Posted on

Stohl András tiltott éjjellátóval vadászta a vadakat

A híresség frontálisan ütközött két autóval Budapest és Fót között, a 2102-es számú úton. A szemtanúk elmondásából kiderült: Buci olyan részeg volt, hogy alig állt a lábán. Miután kimászott Subaru terepjárójából, odatámolygott a szerencsétlenül járt autósokhoz, megkérdezte, ki hogy van, majd cigarettát kért.
A baleset színhelyén a Blikk fotóriportere Stohl összetört kocsijának hátsó ülésén vadászatnál használt eszközöket látott. Ezek között egy olyan távcsőre lett figyelmes, amelynek forgalmazása, birtoklása és használata bűncselekménynek számít. Ennek a használatával a vadnak éjjel esélye sincs az emberrel szemben. Az úgynevezett második generációs éjjellátó távcsövek haditechnikai eszköznek minősülnek. A törvény 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti az ezzel kapcsolatos visszaélést.
Mindezek mellett potencianövelő gyógyszert is találtak a színész kocsijában. A Puruttya azt írta, hogy bedobott egy viagrát és elment vadászni, hogy nagyobb élvezet legyen az ölés. A Stohl András vezette autó áttért a szemközti sávba, majd nekiütközött két szabályosan közlekedő kocsinak. Az ütközés következtében az egyik autó vezetője, Pali bácsi súlyos combnyaktörést szenvedett, és beszorult a gépkocsijába, egy ember pedig könnyebben megsérült. Stohl András saját bevallása szerint ittasan is vezette autóját.
Éjjellátók és egyéb tiltott elektro optikai eszközök sajnos egyre nagyobb teret nyernek a vadászatban, annak ellenére, hogy tiltottak. Az 1996. évi LV. törvénya vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben 2007. évi XVI. Törvény, a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM és 46/2006 (V. 31.) FVM rendelettel 2007. május 15-től hatályos szöveggel.
(2) A vadászat rendje megsértésének minősül továbbá az alábbi eszközökkel történő vadászat: az elektronikus optikai eszköz. Maga az éjjellátó készülék is az, teljesen mindegy ebben az esetben, hogy fegyveren, avagy kézben van az.

2 thoughts on “Stohl András tiltott éjjellátóval vadászta a vadakat

  1. […] Kedvtelésből kínok-, szenvedések okozása embereknek és állatoknak, állatok ölése, éjjeláltó használata vadászaton, orvvadászat, kábítószer használata, itttas vezetés… Vajon mi járhatott […]

  2. […] ittasan okozott balesete után, ám ez sem állhat állatgyilkos szenvedélye útjába. Még éjjellátóval is cserkészi a vadat! A színész jelentkezett egy dél-afrikai luxusvadászatra. Ittasan és […]

Vélemény, hozzászólás?