Posted on

Levágott őzfejjel fotóztatta magát

Állatkínzás, rongálás és lopás gyanúja miatt tett feljelentést a rendőrségen a Fehérkereszt Állatvédő Liga ismeretlen tettes ellen az egyik internetes közösségi portálon talált kép miatt.
A felvételen egy kiskunmajsai férfi egy levágott őz fejével és egy véres tőrrel pózol. Az ügyben a kiskunhalasi rendőrkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el. Az állatvédők szerint rituális állatölés állhat a háttérben.
A rendőrségnek 15 nap áll a rendelkezésére, hogy a hiányzó információkat begyűjtse és, ez után dől el, hogy indul-e nyomozás az ügyben – tájékoztatott Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A nyomozóhatóság egyelőre csak a közösségi portálra feltöltött kép alapján tud vizsgálódni, a felvételt viszont a feljelentés óta levették az oldalról, a rendőrségnek azonban sikerült lementeni az oldalt a fotóval együtt.
Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke elmondta: az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény tiltja azon rituálékat, amelyeknél élő állatok kerülnek nem élelmezési céllal, hanem kifejezetten egy spirituális szertartás keretében leölésre.
Az állatvédő szervezet többek között arra vár választ a hatóságoktól, hogy a felvételen szereplő férfi rendelkezett-e vadászati engedéllyel, volt-e vadászjegye és a leölésre használt fegyvertartási engedéllyel, valamint, hogy vadászati idényben ölte-e le az állam tulajdonát, képező állatot. Az állatvédők szerint, amennyiben az állatkínzást nem vadászterületen, hanem bekerített vadászfarmon követék el, szükséges lenne a terület tulajdonosának kihallgatása is, aki feltehetően bűnrészes a bűncselekmény elkövetésében.

Vélemény, hozzászólás?