Posted on

Készül az őssejtből fejlesztett hamburger

Holland kutatók jóvoltából őszre elkészülhet annak a hamburgernek a prototípusa, amelyben a húst állatok meggyilkolása nélkül, őssejtekből kitenyésztett izomszövet alkotja – hangzott el egy kanadai konferencián.
Mark Post célja, hogy laboratóriumban legyen képes a hús tökéletes élményét kínáló vázizomszövetet hatékony módon előállítani, és ezzel a technológiával gyakorlatilag felváltani a hagyományos állattenyésztési ágazatot és a húsipart.
Az első burger alapanyaga “még kísérleti stádiumban” van, de őszre “elszántuk magunkat arra, hogy néhány száz apró szövetdarabot hozunk létre, aztán húspogácsát készítünk belőle” – mondta Post, a Maastrichti Egyetem fiziológiai tanszékének vezetője.
Az egyetem a projektre 250 ezer eurós támogatást nyert el egy névtelen magánadományozótól, aki elkötelezett “a környezet, a világ élelmezése és az életet megváltoztató technológiák iránt”.
Post az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS), a világ legnagyobb tudományos szervezete vancouveri nagyszabású konferenciáján számolt be. Többen egyetértettek azzal, hogy az effajta hús létrehozása csökkentené az élelmiszeripar egészségügyi és környezeti terhelését. A hagyományos hús- és tejtermelés több földterületet, vízmennyiséget, takarmánynövényt és hulladékkezelést igényel, mint az összes többi élelmiszeripari ágazat együttvéve.
Számítások szerint az emberiség húsigénye 2050-re a jelenleginél hatvan százalékkal magasabb lesz, annak ellenére, hogy a legeltetésre alkalmas területek már most túlhasználtak.
Az ENSZ környezetvédelmi programja 2010-ben globális vegetáriánus életmódot javasolt az állattenyésztés környezeti kárának enyhítése érdekében.

Posted on

Lóháton rendelte a Big Macet a részeg lovas

Az angliai Swansea-ben késő este az autók közé beállt a sorba a McDonald’s drive-thru ablakánál egy férfi – lóháton. Az egyik vendég videóra vette, amint a férfi Big Macet, sült krumplit és üdítőt rendel, majd tovább lovagol az ételkiadó ablakhoz. A felvételen hallható, amint megkérdezi a lovast, hogy van-e a nyergen pohártartó, de nem kap választ.
A személyzet profi módon viselkedett, szemrebbenés nélkül kiszolgálták a kuncsaftot, sőt, egy zacskó ingyen sárgarépát ajándékoztak a lónak. Miután megkapta a rendelést, a férfi tovább poroszkált a parkolóba, hogy elfogyassza kései vacsoráját.