Posted on

Betlehemezés élő állatokkal

Már ötödik alkalommal állítanak élő betlehemet Zalaegerszegen. Több különlegessége is van a jászolnak. Az élő szamár és bárányok mellett eredeti használati eszközöket hoztak a gazdák, hogy a lehető leghitelesebb legyen a betlehemi jelenet. Zalaegerszegi festőművész tervezte az épületet. December 24-én közös Jézuska-várást is tartanak, ahol lehet szamáron lovagolni, és bejglit is osztanak.

Posted on

Betlehemezés a nagy hidegben: az állatvédők közbeszóltak

Állatvédők tiltakoztak Lengyelországban az ellen, hogy élő állatokat használnak a nagy hidegben a betlehemes játékokhoz az ország északi részén.
Lengyel állatvédők egy csoportja szerint a jeleneteknél használt lámák, szamarak, bárányok és Shetland pónik nagy hidegnek és nyirkosságnak vannak kitéve, ez pedig ártalmas egészségükre.
Az állatok jóléte felett őrködő csoport egyik tagja azt szorgalmazta, hogy legalább éjszakára vigyék melegebb helyre a négylábúakat. A Lengyelország északi vidékén fekvő Slupsk városában felállított élő betlehemes szín szervezője viszont azt mondta, engedélyt kapott a helyi állatorvostól. Állítása szerint az állatokat naponta öt alkalommal etetik és pajtában tartják.