Posted on

Farkasok

Az oroszlánok üvöltése, a farkasok ordítása, a viharos tenger dühöngése és a pusztító kard mind részei az ember számára megfoghatatlanul nagy örökkévalóságnak.
Hankiss Elemér

farkasok

A magányos férfiak úgy élnek, akár a farkasok. A házuk éjjeli menedékhely csupán, ahová azért térnek meg éjszakára, hogy lerogyjanak az örökké bevetetlen ágyra és elveszítsék az öntudatukat. Napközben semmi dolguk a szobákban. Sosincs étel a hűtőben, még egy csésze kávéra való friss tej sem, se kényelmes szófa, se lámpaernyőn átszűrődő hangulatvilágítás, se tűzifa. Csak poshadt étel és piszkos zoknik áporodott szaga.
Francesca Marciano

Posted on

Kutyák szexuális viselkedése

Az élet örök forgószínpadán a tavasz az udvarlás, a szerelem, az utódok nemzésének időszaka. Így van ez, mióta világ a világ. A növények megalkották a virág csodáját, a halak, a madarak, a hüllők pazar „nászruhát” öltenek, ha üt a szerelem órája. Vajon miképpen történik ez a kutyáink esetében?
Nos, ami a szexuális viselkedést illeti, ebben rendkívüli különbség mutatkozik a kutya és őse, a farkas között. Természetes körülmények között a farkas falkában a szerelem egy egész életre szól: a hím és a nőstény párt alkot. Kutyáink között viszont semmi néven nevezendő tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. Igaz, a szuka gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan, bármikor, bármelyik tüzelő szukával kész párzani!
Arra a kérdésre, hogy a kutyák a farkassal ellentétben miért poligám természetűek, nehéz válaszolni. Mivel a kutyák nemi vonzalmának legfőbb tényezője a szag, s az a szagos anyag, amely fölkelti a kan érdeklődését a szukában sokkal korábban termelődik, mintsem az a párzásra valóban fogékonnyá válna, a kan már jóval korábban nem tágít mellőle. A szexuális „előjáték” – ugyanúgy, mint a farkasok között – tulajdonképpen azzal az időszakkal kezdődik, amikor a szuka már vonzza a kant, de még elutasítja a párzást. Azok az élettani változások tehát, amelyek a szexuális befogadásra késztetik a szukát, a folyamatos társas viszony alapjai lehetnének. Hasonlóan az a körülmény, hogy a valódi fogékony időszak is legalább néhány napig, de néha hetekig is eltart, úgy hogy a szexuális viselkedéssor újra meg újra megismétlődhet.
Többek szerint csupán a párzást követő, a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki erősebb kapcsolat a kan meg a szuka között, úgy, mint a farkasok vagy akár a vadkutyák és a pária ebek körében. A lakásban vagy a kennelben élő szuka ugyanis általában csak a tenyésztésre kiválasztott kan otthonában találkozik „párjával”, és ez biztosan zavarja őt. Azt azonban tudományosan még nem vizsgálták, hogy az amúgy szabadon élő falusi kutyát mennyire zavarja embergazdája a tartós szexuális kapcsolat kialakításában.
Más tekintetben is eltér a kutya szexuális viselkedése a farkasétól. A szuka évente nem egyszer, hanem kétszer tüzel. A kan egész éven át képes párzani, ha akad párja. A szabadon élő falun élő kutyák napi ellenőrző kőrútjukat végezve találnak egymásra. Amennyiben a kan ilyenkor tüzelő szuka vizeletével megjelölt helyre bukkan, ő is „megjelöli” ugyanazt a helyet és, ha a szuka párzási időszaka eléggé előrehaladott, vagy el sem mozdul onnan, vagy pedig követi a lebilincselő szagnyomot. Ahol sok kutya mozog szabadon, gyakran látni kanok nagy csoportjait, amint félre nem érthető szándékkal az ivarzó szuka lakóhelye körül gyülekeznek.
A párzás előtt- együttfutás! A kannak a párzást megelőző viselkedése eléggé változatos. Először úgy közelíti meg a szukát, hogy szaglássza annak nyakát és fülét, majd a farka tájékát. A szuka vagy nyugodtan tűri a közeledést, vagy s ez a gyakoribb, futásnak ered. A kan ilyenkor szorosan követi őt: ezt a sajátos viselkedésformát „együttfutás”-nak nevezik. E játékos megközelítés után jellegzetes pózt vesznek föl: két mellső lábukat behajlítják, farukat fölemelik, majd ismét normális helyzetbe egyenesednek ki. A kan olykor a szukához dörgölődzik, vagy partnere hátára helyezi egyik lábát.
A hajlandóságot mutató szuka egy idő múlva félrecsapva farkát jelzi, hogy kész a szexuális aktusra. A kan. amely csak erre várt, mellső lábával megragadja a szuka combját, hátulról ráhág, s végrehajtja a párzást. A konkrét aktus rendszerint csak néhány percig tart, ám a kan és a szuka még utána is egy ideig szorosan összekapaszkodva áll. Ha a próbálkozás valamilyen okból nem sikerül, elsősorban a kan sínyli meg azt: bátortalanná, sőt párzó képtelenné válhat.
A különféle kutyák, kutyafajták persze nem teljesen egyforma „szabályokat” követve tesznek eleget fajfenntartó ösztöneiknek. Az említetteken kívül is meghatározóan módosítják szexuális viselkedésüket az egyéni adottságaik, például életkoruk, a többi kutyával való társas kapcsolataikban betöltött helyzetük (alá- és fölérendeltségük), továbbá a környezetük.
A szex és a rangsor
A szuka és a kan szexuális reakcióinak elsődleges közvetítői a szaglási és tapintási ingereket felvevő szervek. A látás és a hallás itt nem fontos: a teljesen vak kanok és szukák is normálisan pározhatnak. Több szakember ír olyan szukákról, amelyek születésüktől fogva vakok és süketek, s mégis rendesen párosodtak, s minden nehézség nélkül fölnevelték kölykeiket.
Mikor válik egy szuka ivaréretté, az főként fajtájának az adottságaitól és egyéni öröklött tulajdonságaitól függ. Például a beagle és a német juhászkutya korábban, az agarak általában később érik el a serdülőkort. Néhány fajtának, például a chow-chow-nak a kannak korábban képes a párzásra, mint a szuka. Másoknál meg ellenkezőleg, a szuka érik be előbb. A fajták közötti „házasság”-nak általában nincs elvi akadálya, egyedül a saluki (perzsa agár) egyedei nem mutatnak érdeklődést más fajták ellentétes nemű példányai iránt.
Az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak a szexuális viselkedésre tett hatása leginkább a kan és a szuka közötti kapcsolatban érvényesül. A sikeres párzás feltétele ugyanis az, hogy a szuka megengedje a kannak, hogy az ráhágjon, s hogy ő az aktus alatt nyugodtan álljon. Ha a szuka túlzottan a kan fölött áll rangban, az – hiába tartozik az „erősebb nemhez” – közelíteni sem mer hozzá. A rangsornak abban is szerepe van, hogy a ranglétra tetején álló kan elmarhatja vetélytársait a tüzelő szukák mellől. Ilyen rangsor persze csak a szabadon tartott kutyák között alakulhat ki. A tenyészetben ennek csak a csoportosan tartott kutyák között van szerepe.
A kan nagyon érzékeny az ismeretlen környezetre, s ez a körülmény határozottan gátolhatja szexuális tevékenységét, ezért általában a szukát viszik a kan otthonába. Ismerős személy jelenléte némi segítséget jelenthet a kannak különösen akkor, ha szuka túlságosan félénk. A tenyésztők általában segédkeznek a fedeztetéskor, de ez csak akkor könnyíti meg valóban a párzást, ha már hosszabb időn keresztül hozzászoktatták a kant ahhoz, hogy ilyenkor elfogadja az ember jelenlétét.
A farkas monogám! A kutya poligám!
Az egyes állatok szexuális kapcsolatainak időtartama a legkülönbözőbb lehet: pár perctől (rovarok nászrepülése) néhány órán át (bizonyos rágcsálók) akár több napig is tarthat (háziasított fajok).
Sok emlősfaj szexuális viselkedése jóval tovább tart, mint ahogy azt a termékenyítés szükségessé tenné. Nyilvánvaló, hogy náluk a „szex” a társas kapcsolatok stabil tényezője, elősegítője. A nőstény farkas ivarzási ciklusa például akár 5-6 hétig is eltarthat, s ez alatt sűrűn lép szexuális kapcsolatba partnerével. A párválasztás egyébként farkasok között egyszerűen közeledés kérdése, hacsak nincs egyszerre több hím a közelben, mert olyankor vad verekedések törhetnek ki a nőstényért. A kialakult pár viszont sokáig együtt marad, azaz a farkas monogám! Természetes körülmények között a hím és a nőstény párt alkot.
A kutyák között ellenben semmiféle tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. A szuka ugyan gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan bármikor, bármelyik tüzelő szukával hajlandó a párzásra. A kutya tehát poligám! Igaz, sokak szerint csupán a párzás után a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki tartósabb kapcsolat a kan és a szuka között.
Dr. Szinák János

Posted on

Farkaslesen

A Farkaslesen egy rendhagyó kísérletsorozat krónikája, melyben farkaskölyköket emberek neveltek fel. Az ELTE Etológia Tanszékén éveken keresztül zajló tudományos program rengeteg olyan eredményt hozott, amire a kutyák viselkedésével régóta foglalkozó kutatók nem is számítottak volna. A farkas-kutya összehasonlítás eredményeit a filmben ismerteti: Csányi Vilmos professzor és Dr. Miklósi Ádám.

Posted on

Farkas – háttérkép

A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris). Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Itt a „farkas” alatt a szürke farkas értendő.
Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.
Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.
A farkas falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.
A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:
– az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
– az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.
Az együttműködés megköveteli:
– a fejlett szociális intelligenciát,
– a jó problémamegoldó képességet és
– a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.
Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.
A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.
Táplálkozása: Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat.
A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.
A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.
A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 9 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni.Több amerikai tanulmány is bizonyítja, hogy zápfogaival (Molares) akár 105 kg/cm² (1500 Psi) harapóerőt is kifejthet. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.