Posted on

A Macskavilág Alapítvány cicamentő autóra gyűjt

Állatbarátok egy Ford Fiesta Van állatmentő kisteher autóra gyűjtenek, akik a nap 24 órájában szeretnének sürgősségi szolgálatot fenntartani Budapesten.
A Ford legtakarékosabb kisáruszállítója, egy Fiesta Van várja december 10-11-én Békásmegyeren a Művelődési Ház bejáratánál a nemzetközi macskakiállítás és árva macska örökbefogadó hétvége vendégeit. A kis Ford nem egyszerűen reklámcélokat szolgál: az állatvédők azt akarják megmutatni, milyen autót szeretnének beszerezni az elütött vagy éppen erőszak áldozatául esett állatok mentésére. A legnagyobb hazai, kifejezetten macskákkal foglalkozó civilszervezet önkéntesei ugyanis nemrégiben gyűjtésbe kezdtek: cicamentő néven elkülönített számlát nyitottak és azt remélik: minél hamarabb megvásárolhatják Magyarország első macskamentő autóját, amely egy Ford Fiesta Van lesz.
„A mentőautó beszerzésének ötlete teljes logikus és szükségszerű lépés, a gyűjtést azonban néhány önkéntesünk, teljesen civil módon kezdte meg. Az alapítvány ugyanis sajnos egyelőre egy fillért sem tud erre szánni: minden pénzünket, sőt gyakran még a segítőink spórolt pénzét is teljesen elviszi macskáink gyógyítása, napi ellátása, etetése. Ezért tartom fontosnak, hogy sikerült, egy a mindennapok problémái mellett, elkülönített számlát nyitva egy ilyen fontos cél érdekében összefogni és gyűjteni“ – fogalmazott Szépvölgyi Zoltán a Macskavilág Alapítvány vezetője. Facebook oldaluk itt. Természetesen ez az autó, gyakorlatilag a nap 24 órájában minden egyéb állatmentéssel, örökbefogadással kapcsolatos feladat megoldásában részt venne: sőt, az a tervünk, hogy nyugat- és észak-európai mintára meg szeretnénk honosítani azt a nagyon szép és tudományosan bizonyítottan hasznos akciót, hogy idős és/vagy beteg emberekhez vinnénk árva macskákat egy kis simogatásra.
Fontos szempont volt, hogy egy kis szervizigényű, takarékos és környezetbarát autó legyen az első magyar macskamentő, hiszen aki állatvédő, annak kötelessége a környezet védelmére is odafigyelni, ráadásul nagyon nem mindegy, mennyi pénzből lehet majd üzemeltetni a járművet. Minden szempontot mérlegelve ezért esett a választás Fiesta Van-re. Szerencsére rengetegen álltak mellénk az első pillanattól kezdve: Mádai Vivien műsorvezető, Szikora István egykori nehézsúlyú bokszoló, Dess Alex Bendegúz jet-ski Európa Bajnok, Simor Olivér műsorvezető, Jáksó László, Dr. Sebesi Csaba ügyvéd, a Trattoria Venezia étterem, a Velvetskin Szépségszalon és a Sugarbird divatmárka tulajdonosai és arcai, Bódi Szilvi, Dukai Regina, Horváth Éva és Debreceni Zita siettek segítségünkre.“ – tette hozzá az állatvédő.
„Természetesen nagyon jól esett a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. és a Ford Solymár felajánlása is: jóvoltukból kedvező áron juthatunk majd az autóhoz. Ráadásul segítséget kaptunk egy Ford Fiesta Van formájú különleges gyűjtődoboz elkészítésében is, amely a kereskedésben lesz elhelyezve. Így akár Ford tulajdonosok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az állatmentéshez egy igazán takarékos, környezetbarát Fordot használhassunk.“ – folytatta Szépvölgyi Zoltán. „Külön öröm számunkra, hogy Győrffy Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is már akciónk kezdetekor jelezte: védnöke lesz és minden szakmai segítséget megad ahhoz, hogy igazi mentősökké válhassanak az állatvédők.“ Forrás: Autómotor.hu, Állatvilág.net

Posted on

Az állatok más nemzetek – Henry Beston

Az állatokról egy másik, bölcsebb és talán rejtélyesebb elképzelésre van szükségünk. Az egyetemes természettől távol, bonyolult leleménnyel élve a civilizált ember a teremtményeket tudásának nagyítóján át vizsgálja, és így felnagyítva lát egy tollat, az egész kép pedig torzul. Atyáskodunk felettük tökéletlenségük miatt, tragikus sorsuk miatt, hogy olyan mélyen alattunk öltöttek alakot. És itt tévedünk, hatalmasat tévedünk.
Mert az állat nem az ember mércéjével méretik. Egy olyan világban, ami a miénknél régibb és teljesebb, kidolgozottan és tökéletesen mozognak ők, olyan érzékekkel megáldva, amiket mi elvesztettünk, vagy sosem értünk el, olyan hangokkal élve, amiket sosem fogunk hallani. Ők nem felebarátok; ők nem beosztottak; ők más nemzetek, akik az élet és idő hálójában összeakadtak velünk, rabtársakként a Föld ragyogásában és vajúdásában.
Henry Beston, amerikai író és természettudós

Posted on

Állatbarátságok: Csimpánz eteti a tigrist

Egy thaiföldi állatkertben Do Do, a farmernadrágot hordó kétéves nőstény csimpánz pótmamaként cumisüvegből eteti Aornt, a 60 napos tigriskölyköt.
A bangkoki Samut Prakan krokodil telelep és állatkert – mint neve is mutatja – főleg krokodilokat tart, nem is keveset, hiszen több mint 80 ezer hüllő él a területén. Most azonban a fő látványosság, a közönség kedvence a csimpánz és a kis tigris.

Posted on

Állatbarátságok: Agár és a bagoly

Torque, a 6 hónapos agár egy állatcentrumban haverkodott össze Shrekkel, a bagolyfiókával, akit csupán 3 nap után különítettek el az anyukájától a saját védelme érdekében. Gazdáik szerint egészen olyanok, mintha a kutya saját lányává fogadta volna a madarat, és különösen odafigyel rá. Akkor is rajta tartja a szemét, amikor a két jóbarát a solymász John Picton otthonában ejtőzik: kedvenc időtöltésük, hogy a kanapén összekucorodva tévéznek.

Posted on

Állatbarátságok: Gepárd és kutya

Sahara, a gepárd, és Alexa, az anatóliai juhászkutya együtt nőttek fel Cincinatti állatkertjében, ahol a legjobb barátok lettek. A két állat egyébként egy a veszélyeztetett vadon élő macskák megmentését célul kitűző program keretében találkozhatott: a Cat Ambassador Program ugyanis namíbiai és dél-afrikai gazdáknak tanítja meg, hogy az ilyen juhászkutyák segítségével hogyan védhetik meg az állatállományukat a gepárdoktól anélkül, hogy megölnék a nagymacskákat. Alexa és Sahara most 10 évesek, az új hasonló sztárpáros pedig Tommy T. és Pow Wow.