Posted on

Segítség! Feldagadt a kutyám füle!

Történet a praxisomból: Kora délelőtt, kétségbeesett, sírós női hang a telefonban:
– Ma reggelre feldagadt a kutyám füle. Most mit csináljak?
– Kérem, először is nyugodjon meg! Kivel beszélek és miről van szó pontosan?
– Elnézést, M.-né vagyok és tudja, Bettyről, a vizslámról beszélek. Évekkel ezelőtt már jártunk Önnél, akkor Bettynek hasmenése volt, amiből sikeresen kigyógyult. Egészen eddig nem is volt semmi baja, ezért csak ide, a szomszédba vittük az éves kötelező védőoltására. Most azt mondják, fel kell vágni a fülét, persze altatásban, amitől nagyon félek, hiszen már elmúlt 12 éves.
– Mind a két füle feldagadt?
– Nem, csak az egyik. Ha velem szemben áll, a baloldali. Neki a jobboldali. Most is a szőnyegbe dörzsöli!
– Összeverekedett valakivel, esetleg ütés érte?
– Jaj, dehogy! Nagyon békés jószág és tudja, a család szeme fénye. Egy ideje már észrevettem, hogy sokat vakarja a fülét, időnként rázta is a fejét. Többször is belenéztem a fülébe, de nem láttam semmilyen elváltozást. Mint már mondtam, 12 éves elmúlt, nagyon félek az altatástól és a műtéttől. Hátha van más megoldás is? Szeretnék Önhöz eljönni.
– Rendben. Addig is tegyen hideg vizes nyomókötést a fülére. Van otthon Arnica tinktúra?
– Igen. Mi is használjuk, zúzódásoknál.
– Csepegtessen a vízbe 15-20 cseppet. A vízbe jégkockákat is tehet. Délután találkozunk.
Pár óra elteltével Betty már a vizsgálóasztalon állt. Jobb fülkagylója most is forró, duzzadt, kipirult volt. Fejét a fájós füle felé, jobboldalra fordította. Emlékeim szerint kedves, játékos kutya volt. Ezúttal inkább mogorvának tűnt. Láthatóan kellemetlen volt számára a fülvizsgálat, de azért tűrte, nem kapkodott a kezem után. Otoszkóppal jól láttam, hogy a külső hallójárat kipirult, a fülváladék sűrű, sárga.
– Esetleg észrevett az utóbbi időben Bettyn valami mást is?
– Igen, valahogy kedvetlenebbé vált. Nagyon meg is őszült, különösen a pofatájékán. Bár a szokásos eleségét kapja, időnként mégis felfúvódik, és nagyon bűzös bélgázokat ereget. Az ürüléke is valahogy kevesebb, mint korábban. Ráadásul nehezen is üríti, az eleje nagyon kemény, alig tudja kinyomni, a vége pedig lágy, vagy egészen híg és spriccelő. Korábban nem szerette az édességeket, most majd kinézi a szánkból. Ja, és fázós lett, de nem tűri a nagy meleget sem. Mindezeket a korának tulajdonítottuk, meg hát annak, hogy nagyon elkényeztettük.
– Kedves M.-né, Betty fülén a sok vakarózás és fejrázás miatt a fülkagylón belüli erek fala megrepedt, a fülkagyló vázát alkotó porc és a bőr között vérömleny keletkezett, othaematoma alakult ki. Emiatt Arnica-t és Millefoliumot fog kapni, naponta háromszor, a vérömleny felszívódásáig. A már megbeszélt nyomókötésről sem feledkezünk el. A fül mindkét oldalát naponta háromszor Arnica, vagy Traumeel kenőccsel alaposan be kell masszíroznia.
A fül a test tehermentesítő, méregtelenítő, szellőztető berendezése, szinte szelepként működik és szükség esetén kiválasztási feladatot is átvehet. Mindez azt jelenti, hogy fülgyulladás esetén sokszor mélyen fekvő megbetegedésről van szó. Elmondható, hogy a jobb fül érintettsége általában emésztőszervi, a bal fülé pedig húgy-, ivarszervi megbetegedésre utal.
Ennyi idősen egyébként is indokolt az évente egyszeri alapos kivizsgálás, amelyen most Betty is átesett. A máj kivételével a vizsgálati eredmények jók voltak. Szerencsére a máj érintettsége is csak közepesen súlyosnak bizonyult, ami a májdiétára és Lycopodium adagolására rendeződött.. Betty felfúvódásai, bűzös bélgázai megszűntek, ürüléke egészségessé vált, othaematomája és fülgyulladása is meggyógyult. Viselkedése ismét a kedves, régi lett. De az is igaz, hogy ősz szőrszálai már sosem nyerték vissza eredeti, szép vörösbarna színüket.
Dr. Takács Györgyi, homeopata állatorvos
állathigiénikus és toxikológus szakállatorvos
SanaVet állatorvosi rendelő
1076 Budapest, Garay u. 21.
Tel:321-1355

Vélemény, hozzászólás?