Posted on

Mars: tízmilliós adomány és személyre szóló támogatás

A Mars Magyarország, a Pedigree-termékek gyártója idén már harmadik alkalommal indította el a Pedigree Örökbefogadási Programot, amelynek új eleme a virtuális örökbefogadás volt. A kampány a program több mint 20 ezer tagot számláló Facebook-klubjában indult el augusztus elején azzal a céllal, hogy bárkiből kutya-örökbefogadó válhasson. A rászoruló kutyák a 2011-es partner menhelyekről kerültek a klub üzenőfalára napi rendszerességgel, a kutya fotója és leírása alapján a támogatására jelentkező klubtag pedig vállalhatta, hogy minimum egy hónapig legalább 5000 forinttal támogatja az adott kutyust. Több mint negyven menhelyi kutya számára érkezett személyre szóló adomány a virtuális örökbefogadási kampány három hónapja alatt, a partner menhelyek így igazán sikeres évet zárhatnak, hiszen a programnak köszönhetően fejenként kétmillió forintos felajánlást is kaptak a Marstól. − A gazdasági válság továbbra sem kíméli az egyébként is nehéz helyzetben lévő állatmenhelyeket, így ebben az évben is számos sikeres akcióval és rendezvénnyel igyekeztünk bővíteni a partnermen helyek számára felajánlott 10 millió forintos támogatást. A Pedigree Örökbefogadási Program így a tavalyi sikerek után idén is jó példával járt elöl − mondta Ács Tamás ügyvezető.

Vélemény, hozzászólás?