Posted on

Kutyapszichológia 9 – Irányítsuk mi a sétát!

Az eddig ismertetett gyakorlatok, úgymint a behívás, az ültetés és a láb mellett maradás, általában egy hét alatt elsajátíthatók. Ezek alapozzák meg a következő feladatot, a sétát. Ez a kutya szemében egyenértékű azzal, hogy a falkát vadászatra vezetik. Természetesen az emberek kutyasétáltatási szokásai erősen különbözőek lehetnek. Egyesek mindössze reggel és este tesznek egy-egy rövid sétát a kutyájukkal. Mások viszont hosszú kirándulásokra indulnak a nap (sőt az éjszaka) legváltozatosabb időpontjaiban. Módszeremmel igyekszem az összes stílust kiszolgálni. Bármikor történjen is a séta, az alapelv a következő: a gazda irányít. Erről úgy győződhetünk meg a legkönnyebben, ha megkérdezzük saját magunktól, vajon boldogok vagyunk-e séta közben, és úgy érezzük-e, mindent az ellenőrzésünk alatt tartunk. Ismét csak a nyugalom és következetesség vezesse tetteinket.
Először is szoktassuk hozzá a kutyát a pórázhoz. Nekem legjobban a vékony, zsinórszerű, fonott pórázok tetszenek. A láncokról mindig a fegyverek jutnak eszembe. Gondoljunk csak arra, hogy a kutya azért húzza tiszta erőből a pórázt, mert úgy hiszi, ő a vezér. Ebben a hitében pedig a legerősebb póráz sem fogja megingatni. A kutya viselkedésére csak az van hatással, ha elméjében megváltoztatjuk a rangsorról alkotott elképzeléseket. Tehát: hívjuk magunkhoz a kutyát, majd egy falat kíséretében csatoljuk rá a pórázt. Kétségtelenül ez a legfeszültebb pillanat, hiszen a kutya most veszíti el a szabadságát, most gátoljuk meg első ízben a menekülését. Most fordul elő először az is, hogy a gazda egy idegen tárgyat erősít a kutya leginkább féltett testrészére. Ha a kutya megriadna, nyugtassuk meg egy falat segítségével, jelezve, hogy nem történik semmi rossz, sőt! Ha a kutya elfogadja a pórázt, ez annak a jele, hogy még mélyebben hisz a gazda vezéri szerepében.
Abban természetesen semmi meglepő sincs, hogy a legtöbb kutya izgalomba jön a kilátástól, hogy hamarosan kiléphet a tágas külvilágba. Számukra a vadászat, a portya minden tevékenységek netovábbja. Az adrenalin rohama ilyenkor elhatalmasodik rajtuk. A gazda feladata, mégpedig nem is a legkönnyebb, hogy kordában tartsa ezt a lelkesedést. Mindazonáltal ez a vezérség próbája is.
Ha már fönn van a póráz, a gazda hívja maga mellé a kutyát, ha kell, egy falat segédletével. Ha a kutya el szeretne húzódni, a gazda álljon nyugodtan, a kutya így hamar megtapasztalja tettének következményeit. Ekkor a gazda hívja magához ismét az állatot. Ha sikerrel jártunk, ideje indulnunk. Ha a kutya húzni kezdene, rögtön álljunk meg. Az alapvető üzenet ebben az, hogy a kutyának nem szabad elöl csörtetnie, hanem a gazda közelében, annak lába mellett kell haladnia. Ha nem így viselkedik az engedetlen falkatag, akkor vissza kell térnie az otthonába…
Ez az elv akkor válik a legfontosabbá, amikor a gazda és kutyája kilép a kertkapun vagy a bejárati ajtón. A kutya szemében a kapun túli világ már kívül esik a tanya biztonságos határain, és lehetséges veszélyek sokaságát rejtheti. Rendkívül fontos, hogy a kapun a gazda lépjen ki először. Ez azt jelenti ugyanis, hogy az ember a vezér, ő ellenőrzi, tiszta-e a levegő odakint. Ennek a mozzanatnak nagyon erős jelzésértéke van. Ha a kutya mégiscsak előrefurakodna, vissza kell hozni és újra kezdeni az egészet.
Az odabenn kialakított szokásoknak a külvilágban is érvényben kell maradniuk. A séta közben a kutyának sohasem szabad előreszaladnia. Ez a pozíció ugyanis a vezért illeti. Ha a kutya úgy tapasztalja, megszerezheti az élenjárás jogát, azt fogja képzelni, ő vezeti a vadászatot, vagyis ő a falkavezér. A kutya helye természetesen mindig a gazda mellett van.
A kutyák persze rettenetesen izgatottak a séta elején. A pórázt gőzerővel rángató kutya közös probléma szinte az összes gazda számára. Nagyon lényeges, hogy a gazdák ne menjenek bele a pórázhúzási mérkőzésbe. Még a legkisebb kutyusok is hatalmas erővel képesek húzni, ebbe a játékba a gazdának nem szabad beleegyeznie. A kutyának a gazda játékszabályait kell követnie, nem tevékenykedhet a saját szakállára. Ha a kutya folyamatosan húz, álljunk meg, engedjük a pórázt lazára, és jelezzük: a séta így nem megy tovább. Sokak számára ez idegtépőnek és unalmasnak tűnhet, de ígérem, nem kell sokáig csinálni. Amikor a kutya rájön, hogy a póráz rángatásakor abba fog maradni a séta, nagyon hamar felhagy a rossz szokással.
Persze mondhatják a Tisztelt Olvasók, hogy megtagadni a kutya napi sétáját roppant kegyetlen dolog. Szerintem azonban ez egy olyan eszköz, mellyel igen mély tiszteletet ébreszthetünk a kutyában magunk iránt, ami elengedhetetlen a külvilágban való mozgáshoz. Máskülönben a kutya olyan környezetbe kényszerül, amelyet nem ismer és nem ért, miközben neki kellene a vezérnek lenni, amely feladatra egyáltalán nem alkalmas. Az én szememben ez az igazi kegyetlenség. Másrészt pedig azok az áldozatok, amelyeket a gazda ebben a stádiumban hoz, eltörpülnek a későbbiek során várható tetemes haszonhoz képest.
“Ott maradsz!” és,, Gyere vissza!”
A kutyasétáltatás kétségtelenül az egyik legkellemesebb időtöltés. Szerintem nincs olyan gazda, aki ne élvezné, amikor szabadon engedi a kutyáját, amely ekkor, rohanás közben mutathatja meg csak igazán a valós képességeit és személyiségét. Mindazonáltal azoknak, akik már idáig jutottak a kutyájukkal, két újabb feladatot kell beiktatniuk a repertoárba. Ezek pedig a helyben maradás és a visszahívás.
A kutyát nem szabad elengedni a pórázról sűrűn beépített környéken vagy utak közelében. Mindig meglep, hogy egyesek milyen könnyen figyelmen kívül hagyják azt a rengeteg veszélyt, ami egy ilyen helyen leselkedhet az állatra. Ha viszont nyílt, lakatlan részre érünk, vagy kijelölt kutyafuttatón vagyunk, lecsatolhatjuk a pórázt az állatról. Mielőtt azonban ezt megtennénk, kérem a gazdákat, végezzenek el egy feladatsort, ami még egyszer megerősíti az otthon felállított alapelveket.
Először tanítsuk meg a kutyát a helyben maradásra. Ez könnyű, amíg a kutya pórázon van. Kezdésnek ültessük le a szokásos módon. Ezután forduljunk a kutya felé és lépjünk hátra egyet, miközben felemeljük az egyik kezünket, és kimondjuk az utasítást: “Ott maradsz!” Ezután hívjuk oda magunkhoz az állatot. Ezt ismételjük meg néhányszor, miközben a gazda kissé mindig távolabb megy. Ha a kutya utánunk jönne, lépjünk vissza hozzá, és kezdjünk hozzá még egyszer, a legelejéről. A kutyának most is meg kell tanulnia viselkedése következményeit. A játékszabályokat mindig a gazda diktálja.
Ha már megy a helyben maradás, a gazda szabadon engedheti a kutyát. Amikor először levesszük a pórázt, azt tanácsolom, eleinte tartsuk még a kutyát egy rövid ideig a lábunk mellett. Nem árt, ha egy kis falatkával szerzünk érvényt az óhajunknak. Ezután engedjük, hadd menjen, miközben mondjunk is neki valami jellegzetest, amiről megtanulja majd, hogy ez az elengedés jele. Ilyen például az, hogy “Szaladj játszani!”.
Most jön az újabb fontos feladat: a kutya visszahívása. Használjuk ismét bátran a jutalmazásos módszert! Azt tanácsolom, a gazda eleinte próbálja meg rögtön lábhoz hívni a kutyát, mihelyt az három-négy méterre eltávolodott tőle. Az a tudat, hogy a kutya hívásra visszajön, nagyon megnyugtató tud lenni a továbbiakban séta közben.
Végső soron minden gazda maga dönti el, mikor bocsátja szabadon a kutyáját, és mikor nem. Szerintem nem szabad elengedni az állatot, ha a legkisebb gyanúnk támad, hogy esetleg nem tudjuk majd visszahívni. Ha valaki nem biztos ebben, azt javasolom, először otthon vagy a kertben tegyen egy próbát. Az itt tapasztaltak már előre jelzik, mire számíthatunk egy sokkal tágasabb környezetben. Azoknál a kutyáknál, ahol problémás a visszahívás, inkább használjunk egy jó hosszú pórázt. Ezzel könnyebben a tudtára adhatjuk a kutyának, mit is akarunk, amikor visszahívjuk. Gyengéden húzzuk magunk felé, miközben hívjuk, és alkalmazzunk táplálékjutalmat is.

Vélemény, hozzászólás?