Posted on

Nem félnek az állatkínzók, hisz úgysem büntetik őket

Egy év börtönt kapott állatkínzásért két férfi a napokban, akik brutálisan megvertek és megvakítottak egy kutyát. A nagykanizsai városi bíróság ugyan a végrehajtást három évre felfüggesztette, állatvédők szerint legalább valami elindult.
A Csurgó térségi kóbor négylábúak gyakran a nagykanizsai állatmenhelyen találnak otthonra, vagy gazdára, amelynek vezetője, Varga Károlyné szerint nem is a szabályozással, hanem a törvény betartatásával van baj, azért hallunk újra és újra állatkínzásokról.
A Csurgó térségi kóbor négylábúak gyakran a nagykanizsai állatmenhelyen találnak otthonra, vagy gazdára, amelynek vezetője, Varga Károlyné szerint nem is a szabályozással, hanem a törvény betartatásával van baj, azért hallunk újra és újra állatkínzásokról.
A vezető azt mondta: viszont csekély javulás tapasztalható, hiszen ma már nem olyan könnyen dobják ki az állatokat, veszik el az életüket, mint korábban. Az állatmenhelyet is többen hívják, hogy fogadjanak be állatot. Az állatvédelmi törvény egyébként idén júliustól módosult, eszerint egy kutyának minimum 10 négyzetméteres területet kell biztosítani. Tilos állandóan láncon tartani, és a lánc nem lehet négy méternél rövidebb. Kutyákra és macskákra pedig egyaránt vonatkozik, hogy csakis chippel ellátva lehet őket eladni, sőt elajándékozni is.
– Ha egy méteres láncon tartják a kutyát, az a rendőrség szempontjából nem állatkínzás – mondta Vargáné – és az se, ha csontsovány, mert nem etetik, vagy ház nélkül van. Ezek mindig kimagyarázható dolgok. A jegyzőknek kellene tudni és tenni ellene, ha a faluban nem úgy tartanak kutyát, ahogy elvárható, ám kis településen “mindenki valakinek a rokona”, így nehezebb érvényt szerezni a szabálynak.
Talán egy-két büntetés még, és felelősségteljesebbek lesznek az emberek, de van egy felelőtlen réteg, akikre szerintem sehogy nem lehet hatni – írja a Sonline.

Vélemény, hozzászólás?