Posted on

Megégett 64 mezei nyúl

Élő állatok, gázpalackok és targoncák voltak abban a tiszanánai raktárépületben, amelyben csütörtökre virradó éjjel ütött ki tűz.
Csütörtökre virradó éjjel, háromnegyed háromkor riasztották a tiszanánai tűzoltókat a település külterületén található egyik tanyaközpontba, ahol is egy cég egyik raktárépülete gyulladt ki. A helyszínre vonult a hevesi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltóság két fecskendője is.
Az 1500 négyzetméteres épületen belül egy műhely is volt, ahol két, hegesztésre használt gázpalackot tartottak. Ezeket a tűzoltók hozták ki bentről. A raktárban két targonca állt, ám csak az egyiket sikerült megmenteni attól, hogy a lángok martalékává váljon. Szomorú sorsra jutott a szállításra váró 64 mezei nyúl is, melyek bennégtek a tűzben. Az épület hátsó részében lévő vadkacsákat azonban ki tudták terelni az épületből.
Sándor Ferenc beosztott tűzoltó, a tiszanánai tűzoltóság sajtóreferense a Heol.hu-nak elmondta, hogy négy sugárral, illetve kéziszerszámokkal vették fel a küzdelmet a lángok ellen. A tüzet hajnali negyed hétre sikerült eloltani, utána azonban még több órán át tartottak az utómunkálatok. A tiszafüredi tűzoltók háromnegyed hétig segítették a munkát, a hevesi és tiszanánai lánglovagokat a helyszínen váltották le társaik. A helyi tűzoltók negyed 12-kor fejezték be az utómunkálatokat. Az épületben és az ott tárolt eszközökben vélhetően több millió forintos kár keletkezett, ám a pontos összeget csak a leltározást követően lehet megállapítani. A tűzben személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert.

Vélemény, hozzászólás?