Posted on

Mosthaszülők az állatoknál

Etológia – A fajok közötti szülő-gyerek kapcsolat következményei – Bizarr szülő-kölyök párosok alakulhatnak ki a természetben akkor, ha egy elárvult állatkölyköt egy másik faj egyede fogad örökbe. Emberi nézőpontból nézve legtöbbször ellenállhatatlanul vonzónak tartjuk a tigrist nevelő tacskót, a gazellagidát istápoló oroszlánt, és irigyeljük a jegesmedvebocsot cumiztató állatgondozót. Arra azonban ritkán gondolunk, hogyan végződnek ezek az altruista megnyilvánulások, amikor az elárvult kölyök felnő.

A kutatók szerint az esetek többségében nincs hepiend. A kutyák által nevelt tigris, vagy a majom által örökbefogadott pumakölyök nem tud visszatérni természetes környezetébe, nem tanulja meg a fajra jellemző viselkedésformákat, nem tud beilleszkedni, vadászni, küzdeni, párt szerezni, utódokat nevelni.
Német kutatók a PM magazin szerint vadonban megfigyelt és állatkertekből összegyűjtött párosok százait vizsgálták meg, ahol vadállatkölyköket más faj egyedei nevelték fel.
Egy észak-vesztfáliai vadászt a kutyája lepett meg egy csíkos utóddal, amikor az erdőből visszatérve odatámogatott hozzá egy kimerült, éhező, alig pár napos kis vadmalacot. A kutya álvemhes volt, azaz hormonálisan felkészült az utódgondozásra, az elárvult malacka pedig valószínűleg jól jött anyai ösztönei kiélésére. A kutyák egyébként gyakran esnek át álvemhességen, de ettől függetlenül is igen megbízható mostohaszülőnek számítanak, olyannyira hogy esetenként még jóval nagyobb állatokat, például őzgidákat, sőt egy észak-kínai állatkertben két pandabocsot is felnevelt kutyamama, és olyan erős kötelék alakult ki közöttük, hogy később alig tudták őket elválasztani.
Az anyatejjel együtt a kölykök gyakran a másik állatfaj bizonyos jellemvonásait és tulajdonságait is magukba szívják. Éppen ezt a mechanizmust próbálták kihasználni egy thaiföldi állatkert munkatársai, amikor a visszatelepítésre szánt tigriskölyköket vaddisznó mostohára bízták. A korábbi vizsgálatokból ugyanis kiderült, hogy a sertéstejtől a tigriskölykök nagyon jól fejlődnek és rendkívül erősek lesznek, amire nagy szükségük van a vadonban. A kocának csupán egy kölyköt hagytak meg az állatkertben, ami óriási attrakciónak számított, mert szemmel láthatóan nagy volt közöttük a harmónia, és a koca még a széltől is óvta tigriskölykét.
Ugyancsak sztár volt a nemrég elpusztult árva jegesmedvebocs, Knut is, vagy Budapesten Bömbi, a kutya segítségével felnevelt oroszlánkölyök.
Az ilyen párosok rajongók ezreit vonzzák az állatkertekbe. A vadonban azonban ritkán van jó vége a fajok közötti szülő-gyerek kapcsolatnak. Amint a nevelőszülő hormonjai normális szintre süllyednek, már egyáltalán nem biztos, hogy a mama nem fogja zsákmányállatnak tekinteni nevelt kölykét, vagy fordítva.
A legnagyobb veszedelem, hogy a más állatfaj által felnevelt kölykök általában nem tudnak többé különbséget tenni barát és ellenség között. Valójában annál nagyobb az esélyük a túlélésre, minél közelebbi rokonuk fogadta őket örökbe, pl. vaddisznót házimalac, nyestet macska, rókakölyköt kutya. Berlini zoológusokmegfigyeltek egy vándorsólymot, amely egy víztorony tetején lévő elhagyott, kétségbeesetten csipogó vörösvércse-fiókát szánt meg és fogadott örökbe. Még vadászni is sikerült megtanítania, bár a vándorsólyom által preferált galambok kicsit nagy falatnak bizonyultak a sokkal kisebb testű vörösvércsének.
Ennél azonban sokkal különösebb örökbefogadásokat is észleltek a természetben. Előfordult, hogy egy teknős egy vízilóbébit adoptált, és többször is megfigyelték, hogy madarak a vízfelszínre feljövő aranyhalakat etetik teljes erőbedobással a saját utódaik helyett, mert a halak tátogó szája ellenállhatatlan kulcsingerként hat a madárszülőkre.
Számos példát megfigyeltek az etológusok által bevésődésnek nevezett jelenségre is, amely Konrad Lorenz kísérleteiből lehet ismerős sokaknak, és amelynek lényege, hogy az újszülöttek életük korai szakaszában hajlamosak bármilyen megpillantott élőlényt vagy alakzatot anyjukként azonosítani. Konrad Lorenz kislibái őt pillantották meg először, és őt követték anyjukként, de Németországban egy hattyú szerencsétlen módon egy vízibiciklit követett mindenhová, egy peches sündisznókölyök pedig egy seprűt tartott mamájának.
Kutyáknál és farkasoknál kollektív örökbefogadásokat is többször feljegyeztek, amikor a falka fogad be és közösen nevel árva kölyköket, sőt akár gyereket is. Gondoljunk csak Romulusz és Rémusz legendájára, Tarzanra, Mauglira, amit mesének tekintünk ugyan, de létezik számos hiteles beszámoló is hasonló esetekről. A legutóbbi talán a 2004-es szibériai Andrej Tosztik volt, akit szülei három hónapos korában tettek ki a házból. Andrejt hét évvel később néhány szociá lis munkás találta meg, addig a család kutyája nevelte. A kisfiú négykézláb járt, ugatott, és megszaglászta az ételt mielőtt belekóstolt volna.
A megvizsgált több száz esetből arra következtettek a kutatók, hogy az állatok rendelkeznek valamiféle nehezen meghatározható morális érzékkel, ösztönnel, ami időnként ráveszi őket arra, hogy a természet törvényeinek ellenében – mely szerint a gyengének pusztulnia kell – is gondoskodjanak az elesettekről és gyámoltalanokról. Gyakran nem is csupán nőstények, hanem hím állatok is adoptálnak kölyköket. Az emlősök körében különösen sok örökbefogadó apuka van, de olyat is megfigyeltek, hogy egy homoszexuális hím pingvinpár nevelte fel idegen pingvinfaj fiókáját.
A valódi és képletes kakukkfióka mindenképp saját fajának és genetikai kódjának átörökítésétől vonja el a nevelőszülőt, ami a természetben nem kifizetődő. Forrás: Népszabadság, Nol.hu

Vélemény, hozzászólás?