Posted on

Mamutok kihalása

A mamutok és egyéb nagytestű állatok, az úgynevezett megafauna kiirtása az Újvilágban magyarázhatja a 12 800 évvel ezelőtti lehűlést, az úgynevezett “fiatalabb driász” beköszöntét bolygónkon – állítják amerikai kutatók, akik a Nature Geoscience folyóiratban közölték tanulmányukat. Tizenháromezer négyszáz évvel ezelőtt az amerikai kontinenst száznál több féle nagytestű növényevő népesítette be, a korabeli fauna sokkal változatosabb volt, mint manapság Afrikáé. Az óriási növényevők emésztőrendszere mindkét végén hatalmas mennyiségű metánt juttatott a légkörbe, amely a szén-dioxidnál 30-szor hatékonyabb üvegházhatású gáz. Az Új-mexikói Egyetem kutatóinak számítása szerint a megafauna képviselői évente 9,6 millió tonna metánt juttattak évente a levegőbe.
A 11 500 évvel ezelőtti időszakra azonban már a megafauna 80 százaléka kipusztult, a nagytestű növényevők eltűnése az amerikai kutatók szerint a “kétlábú ragadozó” az ember számlájára írható, aki az Újvilágba való megérkezése utáni egy évezredben végzett a mamutokkal és társaikkal. A korabeli grönlandi jégminták tanúsága szerint ekkora jelentősen csökkent a légkör metántartalma.
“A megafauna kiirtása okozta a légköri metánkoncentráció csökkenését, hozzájárulva vagy kiváltva a lehűlést” – emelte ki Felisa Smith.
Hozzátette: a metánkoncentráció a mamutok és társainak kihalása miatt 12,5-100 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan a hőmérséklet 9-12 Celsius fokkal csökkenhetett, ami körülbelül megfelel a fiatalabb driászkori lehűlésnek.
“Az +antropocén+ korszak, azaz a Föld éghajlatának az emberi tevékenység általi befolyásolása nem az ipari forradalommal kezdődött az 1800-as években, hanem tizenháromezer évvel korábban” – vélekedett Felisa Smith.
Nyolcvan százalékos a mamut géntérképe: A szakértők a jégkorszak egyik óriásának a szibériai fagyban rendkívül jó állapotban konzerválódott példánya szőrszálaiból nyertek ki DNS-t a genetikai szekvenáláshoz. A DNS egyik legkedveltebb forrása a haj, illetve a szőr, különösen az ősi leletek esetében, mivel az abban található genetikai anyag nagy része egészen biztosan a szőrszálak gazdájától származik. Ezzel szemben amikor a kutatók ősi csontokból próbálnak DNS-t kinyerni gyakori, hogy az gombák és baktériumok genetikai anyagaival keveredik. A kutatók a biztonság kedvéért a mamuttal közeli rokonságban álló afrikai elefánt géntérképét használják összehasonlítási alapként, hogy kiszűrjék az esetleges szennyezéseket.
Néhány szakasz még hiányzik a 3 milliárd darabos “kirakós játékból”, a géntérkép a kutatók szerint körülbelül 80 százalékban áll készen. Az eddigi eredmények szerint a mamut és az afrikai elefánt genomja mindössze 0,6 százalékban tér el egymástól, ami valamivel több mint a fele az ember és a csimpánz közötti eltérésnek. Mivel az elefánt és a mamut között korábban lezajlott az evolúciós szétválás, mint az ember és a csimpánz között, ezért megállapítható, hogy az elefántok – beleértve a mamutot is – sokkal lassabban fejlődtek, mint az ember és az emberszabású majmok. Ennek okára jelenleg nincs magyarázat, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az elefántok nagyobb genommal rendelkeznek, mint ami az emlősöket általánosan jellemzi, a mamut teljes szekvenciája nagyjából 1,4-szerese az emberének. Ugyanakkor a rágcsálók még a főemlősöknél is nagyobb genetikai változásokon estek át, tehát elképzelhető, hogy a méret vagy az anyagcsere is közrejátszik a fejlődésben.
A mostani kutatás összességében betekintést enged a mamutok kihalásába és újraéleszti a kérdést a hosszú ideje kihalt fajok klónozásának lehetőségeiről. Többek régi álma hogy az ősi DNS-ekkel rég kihalt fajokat hozzanak vissza az életbe, a tudósok többsége azonban erősen kételkedik ennek sikerében.
A rég kihalt egyedek genetikai szekvenciájába beszűrődő változások hatalmas kihívást jelenthetnek a kísérletezőknek. “Kicsit olyan ez, mintha megpróbálnánk egy autót összerakni úgy, hogy csak az alkatrészek 80 százaléka áll a rendelkezésünkre, és tudjuk, hogy azok között is akad, ami már működésképtelen” – magyarázta Jeremy Austin, az ausztráliai Adelaide Egyetem Ősi DNS Központjának igazgatóhelyettese. “Ha meg is szerezzük a teljes genomot, akkor is szembe kell néznünk azzal, hogy nem egyértelműen különíthető el egy valós mutáció egy szekvenálási hibától, vagy egy DNS sérüléstől. Ez gyakorlatilag egy áthidalhatatlan probléma, és akkor még nem beszéltünk arról, hogyan alkossunk mesterséges kromoszómákat.”
Ez utóbbi különösen nehéz kérdés, a tudósok ugyanis még azt sem tudják, mennyi kromoszómával rendelkeztek a mamutok. A kutatás mögött álló amerikai fél egyik képviselője, Stephan Schuster, a Pennsylvania Állami Egyetem biokémia professzora szerint a fenti akadályok 10, legfeljebb 20 éven belül leküzdetőek lesznek, azonban nem biztos benne, hogy csak azért mert képesek lennénk rá, vissza kellene hoznunk a mamutokat. Schuster szerint egyébként az elmúlt 100 000 éven belül kihalt fajok bármelyikének újraalkotására lenne lehetőség, amennyiben találnak jégben konzerválódott példányt, és az rendelkezik némi szőrrel. Ezzel a jura időszak és vele együtt a dinoszauruszok kimaradnak, így a Jurassic Park 4. helyett legfeljebb a Jégkorszak 3. lenne leforgatható valódi szereplőkkel.

Vélemény, hozzászólás?