Az iskola kultúrált, színvonalas környezettel várja a kutyák szerelmeseit. Több mint húsz éves megalakulásunk óta munkálkodunk a kultúrált kutyatartás népszerűsítésén és felkészítjük sportolóinkat a hazai és nemzetközi versenyekre. Ma már egyre több iskolán igyekeznek megvalósítani azt a kultúrált környezetet, ami nálunk már sok éves gyakorlat. Munkánkban felhasználjuk a legkorszerűbb technikai eszközöket. A jó hangulathoz hozzájárul [...]
Egyre több gazda viszi be a kutyáját menhelyekre viszi vagy ereszti szabadon, hogy ne kelljen ebadót fizetnie. Bár a decemberben elfogadott állatvédelmi törvény szerint a helyi önkormányzatok döntik el, hogy kivetik-e az ebadót, mégis többen nem várják meg a hivatal döntését. A jogszabály felelős állattartásra akar nevelni, de sok szakember szerint ebben a formában ez [...]
Egyre több gazda viszi be kutyáját a menhelyekre, mert nem akar ebadót fizetni. Ez olyan településeken is igaz, ahol egyelőre még nincs is ebadó. A decemberben elfogadott állatvédelmi törvény szerint a helyi önkormányzatok döntik el, hogy kivetik-e az ebadót, aminek a maximuma kutyánként évente 6 ezer forint. A pénzt menhelyekre vagy állatvédelmi célokra kell költeni [...]
2011 december 10-11.-én Nemzetközi macskakiállítás Budapesten a Békásmegyeri Közösségi Házban. Immár 3. alkalommal rendezzük itt a kiállításunkat. Az idei évben is rengeteg külföldi kiállító teszi tiszteletét az év utolsó Nemzetközi Macskakiállításán Magyarországon. Egyesületünk rendezésében kerül sor a december 10-11.-én sorra kerülő Nemzetközi Macskakiállításra. Az idei évben nagyon sok kiállító gondolta úgy, hogy itt feltétlenül részt [...]
Két új, nagyon ritka állat, csupaszorrú vombat érkezett a budapesti állatkertbe. Molly és Walley egyenesen Tasmániából, 16 ezer kilométert repülve érkezett ide. Vombatok egyébként a világon csak 10 állatkertben láthatóak. Ez azért van, mert Ausztrália nagyon megválogatja, hogy kinek ad ilyen emlőst.
Hajdanában, amikor még híre-hamva sem volt a Budapestről Fiuméba vezető, meg a többi hatalmas vasúti vonalaknak, élt Tolnanémediben egy hatalmas, dúsgazdag úr, Simon Rudolf. A birtokát egy hétig nem tudta még kocsin sem bejárni, meg nem is próbálta. Azt sem tudta, hol kezdődik, meg hol végződik. Nem is volt rá kíváncsi. A legszebb fehér gulyája, [...]
Félszáznál is több eb gyűlt össze az első hazai kutyamodellverseny elődöntőjén. A versenyt, amelyben nem pedigrés szépségeket, hanem egyéniségeket keresnek, az egykori modell, Kis-Hegedűs Réka szervezte. Nem jó nevű felmenők, hanem a fotóssal való türelmes együttműködés az alapfeltétele annak, hogy egy kutya modellkarriert futhasson be. Nem csoda, hogy nem eszetlenül csaholó, hanem türelmesen várakozó ebek [...]
Legutóbbi hozzászólások