Posted on

Kutyapszichológia 24 – Utazás, cirkusz az autóban

Sok kutyát ismertem, melyeknek a kocsi hátsó ülése maga volt a megtestesült pokol. Emlékszem egy állatra, amely végigugatta a teljes négyórás utat Lincolnshire-ből Skóciáig, valamint egy másikra, amely szó szerint át akart törni menet közben az ablakon. Sok gazda nehezen tűri az ilyesmit, és néhány kilométeres útnál hosszabbra nem vállalkozik a halálra rémült kutyával.
Ha jobban belegondolunk, a kutyák ijedsége nem is olyan meglepő. Az autó sok tekintetben nem más, mint az otthon, a fészek kicsinyített mása. Amikor oda beszáll, a kutyát a falka vagy annak néhány tagja veszi körül. Körös-körül odakintről pedig csak úgy zúdul befelé a sok látnivaló, amit a kutya aligha érthet, ugyanakkor mind potenciális veszélyforrást jelenthet a falkára. Ilyesfajta szituációban az lenne a csoda, ha a kutyákon nem lenne úrrá a vakrémület. Szerencsére elmondhatom, hogy az autós káosznak nevezett problémával minden gazda meg tud birkózni. Két esettel fogom szemléltetni, hogy még a legsúlyosabbnak tűnő esetekben is milyen könnyű a kutyából vidám utazót faragnunk.
A Cleethorpe házaspár már mindent megpróbált, hogy kutyájukat, a labrador-border collie keverék Blackie-t meggátolják abban, hogy azonmód élő ágyúgolyóvá váljék, mihelyt az autóba ültetik. Felcsavarták a rádiót maximális hangerőre, ordítoztak az állattal, mindhiába. Minden utazás rémálommá vált, beleértve az egészen rövideket is, mint például a tengerpartra vivőt, ahol Blackie azután végre sétálhatott.
Amikor meglátogattam őket, az első fél óra a szokásos menetrend szerint zajlott. Amíg a módszerem lényegét magyaráztam nekik, közben persze a vezérségem jeleivel bombáztam a kutyát. Blackie egyre inkább átpártolt a gazdáitól hozzám. Amikor az emberek látják, hogy a kutyájuk így viselkedik velem, aggódni kezdenek. Attól félnek, hogy valamilyen furmánnyal elszeretem tőlük a kutyájukat, és az a továbbiakban csak nekem fog engedelmeskedni. Az igazság persze az, hogy a kutya egy olyan vezérnek hisz engem, aki végre majd vigyáz rá és az egész falkájára is. Ezt a folyamatot azután természetesen a gazdák is végigvihetik, most már a saját vezérségük érdekében. Könnyű belátni, hogy a módszert a legjobban úgy tudom bemutatni, ha először magamon demonstrálom a hatékonyságát. A gazda és a kutya közötti kötelék megmarad, csak ideiglenesen hozzám kerül a kutya fölötti hatalom.
Hamarosan úgy láttam, hogy elegendő haladást értem el Blackievel ahhoz, hogy tegyünk egy próbát az autóval. A házaspár a szokásos módon előre ült, én telepedtem az utasülésre, míg a kutya, megint csak a megszokott módon, a furgon hátuljában kapott helyet. Sok gazda, az én szememben felelőtlen módon, hagyja, hogy a kutyája szabadon mászkáljon keresztül-kasul az üléseken. Blackie gazdái ezzel szemben ráccsal választották el a rakteret az utastértől. Most még egy pórázt is rácsatoltam a kutya nyakörvére, amit a rácson átvezetve tudtam fogni. Ezzel a módszerrel bizonyos kontroll alatt tudtam tartani Blackie-t.
Amikor beindult a motor, a lehető legnyugodtabban és csendben ültem. Ahogy gurulni kezdtünk, egyik karommal átnyúltam a rácson, és kezemet Blackie vállára tettem. Amikor a kutya fel akart ugrani, finoman visszanyomtam, amire azonnal elernyedt, és fekve maradt.
Hat-nyolc kilométert tehettünk meg, gyakorlatilag céltalanul, keresztül a város legforgalmasabb részén. Azt szerettem volna, ha Blackie a lehető legtöbb zajjal, látvánnyal, tehát potenciális veszéllyel szembesül eközben. Az út alatt végig a vállán tartottam a kezem. Ha úgy éreztem, hogy kezd nyugtalankodni, gyengéden fokoztam a nyomást a hátán. Fontos megjegyezni, hogy van egy nagyon finom határ, amely a nyers erőszakot elválasztja a gyengéd biztatástól. A legtöbb ember szerencsére ösztönösen képes ráérezni erre. Ha mégsem sikerül, azzal a hasonlattal szoktam élni, hogy olyan ez, mint amikor a gyermekünket először visszük fogorvoshoz, ahol tartanunk kell őt a kezelés alatt. Kínos, ám szükségszerű beavatkozás előtt áll. Nekünk az a dolgunk, hogy a lehetőségekhez képest minél kevésbé szenvedjen a kezelés alatt. Mialatt hazafelé tartottunk az autóval, már nem kellett fognom Blackie-t. A kutya szépen üldögélt a kocsi hátuljában, nézve a tovasuhanó világot. Azóta sincs semmi probléma, ha utazásra kerül a sor.
Akárcsak az ember, a kutya is magában hordozza a korábbi kellemetlen tapasztalatok emlékét. Ha például valaki szenvedett már autóbalesetet, előfordul, hogy vonakodik újból autóba szállni. Hogy ez mennyire így van a kutyákkal is, arra rájöhettem, amikor egy igen kínos esethez hívtak segíteni. A kérdéses dobermann olyan rémes baleset áldozata volt, hogy még a helyi újságok is foglalkoztak a történettel. A kutyára sérülten és lelkileg is összetörve találtak rá egy útpadkán. Szinte hihetetlen, de kiderült, hogy az elvetemült gazdák szó szerint kidobhatták a száguldó kocsiból ezt a nyomorult állatot! A sérülések súlyossága miatt azonnal az állatkórház intenzív osztályára került. Eleinte nem sok esélyt adtak a felépülésére, azonban a kutya lassan, de mégiscsak meggyógyult, és végül egy Barnetby nevű faluban lakó házaspár vette magához. Ők fedezték fel, hogy a szerencsétlenség milyen mély nyomokat hagyott maga után a kutya emlékezetében.
A dobermannok nem tartoznak a reszkető virágszálak közé, ez a kutya mégis az őrjöngő pánik állapotába került, mihelyt megpillantott egy autót. Amikor a gazdái bekényszerítették a kocsijukba, a rettegő állat televizelte a jármű belsejét. Ebben a helyzetben sokan egyszerűen elaltatták volna a dobermannt, mert könnyű lett volna menthetetlennek ítélni az állapotát. Azonban ismét csak olyan gazdákról volt szó, akiket valóban érdekelt az állataik jóléte. Elszánták magukat, hogy minden lehetségest megpróbálnak, csak hogy segítsenek rajta.
Velük töltöttem egy napot, mialatt elmagyaráztam, hogy hosszú küzdelemre számíthatunk. Olyan kutyáról volt szó ugyanis, melynél igen mélyen gyökerező félelmet kell kigyomlálnunk, mielőtt képes lesz újból akár csak a közelébe menni bármilyen autónak. Szerencsére új ismerőseim kitűnő tanítványnak bizonyultak. Két hét alatt sikerült nekik végigmenni a köteléképítés szokásos formuláin, megszerezve ezzel a vezéri pozíciót. Ezek után arra kértem őket, hogy mindenfajta közös tevékenységet irányítsanak úgy, hogy lehetőleg az autó közelében legyenek közben a kutyával.
Egy egész hónapig tartó munka vette kezdetét. Az étellel megrakott kutyatálat úgy helyezték el, hogy onnét teljes rálátás nyíljon a kocsijukra. Ezzel az volt a célunk, hogy a kutyában kioltsuk a beidegződést, hogy egy autó látványa csakis valami rosszat jelenthet. Amikor ezzel megvoltunk, fokozatosan közelebb kellett jutni az autóhoz. Nagyon fontos volt, hogy mindeközben végig nyugodtak és csendesek maradjunk. A gazdák mindent megtettek, még azt is, hogy vacsorájukat a kocsifelhajtón, sámlin ülve költötték el, csak hogy lelket önthessenek a kutyájukba. Végül aztán fáradozásaiknak meglett a gyümölcse. Az áttörés akkor következett be, amikor sikerült rávenni a dobermannt, hogy az ebédjét az álló kocsi hátuljában fogyassza el. Ezt követően apportírozós játékokat játszottak vele úgy, hogy a tárgyat az autóból kellett visszahozni, illetve máskor ők ültek a kocsiban, és oda kellett vinnie a kutyának a tárgyat hozzájuk.
A javulási folyamat hihetetlenül lassú volt, ám ezek a gazdák elszánták magukat, hogy mindent végigcsinálnak. Elérkezett az idő, amikor a kutya már a járó motorú autóban is hajlandó volt enni. Amikor idáig jutottak, fel-alá kezdtek gurulni a kocsifelhajtón, miközben a kutya odabent táplálkozott. Mindazonáltal olyan mélyek voltak a lelki sérülések ennél az állatnál, hogy nyolc hétnek kellett eltelni, míg végül kihajthattak vele az utcára. Örömmel újságolhatom, hogy azóta viszont a család együtt autózgat, és a korábbi rémület elpárolgott a körükből. A dobermann ismét képes élvezni az autós kiruccanásokat.

Posted on

Nem lehet tiltani a cirkuszi állatok szerepeltetését

A Luxemburgi Fellebbviteli Bíróság, megerősítette, hogy Luxemburg városnak nincs illetékessége, állatokkal dolgozó cirkuszok betiltását!
Ez a határozat megnyitja az ajtót Luxemburg lakosai előtt, hogy újra élvezhessék a
klasszikus cirkuszt, beleértve az állatokkal kapcsolatos élményeket.
Megerősítve a közigazgatási bíróság döntését a Fellebbviteli Bíróság 2011 március
10-i határozata hangsúlyozta, hogy még a szélsőséges állatvédőknek sincs joguk a
cirkuszi állatok betiltására.
Laura van der Meer az ECA (Európai Cirkusz Szövetség) brüsszeli képviselője
közölte, hogy a szabályozás összhangban áll az Európa Parlament 2005. évi
határozatával, mely felismerte, hogy a cirkusz, beleértve a cirkuszi állatok szereplését
is, Európa kulturális örökségének a része.
A klasszikus cirkusznak ezt a győzelmét, hasonló sikerek sora követte. Európa szerte
tisztázták, hogy a helyi hatóságoknak nincs joguk ahhoz, hogy betiltsák a nemzetközi
törvénykezés által biztosított tevékenységeket.
A bíróságok Hollandiában, Németországban és Olaszországban eltörölték a
tilalmakat, követve a bírósági határozatokat.
Továbbiakban Angliában, Észak Írországban, az Ír köztársaságban elutasították, hogy ilyen tilalmakat vezessenek be!
Az ECA az Európai Cirkusz Szövetség, egy nonprofit szervezet, melyet a cirkuszművészet és kultúra elősegítésére és megóvására hoztak létre. Az ECA Európa 29 országának több mint 130 cirkuszát képviseli! Forrás: Elemzeskozpont.hu

Posted on

Nyugdíjba vonulhatott Nagy Britannia utolsó cirkuszi elefántja

Kiskorától fogva ütötték-verték! Új otthonának hatalmas kifutóján boldogan játszhat az éveken át bántalmazott jószág.
Véget ért a kálváriája, Anne-nek, Nagy Britannia legidősebb és egyben utolsó cirkuszi elefántjának. Az ötvennyolc éves állat bébi kora óta a Bobby Robert’s Super Circus utazó társulatának egyik fő attrakciója volt, ahol az élete állandó szenvedésből és sanyargatásból állt.
Szívtelen gondozói folyamatosan bántalmazták a nap huszonnégy órájában cölöpre vert elefántot, akinél ennek következtében súlyos ízületi gyulladások léptek fel. Fogvatartói persze ezzel sem törődtek, sőt nem ritkán vasvillával páholták el a betegsége miatt nehezebben mozgó Anne-t. Végül brit állatvédők fogtak össze, és egy titkos, leleplező videónak köszönhetően nyilvánosság elé tárták a szerencsétlen sorsú elefánt szenvedéseit. Ennek köszönhetően Anne kiszabadulhatott a cirkusz fogságából, és új otthont kapott a Wiltshire megyei Longleat Safari Parkban, ahol immár ideális körülmények között, boldogan élhet tágas kifutóján.

Posted on

Nézz az elefánt szemébe

Szegény elefánt, Anna. Ütik, vágják, bottal vasvillával. Ilyen egy cirkuszi elefánt sorsa… Szörnyű! A teljes cikkhez kattins az alábbi képre.
Update: A BBC tájékoztatása szerint az ügyben rendőrségi vizsgálat kezdődött. Moira Roberts, a cirkusz 72 éves vezetője úgy nyilatkozott: sokkolta őket, amikor meglátták a felvételt. Állítólag fogalmuk sem volt arról, hogy a férfi mit művel az állattal. A hölgy szerette volna a rendőrség kezére adni a férfit, a munkás azonban megszökött. Moira és férje úgy gondolják: a férfi visszamenekült hazájába, valamely kelet-európai országba.