Posted on

Nem találják a macskalövő ír diákot

Nem jelent meg bírósági tárgyalásán az az ír egyetemista, aki még márciusban fegyvert fogott egy boltos fejéhez, majd macskára lövöldözött Pécsett a Petőfi és a Nagy Jenő utca sarkán. A tanulónak mindössze szabálysértés miatt kell bíróság elé állnia, pedig akár letöltendő börtönt is kaphatna.
Mostantól nyugodtan szaladgálhatunk és fenyegethetünk töltetlen fegyverrel a nyílt utcán, hiszen a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói úgy ítélték meg, hogy Jerome James W. nem követett el bűncselekményt március 2.-án azzal, hogy sok szemtanú előtt fegyverrel hadonászott és azt egy férfi fejéhez fogta. Vele volt Guy L. izraeli orvostanhallgató is, mindkettőt alsógatyában vitték el a kommandósok.
Később ugyan kiderült, hogy egy töltetlen légpisztolyról van szó, de ez mit sem változtat a cselekményen, hiszen azt egy külső szemlélő nem tudja megállapítani. – Érdekesnek találom, hogy a nyomozó hatóság máshogy fogja fel a büntetőtörvénykönyv cikkelyeit, amely egyébként egyértelműen fogalmaz ebben a cselekményben. Az ír, a jogszabály szerint elkövette az alábbi bűncselekményt, mégsem fog megfelelő büntetést kapni – mondta a Pécsi Napilapnak Körmendi Gábor ügyvéd, aki szerint nem kizárt, hogy az izraeli és az ír nagykövetség nyomásgyakorlása miatt ússzák meg “ejnye-bejnyével” a diákok. Írországban és Izraelben valószínűleg keményebben bántak volna velük, vagy egy magyar állampolgárral.
Btk. 271. §
(1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
Jerome James White nem jelent meg a tárgyalásán, mégpedig azért, mert elköltözött. A bíróság pedig nem tudja a címét. A Pécsi Napilap értesülése szerint mindkét diák köszöni, jól van, továbbra is az orvosi egyetemre járnak. Úgy tudjuk, hogy a bíróság megvárja a vizsgaidőszak végét, mert az újabb félévi beiratkozásnál a diákoknak le kall adni az új címüket, és akkor ismét megpróbálják beidézni a macskára lövöldöző diákokat. Forrás: Pécsinapilap

Vélemény, hozzászólás?