Posted on

Nem lehet tiltani a cirkuszi állatok szerepeltetését

A Luxemburgi Fellebbviteli Bíróság, megerősítette, hogy Luxemburg városnak nincs illetékessége, állatokkal dolgozó cirkuszok betiltását!
Ez a határozat megnyitja az ajtót Luxemburg lakosai előtt, hogy újra élvezhessék a
klasszikus cirkuszt, beleértve az állatokkal kapcsolatos élményeket.
Megerősítve a közigazgatási bíróság döntését a Fellebbviteli Bíróság 2011 március
10-i határozata hangsúlyozta, hogy még a szélsőséges állatvédőknek sincs joguk a
cirkuszi állatok betiltására.
Laura van der Meer az ECA (Európai Cirkusz Szövetség) brüsszeli képviselője
közölte, hogy a szabályozás összhangban áll az Európa Parlament 2005. évi
határozatával, mely felismerte, hogy a cirkusz, beleértve a cirkuszi állatok szereplését
is, Európa kulturális örökségének a része.
A klasszikus cirkusznak ezt a győzelmét, hasonló sikerek sora követte. Európa szerte
tisztázták, hogy a helyi hatóságoknak nincs joguk ahhoz, hogy betiltsák a nemzetközi
törvénykezés által biztosított tevékenységeket.
A bíróságok Hollandiában, Németországban és Olaszországban eltörölték a
tilalmakat, követve a bírósági határozatokat.
Továbbiakban Angliában, Észak Írországban, az Ír köztársaságban elutasították, hogy ilyen tilalmakat vezessenek be!
Az ECA az Európai Cirkusz Szövetség, egy nonprofit szervezet, melyet a cirkuszművészet és kultúra elősegítésére és megóvására hoztak létre. Az ECA Európa 29 országának több mint 130 cirkuszát képviseli! Forrás: Elemzeskozpont.hu

Vélemény, hozzászólás?