Posted on

Cerberos Westie Rescue Hungary – Immár 2 éve a hegylakók szolgálatában

Szeptember 7-én kerül sor az év legnagyobb országos Westies rendezvényére. Az immár 2 éve a West Highland White Terrier kutyafajta mentésével foglalkozó Cerberos Westie Rescue Hungary szervezi meg a találkozót Budapesten a Cerberos Kutyaiskolában, ahol tavaly is nagy siker aratott a rendezvény. Az ország egész területéről érkeznek majd a résztvevők és korábbi mentvények; több, mint 100 westie lesz jelen.

cerberos_westie_szulinap
A délelőtt folyamán kerül sor a közös játékos sétára illetve a kutyás bemutatókra. Oktató jellegű előadásokkal is készülnek a szervezők állategészségügyi és kutyanevelési témakörökben, mert a felelősségteljes állattartás kultúrájának széles körben való hirdetését nagyon fontosnak tartják.
A nap folyamán profi kutyafotóssal készittethetnek képet kedvencükről a résztvevők a HopeOnline jóvoltából.
Lesz tombola értékes nyereményekkel, kutyás vásár négylábúaknak és kétlábúaknak valamint jótékonysági házi készitésű sütikavalkád is.
Kimondottam westieknek tartanak szépségversenyt és ki mit tudot, melyekre helyben lehet nevezni. A kincskeresés programon pedig bármelyik kutyus részt vehet akinek van kedve az ösztöneit próbára tenni.
Helyszin: Cerberos Kutyaiskola, időpont: szeptember 7. Szombat – 9:30-18:00. Elérhetőség: 06 70 941 1009 vagy westierescue@cerberosegyesulet.hu és a weboldal itt. Az esemény Facebook oldala. A WRH FB oldala. Hatvani Viktória
Sok szerettel várunk a 2. WRH születésnapi partyn.
Szeptember. 7. Budapest Cerberos Kutyaiskola, részletek az esemény FB oldalán – kérjük jelezd részvételi szándékod. Csatlakozz a támogatói klubunkhoz és segíts a hegylakókon!
Westie Rescue Hungary Tel: +36 70 941 1009, email: westierescue@cerberosegyesulet.hu, Honlap itt, Facebook oldal. Érdeklődés: wrhtamogatoiklub@cerberosegyesulet.hu, támogatással kapcsolatban: wrhadomany@gmail.com, naptár rendelés: wrhnaptar@gmail.com
Bankszámlaszám: 10401914-50526590-75711003 (K&H Bank), közlemény: „WESTIE”.

Posted on

Örökbefogadó nap január 19-én szombaton az Illatos úton

illatos_orokbefogado_napKözel 200 kutyus vár gazdira a rendelkezésre álló mindössze 94 helyen! Az Illatos úton az elmúlt időszakban szinte állandósult a teltház. A nehéz helyzetet tovább fokozta a szilveszteri petárda időszakban megrémült és elszabadult kutyák nagy száma is. Ezért, számítva a felelős állatbarátok segítségére rendkívüli – az Illatos úti Állategészségügyi Telep dolgozói és a munkájukat segítő civil szervezetek Örökbefogadó Napot szerveznek. A mellet, hogy az állatvédő önkéntesek a helyszínen tanácsadással is segítik az örökbe fogadást különféle támogatással, kedvezményekkel igyekeznek segíteni az örökbe fogadott kutyusok gazdijainak a kezdeti időszakot. A Vigyél Haza Alapítvány kutyakozmetikus önkéntesei, már az Örökbefogadó Napot megelőzően nyírják, fésülik, megszépítik a gazdit kereső kutyákat és igényes fotókat készítenek róluk, hogy kedvet csináljanak a gazdiknak. Alapítványunk, januárban megkezdett Születésszabályozási Programja keretében ezen a napon valamennyi magánszemély által örökbe fogadott (legalább 5 hónapos) kan és szuka kutya ivartalanítási költségét átvállalja! Az Állatmentő Liga – az aznap örökbe fogadott kutyák egy év múlva esedékes veszettség elleni oltásának díját állja és közreműködésükkel – támogatóik révén- a gazdik „induló csomagot” is kapnak. A Cerberos Kutyaiskola kedvezményes kutyakiképzésre ad lehetőséget. Természetesen ezen a napon is az örökbe fogadott kutyák oltva, féregtelenítve, regisztrált mikrochippel ellátva, mindössze 5000 Ft térítési díj ellenében kerülhetnek az új gazdikhoz.
Az örökbe fogadás mellett felhívjuk azon gazdik figyelmét, hogy akiknek házi kedvence a szilveszteri időszakban kóborolt el, haladéktalanul keressék fel az Illatos utat, vagy nézzék meg az Ebtelep oldalt, hogy még az Örökbefogadó Nap előtt megtalálhassák őket!
Posted on

Cerberos Westie Rescue Hungary

Miért pont a Westie? – gyakori kérdés, és a válasz mindig az, hogy mert imádjuk őket! Mint ahogy minden más fajtamentő csapat, mi is úgy jöttünk létre, hogy láttuk, szeretett fajtánkból sok menhelyre kerül, gazdit keres, utcára teszik őket és még sorolhatnánk. Ezt megelégelve, megszerveztük a kis csapatunkat a Cerberos Állatvédő Egyesület keretein belül. Mindenkinek meg van a szerepe és az erőssége, így mindenkinek teljesen testhezálló a feladatköre. Mindegyikünk képzett állatvédőr, van köztünk kutyakozmetikus, kutya-fizioterapueta, rehabilitációs kutyakiképző és marketing szakember is.

De először is, mi az amit egy WESTIE-ről mindenképpen tudni kell? A legfontosabb hogy az álcázás nagymesterei, simán elhitetik magukról, hogy hófehér kis angyalkák, miközben ők terrierek a javából, makacsok, önfejűek és bátrak, mint a vadászó őseik. A West Highland White Terriert ugyanis a 19. század közepén Skóciában kártevőirtásra, róka és borz vadászatára tenyésztették ki. Ha a róka a legravaszabb állat, akkor gondoljunk csak bele, hogy egy westie-nek milyen ravasznak kellett lennie, hogy el tudja kapni. Manapság, ezt a ravaszságát arra szokta használni, hogy az „ártatlan kis tündérke”- imidzsét fenntartsa. Ezért is fontos, hogy a gazdi következetes legyen, és ne hagyja, hogy a kutyája túljárjon az eszén. Egy határozott gazdi mellett igazán jó kis családi kutya lehet a westie, a gyerekekkel is jól kijön, jókat tud velük bohóckodni és a sportos életmódot sem veti meg. Szereti a nagy sétákat, de hogy igazán kifárasszunk egy „hegylakót”, ahhoz bizony az agytekervényeit is meg kell tornáztatni, erre tökéletes lehet, ha engedelmességi és ügyességi feladatokat adunk neki akár otthon, akár egy kutyaiskolában.
A Westie Rescue Hungary 2012 szeptemberében lesz 1 éves, amit egy hatalmas egész napos szülinapi party keretében fogunk megünnepelni. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne velünk, vagy a fajtával jobban megismerkedni 2012. szeptember 1-én 9.45-től a Cerberos Kutyaiskola területén (Budapest, 16. ker. Prohászka Ottokár u. 47.). Rengeteg érdekes program várja a kilátogatókat, szépségverseny, ki mit tud, rőkavadászat, egész nap hegylakós cukiságok vására és jótékonysági sütivásár.
Elmondhatjuk magunkról, hogy ez alatt az egy év alatt 35 kis fehér szőrmók került a gondozásunkba, és számos elveszett vagy talált hegylakónak segítettünk visszatalálni családjához. A gondozásunkba kerülő kutyák több mint 1/3-a szaporítóktól került hozzánk, sokukat az utcán találták, volt akit különböző menhelyekről, gyepmesteri telepekről hoztunk ki. Sokakat a gazdájuk adott le különböző okok miatt.
Kirívó eseteink is voltak. Jó példa Ábel, akit a saját gazdái szerettek volna lealtatni egészségesen és ehhez a Budapesti Ebrendészeti Telep segítségét kérték. A telep vezetője azonnal értesített bennünket és Ábel egy hónapos rehabilitáció után új családba költözött. Kamillát Pakson fogták be az út közepéről rendőri segítséggel, valószínűleg egy szaporító dobta ki; többször volt császározva, súlyos májelégtelensége volt, cukorbeteg, illetve egyéb túltenyésztésből adódó betegségben szenvedett, de a rehabilitációját követően Londonba költözött. Kalóz az első mentettünk pedig biztosan nem lenne már életben, ha nem hozzuk el a szörnyű tartási körülmények közül. 6 hónaposan került hozzánk, egyik szemét el kellett távolítani, alig bírt lábra állni, mert izmai el voltak sorvadva, alig bírt mozogni a testét fedő szőrpáncéltól. Ma már boldogan rohangál kutyatársaival Kaposváron, sőt belőle is rehabilitációs kutya vált.
Sokan azt hiszik, hogy ezeket a kicsi, imádnivaló hegylakókat senki nem bántja, mindenki megbecsüli és kanapén tartja. Sajnos ez téves elképzelés, csapatunk sem gondolta volna, hogy ennyi „munkája” lesz egy év leforgása alatt.
Sajnos ez az egy év azonban nem mindig volt vidám… két nagyon rossz állapotú kutya, Sir Salamon és Andor átkelt a szivárványhídon, de emlékük arra emlékeztet minket, hogy még keményebben dolgozzunk a többi rászoruló hegylakó megmentésén.
Ezen adatok miatt is érezzük fontosnak, hogy a mentés mellett tájékoztatást is adjunk a felelős állattartásról, illetve segítségére legyünk mindenkinek, akinek a kutyája viselkedésproblémákat mutat. Több westie is képviseli a fajtát a Cerberos Állatvédő Egyesület Oktatási Csoportjában, illetve a Cerberos Kutyaiskola bemutató csoportjában.
Védenceink, mind hatalmas egyéniségek, akik mind egy-egy szuper gazdira várnak, aki meg tudja adni az a gondoskodást és figyelmet, amire nekik szükségük van. Van köztük nyugisabb és pörgős, fiatal és idősebb, fiú és lány; célunk nem az hogy minden kutyát gyorsan gazdihoz juttassunk, hanem hogy a lehető legmegfelelőbb kutya-gazdi párosok találjanak egymásra. Mivel ellenezzük a felelőtlen szaporítást és úgy gondoljuk, hogy a tenyésztés a hozzáértő, profi tenyésztők dolga, ezért kutyáik mind ivartalanítva és természetesen oltva és chipezve örökbefogadhtóak.
Szerencsésnek éreztük magunkat, amikor egyre több westie-fanatikus érezte úgy, hogy szeretné támogatni munkánkat, így létrejött a Westie Rescue Hungary Támogatói Klub melynek bárki tagja lehet, aki vállalja, hogy havi rendszerességgel támogatja tevékenységünket. A jelenleg több mint 150 tagot számláló klubunknak nagyon hálásak vagyunk a támogatásukért! A Támogatói Klub tagjaival rendszeres programokat szervezünk, első kézből kapnak információkat a tevékenységeinkről és mentettjeinkről.
Védenceinket mindig ideiglenes befogadóknál helyezzük el, hogy hatékonyan rehabilitálhassuk őket, itt megtanulhatják mindazt, ami kimaradt az eddigi életükből, és egy vidám családi kutyaként kerülhetnek új, végleges családjukhoz. A legtöbb esetben a hozzánk kerülő kutyák elhanyagoltak és betegek, a fajta érzékenységéből adódóan allergiásak így speciális táplálást és ellátást igényelnek, melyej igencsak kimerítik szűkös kereteinket. Természetesen az állategészségügyi ellátásáról gondoskodunk minden védencünknek, de sajnos vannak olyan betegségek, melyek hosszabb akár az életük végéig tartó gyógykezelést igényelnek, így ezt örökbefogadás után már a gazdiknak kell támogatniuk, melyről előzetes tájékoztatást kapnak.
Mindig nagy öröm, ha valamelyik mentettünk gazdihoz kerül, és ennél már csak az a nagyobb öröm, mikor a gazdik meglepnek minket egy-egy beszámolóval, vagy egy nagy közös sétán találkozhatunk velük.
Munkánkhoz minden jellegű segítséget szívesen veszünk. Köszönjük minden Támogatói Klubtagunknak, önkénteseinknek, együttműködő partnereinknek, a Cerberos Állatvédő Egyesületnek és Kutyaiskolának, az Anna Kutyakozmetikának, a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézetnek, kutya-fizioterapeutánknak Bálint Andreának és mindenki másnak a sok önzetlen segítséget, hiszen nélkülük nem tartanánk ott ahol tartunk és nem küdzhetnénk folyamatosan a hegylakók érdekeiért.
Elérhetőségeink: westierescue@cerberosegyesulet.hu, +36-70/941-1009, westierescuehungary.hu – Bankszámlaszámunk: Cerberos Állatvédő Egyesület K&H Bank Zrt. 10401914-50526590-75711003 közlemény: „WRH”

Posted on

Több mint ezer állatot mentett meg megalakulása óta az állatvédőrség

Több mint ezer állatot mentett meg egy évvel ezelőtti megalakulása óta az állatvédőrség – közölte Tornóczky Anita, a szervezet kommunikációs vezetője szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Az országban május végére több mint kétezer vizsgázott állatvédőr lesz – mondta Tornócky Anita. A szervezet tevékenységéről szólva közölte: az állatvédőrség részt vesz olyan rendezvényeken, amelyek a felelős állattartásra nevelést célozzák, ezért többször ellátogattak iskolákba és óvodákba. Felhívják továbbá az állattartók figyelmét az ivartalanítás fontosságára. A szervezet télen egy akció keretében hajléktalan embereknek és azok állatainak rendezett gyűjtést, ennek során több állatot beoltottak, ivartalanítottak – tette hozzá Tornócky Anita. Az állatvédőrségről szóló megállapodást tavaly februárban írta alá Urbán Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője, Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora és Joó István, a Cerberos Állatvédő Egyesület elnöke.
Az együttműködés fő célja az állatkínzás és a természetkárosítás elleni összehangolt, hatékony fellépés. Az állatvédőrök feladatai között szerepel a felelős állattartásra nevelés, ellátják azokat az állatokat, amelyeket megkínoztak, és együttműködést építenek ki a magánemberek, a jegyzők és a rendőrség között. Joó István a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben minden esetben a rendőrséggel együttműködve, hatékonyan tudtak fellépni az állatkínzókkal szemben. Szilágyi István azt mondta, hogy még mindig nem valósult meg “hivatalosan az állatvédők képzése”, s szerinte az állatvédői felügyeleti rendszer nem jól működik. Tahóczki Anita, az ORFK főreferense az együttműködést méltatva arról beszélt, hogy a lefoglalt állatok elhelyezésében nagy segítséget nyújtanak az állatvédők. Forrás: Alternativenergia.hu

Posted on

A Cerberos kutyaiskola rehabilitálja az örökbefogadott kutyákat

Ápolt szőrzetű és lelkű ebre talált, aki a hétvégi örökbefogadó napon keresett magának társat. Az Illatos úti kutyákat ugyanis kozmetikusok vették kezelésbe, és rehabilitációs tréninget is kapnak. A képgalériáért kattints a fotóra:

Teljes körű szolgáltatást kaptak az állatszerető érdeklődők, akik kedvencet válaszottak. Most nem csak kicsinosított, de személyre szabottan választott kutyák várták leendő gazdáikat az Illatos úton. A Bors és a Vigyél Haza Alapítvány által szervezett eseményen Joó István, a magyar Suttogó segített megtalálni mindenkinek a legmegfelelőbb négylábú társat.
– Nagyon fontos, hogy mindenki olyan állatra leljen, amelyik beleillik az életébe, mert az elvitt kutyák hat-nyolc százaléka visszakerül hozzánk néhány héten belül – szögezte le dr. Kozma Tamás telepvezető főorvos. – Hiába választ magának valaki mondjuk egy élénk terriert, ha nem tud számára elég mozgási lehetőséget biztosítani. Az új kedvenc előbb-utóbb károkat okoz a lakásban és a kertben, s az új gazdi szabadulni akar tőle.
Az összeszokásban a Cerberos Kutyaiskola segít. Joó István kiképzői ugyanis vállalták, hogy rehabilitálják a most szombaton örökbe fogadott állatokat. Ha rendbe jöttek, új gazdájukkal féláron vehetnek részt az iskola alaptanfolyamán.
Abban is segítünk, hogy a kutyusok a legjobb formában várják reménybeli gazdáikat.
– Felhívásunkra rengeteg kutyakozmetikus jelentkezett, hogy a kóborlásban lerongyolódott szőrzetű ebeket ingyen kicsinosítsa – mondta Óvári Klári, a Vigyél Haza Alapítvány önkéntes munkatársa. – Így rendezett külsővel várhatták a vendégeket.

Posted on

Az Állatvédőrség behatolt egy csepeli tanyára

Kutyamaffiára csaptak le Csepelen. A rendőrök az állatvédőkkel együtt ütöttek rajta egy főleg hajléktalanokból álló kutyakereskedő bandán.
Összelopkodták a fajtatiszta kutyákat, elképesztő körülmények között tartották őket, és a feltételezés szerint belőlük éltek. Tehát jó pénzért értékesítették a vizslákat, pumikat, tacsikat. Miközben a gazdáik hiába keresték kedvenceiket. Csontsovány, kiéheztetett állatok, borzalmas bűz, piszok. Ez a látvány fogadta a Fókusz Pluszt, a rendőröket és az Állatvédőrség önkénteseit, amikor behatoltak egy csepeli tanyára. Az állatvédőrség Facebook oldala itt. Ha egyetértesz a gondolattal, hogy az az állatkínzást szigorúban büntesse a törbény, akkor a Facebook oldalon itt támogathatod egy lájkkal.

Köszönet az Állatvédőrségnek, a Cerberos Kutyaiskolának, a Rendőrségnek, valamint az akcióban résztvevő személyeknek. Akiket láthatunk: Joó István, Dr Bálint Andrea, Hatvani Viktória, Keresztes Ildikó, Kruzslicz Anna, Dorogi Zita, Osváth Judit, Tornócky Anita. Az Állatvédőrség honlapja itt.