Posted on

Sátánisták kínozzák a fekete macskákat Magyarországon ?

Fekete hétvége! – ezzel a címmel jelent meg felhívás a Noé Állatotthon Alapítvány macskamentő csoportjának honlapján.
Mint írják, Mindenszentek és Halloween hétvégéje nem mindenkinek az emlékezésről vagy a tökfaragásról szól, hanem sok sátánista szeánsz is zajlik ilyenkor, melyeken állatok is szörnyű kínzások áldozatai lesznek.
Mint Schneider Kinga, a Noé sajtószóvivője a hirado.hu-nak elmondta, gyanúsan sok érdeklődő telefonált az elmúlt napokban az állatotthonba, kizárólag fekete cica iránt érdeklődve. Válaszként a feketemacska-keresőknek pillanatnyilag be kell érnie azzal, hogy legyenek türelemmel 4-5 napig, majd ha akkor is olthatatlan vágyat éreznek egy ilyen cica befogadására, természetesen szeretettel várjuk őket – tette hozzá a szóvivő.
Bár nem bizonyított, hogy a sátánisták, állatkínzók különböző fekete mágiás rituálékra keresik az állatokat feláldozás céljából, a Noé Állatotthon Alapítvány felhívja a gazdik figyelmét is arra, hogy ebben az időszakban tartsák lakat alatt kijárós fekete, de fehér cicájukat is, mert ha az állatkínzók nem találnak menhelyről cicát, elindulhatnak az utcákon körülnézni, és jobb nem belegondolni, mi történik, ha megfelelő színű cicát találnak.
– Az örökbe fogadni vágyóktól türelmet és megértést kérünk, néhány múlva örömmel várjuk a bársonyfekete bundásra vágyókat újra, addig is pedig látogatni bármikor lehet védenceinket – jelentette ki Schneider Kinga.

Vélemény, hozzászólás?