fordult már elő például az, hogy a gyerekek teljesen természetesnek gondolták, hogy egy kutyát veréssel kell nevelni.
– Az előadások kapcsán minden iskolából pozitív visszajelzést kapunk, és van olyan intézmény is, ahová folyamatosan visszahívnak bennünket – jegyezte meg az óra végén Szabó Attila. – Mindig visszük magunkkal Fülest, aki szintén nagyon élvezi, hogy gyerekek között lehet. Azok a diákok pedig, akiknél nincs otthon kutya, így egy kicsit közelebb érezhetik magukhoz az állattartással járó feladatokat – tette hozzá Attila, aki az órán elmesélte a gyerekeknek Füles történetét is, akire néhány éve szörnyű állapotban, megkínozva találtak rá. Füles azóta a gondoskodásnak köszönhetően meggyógyult, újra tud bízni az emberekben, és tökéletes társává vált Ágnesnek és Attilának a rendhagyó órákon. Forrás: Délmagyar.hu, Gál Orsolya

Posted on

Gazdára lelt a börtönprogramban kiképzett Casper

Kecskemét – Egy fiatalkorúak börtönében raboskodó elítélt mellett tett engedelmességi vizsgát Casper, akit hétvégén fogadtak örökbe új gazdái a Menhely az Állatokért Alapítványnál.
Casper névre hallgató kutya korábban 11 hónapot töltött a Menhely az Állatokért Alapítvány kecskeméti menhelyén. A közelmúltban lezárult „börtönprogram” során alapfokú engedelmességi vizsgát tett, mégpedig egy fiatalkorúak börtönében raboskodó elítélt mellett. A program már tavaly októberben lezárult, de a menhelyes dolgozóknak csak most, hiszen Casper volt az utolsó gazdátlan kutyus abból a hatból, akik részt vettek a képzésen. A többiek már korábban új gazdára találtak. Forrás: Délmagyar.hu