Posted on

Haldokló társukat próbálták menteni a delfinek

Első alkalommal figyelték meg, hogy delfinek segíteni próbáltak haldokló társukon. Az állatok tutajt képeztek, úgy igyekeztek a víz felszínén tartani a beteg delfint.
Dél-koreai kutatók a Japán-tengeren élő fokföldi delfineket (Delphinus capensis) tanulmányozták, amikor felfigyeltek a különös jelenségre. A szakemberek egy körülbelül 400 egyedből álló, táplálkozó csapatot követtek hajójukkal, amikor észrevettek egy elkülönülő csoportot.

delfinek

A kutatók leírása szerint az egyik delfin furán tekergőzött, a melluszonyai bénának tűntek, és a hasát fordította felfelé, amin piros foltok voltak. Társai oldalról és alulról böködve próbálták egyensúlyban tartani. Ezt követően öten szorosan egymás mellé úsztak, és tutajt képeztek, így segítették a sérült delfint. Az egyik tutajt alkotó állat még a hátára is fordult, hogy könnyebben tudja tartani a társát, míg egy másik a csőrével próbálta felemelni a haldokó állat fejét.
A beszámoló szerint pár perccel később a delfin már nem lélegzett. Néhányan még akkor is hozzádörgölőztek, és buborékokat eregettek rá, amikor már beállt a hullamerevség.
A dél-koreai Cetacean Research Institute kutatói a Marine Mammal Science folyóiratban közölték megfigyeléseiket. Delfineknél korábban csak a palackorrú delfineknél (Tursiops truncatus), halott borjak esetében figyelték meg, hogy a nőstények a felszínre emelték utódjukat, némelyek pedig harapdálással próbálták őket életre kelteni – írja az Origo.

Posted on

Michael Brooks

Ritkán ismerik be azt az igazságot, hogy a társadalom vezető személyiségei – a politikusok, értelmiségiek, a civil szervezetek és az egyházak vezetői – közül a tudósok igazából azok, akik elvezetnek minket az ígéret földjére. Noha gyakran tartják úgy, hogy a vallási csoportok nyújtanak morális és etikai iránymutatást számunkra, valójában ők is csak követik a tudományt – és nem vezetik.

– – –

A tudomány vérontás nélküli polgárháború. Vannak ostromok és vannak hidak, amiket fel kell robbantani. Vannak emberek, akiket el kell távolítani: olyanokat, akik egykor hősök voltak, mára azonban önelégültté váltak, s nem elég hatékonyak, s akiket az ügy érdekében félre kell állítani.

Posted on

Megan Fox és a delfinek

Szexi nőkkel bármit el lehet adni. Ezzel a Microsoft is tisztában van, hiszen az új Windows és Windows Phone bemutatójára Jessica Albát hívták vendégül. És az Acer sem tétlenkedik, új reklámjukhoz Megan Fox-ot keresték meg ajánlatukkal.
Megan Fox az Acer Aspire S7-et reklámozza, de nem ám csak úgy, nyomkodja, hanem annak segítségével beszél a delfinekkel. A színésznő nem hiába szerepelt a Transformers-filmekben, ő maga is egy igazi transformer, egy-egy szerep kedvéért tényleg teljesen át tud változni kívül, belül, mindenhogy.

A kisfilm elején főhősünk megment a haláltól két homárt, és mikor visszaereszti őket a tengerbe, elhatározza, hogy az állatokkal fog foglalkozni. Felkeres egy tengerbiológusokból álló csoportot, akik épp a delfinek nyelvét tanulmányozzák.
Kemény és hosszú munka árán, de megtanulnak kommunikálni Daniel-lel, a delfinnel, aki a reklám végén megszólal. Mindez nagyon szép és jó, de egyébként nem ez a cuki állat a lényeg, hanem a 13,3 hüvelykes ultrabook, amit vagy tucatszor mutogatnak a másfél perc alatt.
Ez a gép az egyik legvékonyabb és legkönnyebb az Acer történetében, ráadásul érintőképernyős is, ami a Windows 8-hoz már igencsak jól jön. – írja a Vidget.

Posted on

A delfinek nyelvi képessége a legjobb

A delfinek intelligens állatok, ezt sokan tudják, de azt gondolták volna, hogy nyelvi képességek területén még a csimpánzokon is túltesznek?
Akárcsak a csimpánzok, gorillák és bonobók, a delfinek is sikeresen el tudják sajátítani a jelbeszédet. Louis Herman, a Hawaii Egyetem professzora és a Delfinintézet alapítója a 70-es évek óta foglalkozik delfinekkel, és kutatásainak eredményeit legalább 120 cikkben publikálta.

Legismertebb delfinje az Akeakamai (1976–2003) névre hallgató palackorrú delfin volt, akinek a neve nagyjából filozófust jelent hawaii nyelven. Akeakamai 60 jelet tanult meg, és ezek kombinációiból legalább 2000 mondatot tudott megérteni. Helyesen értett és értelmezett olyan mondatokat, mint „tedd a bal oldali frizbit a jobb oldali kosárba”, ami öt jelnek felelt meg a megfelelő sorrendben (jobb + kosár + bal + frizbi + be).
A Herman által kidolgozott és megtanított jelbeszéd nem csak szavakból, hanem szintaxisból is állt. A szörfdeszka + ember + vidd jelentése „vidd az embert a szörfdeszkához” volt, míg az ember + szörfdeszka + vidd jelentése épp a fordítottja: „vidd a szörfdeszkát az emberhez”. Ez a fordított felépítésű nyelvtan azt kívánta Akeakamaitól és társaitól (a kísérletben négy másik delfin is részt vett), hogy az egész utasítást végighallgassák a helyes végrehajtás érdekében. Az utasítások hossza két és öt szó között mozgott, és ha Akeakamai néha el is tévesztette a tárgyat, a nyelvtant szinte soha.
A delfinek más, a nyelvhez és kommunikációhoz kapcsolódó képességekben is jeleskednek. A csimpánzok nagyon nehezen és rosszul sajátítják el a tárgyra mutatást. A csimpánzok egyáltalán nem használják ezt a vadonban, és bár laboratóriumi körülmények között megtanulják használni az emberek figyelemének felkeltésére, meglepően gyengén tudják csak megérteni. Ha az ember ujja nem súrolja szinte a tárgyat, egyszerűen nem értik meg a mutatást.
Van egy másik képesség is, amiben a delfinek jobban teljesítenek a csimpánzoknál: a kétdimenziós reprezentáció, konkrétan a televízió képernyőjén mutatott képsorok értelmezése. A tükörképét mindkét faj felismeri, ami általánosságban a magasabb szintű öntudatot jelez, de a csimpánzok csak nehezen és hosszú tanulási folyamat után értik meg a videón rögzített utasítások értelmezését, amelyek megvalósításával egyébként semmi nehézségük sincs, ha élőben, három dimenzióban történik. A képi reprezentáció egyfajta elvonatkoztatást kíván. Ezzel ellentétben Lou Herman delfinjei a legelső alkalommal helyesen értelmezték a tévéképernyőn mutatott jelbeszédet.
A delfinek hatalmas agyméretéhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy csak tudatosan tudnak lélegezni (nem lehet őket altatni például) és alvás közben is csak az egyik agyféltekéjük pihen, hogy a másik irányítani tudja a légzésüket.
A delfinek kommunikálási képességének és intelligenciájának kifejlődését társadalmuk komplexitása és az együttműködés szükségessége segíthette elő. A delfinek, akárcsak a csimpánzok, csoportokban élnek, és sokáig az anyjukkal maradnak, akitől megtanulják a csoportos együttélés és viselkedés szabályait. De az anyjuktól nem csak ezt kapják.
A skót St. Andrews-i egyetem legújabb floridai kutatásai azt látszanak igazolni, hogy a delfineknek az emberekhez hasonlóan saját, egyedi nevük is van, ami egyben az anyjuk nevének egy változata. A delfinek füttyjeleket adnak ki, amiről megismerik egymást. Ez még akkor is igaz, amikor a füttyjeleket szintetizálva módosítják, és csak az alapfrekvencia-változásokat tartják meg. Tehát nem maga a hang, a hanghordozás az, ami alapján azonosítják egymást, hanem valódi, delfinenként eltérő névről van szó. Ez az első eset, hogy az emberen kívül még egy faj igazoltan neveket használ. Forrás: Nyelv és Tudomány

Posted on

Delfineket mentenek

Elkeseredett küzdelemben próbálnak állatvédők 40 gömbölyű fejű delfint megmenteni Új-Zélandon. A hétvégén 100 delfin vetődött a partra, de már több mint a felük elpusztult. Az életben maradtakat az erős napfény és a nagy meleg miatt vízzel locsolják az önkéntesek. Sorfalat is állnak a tengerben, nehogy a visszavitt delfinek megint a part felé ússzanak.