Posted on

Még nincs vége a bálnavadászatnak

A japán kormányzat egyelőre nem erősítette meg Ausztráliának, hogy a tervezettnél korábban befejezi idei bálnavadászatát az antarktiszi vizeken – közölte csütörtökön az ausztrál környezetvédelmi miniszter. A japán halászati ügynökség egy nappal korábban közölte, hogy felfüggesztette működését a bálnavadászflotta feldolgozóhajója, mert állandóan zaklatták az állatvédők.
A japán média pedig azt közölte, hogy a tervezettnél korábban véget vetnek a vadászatnak.
Az ausztrál kormány még nem kapott “egyértelmű választ” a japán kormányzattól arra a kérdésre, hogy idő előtt véget vet-e a bálnavadászatnak – közölte újságírókkal Tony Burke ausztrál környezetvédelmi miniszter. “Addig nem ünnepelhetünk, amíg Japán nem közölte döntését” – jelentette ki a miniszter.
Egy nappal korábban a japán sajtó arról számolt be, hogy a japán kormány olyan veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, hogy idő előtt vissza fogja hívni a bálnavadászflottát. A japán halászati ügynökség egyik munkatársa az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a flotta feldolgozóhajója február tizedikén felfüggesztette munkáját, az állatvédők veszélyes zaklatásai miatt, és elképzelhető, hogy korábban lefújják az idei bálnavadászokat.
A japán bálnavadászokat évek óta üldözik a Sea Shepherd nevű természetvédelmi szervezet harcos aktivistái, hogy megakadályozzák az évente megtartott vadászatot. A szervezet csütörtökön közölte, hogy a Nisshin Maru nevű feldolgozóhajó nyugat felé vette az irányt és távolodik a vadászterülettől. Azt azonban nem tudta, megmondani, hogy már hazafelé tart vagy még visszafordul a vadászterületre. A szervezet alapítója elmondta, hogy továbbra is a térségben maradnak és figyelik a japán bálnavadászokat.

Vélemény, hozzászólás?