Posted on

Kutyapszichológia 7 – Az újraegyesülés

Az ötperces szabály – A szívélyes köteléképítés első követelménye a vezérség napi rutinként való bemutatása. Ebben nagyon fontos szerep jut a gazda és kutya közötti viszontlátás pillanatainak. A legtöbb ember szerint ilyesmire akkor kerül sor, amikor hazajövünk a munkából, vagy például a vásárlás után. A valóság az, hogy a nap során ennél jóval több elválás figyelhető meg kutyáink és miközöttünk.
A következőkben próbáljuk meg úgy tekinteni a kutyát, mint a farkasfalka hűséges, oltalmazó vezetőjét. Ebből a szemszögből nézve, ha a gazda csupán a kertbe vagy a fürdőszobába távozik is, a kutya számára ez olyasfajta idegességgel jár, mintha egy kisgyerek hagyná ott a szülő biztonságos közelségét. Továbbá, amíg az ember ilyenkor feltehetően tudja, mennyi ideig lesz távol, a kutyának erről fogalma sincs. Még az is lehet, hogy a “gondjaira bízott” személy sohasem tér vissza! Ezért hát, legyünk távol bár nyolc órán vagy csak nyolc percen keresztül, a viszontlátás pillanata a kutyában szükségszerűen elindítja a vezérség tisztázására szolgáló szertartást. Ahhoz, hogy mi kerüljünk ki, úgymond, győztesen ezekből a helyzetekből, a vezérre jellemző magatartást kell mutatnunk. Ehhez az első lépés az, hogy megtanuljuk semmibe venni a kutyát.
A kutyák sokféleképpen viselkedhetnek a gazdával való találkozáskor. Ugrándozhatnak, ugathatnak, nyalakodhatnak vagy tárgyakat hozhatnak oda. Bármi ilyesmit tesznek is, a gazdának úgy kell viselkedni, mintha mi sem történne. Ha nem így cselekszünk, a kutya eléri a célját, ami nem más, mint hogy kivívja odafigyelésünket. Az, hogy azt tettük, amit ő akart, megerősíti őt a vezető helyen. A kutya akkor is győz, vagyis megkapja odafigyelésünket, ha rákiáltunk: “Hagyd abba!” Tehát a lényeg az, hogy semmiképpen se foglalkozzunk a kutyával ilyenkor. Ne szóljunk hozzá, ne simogassuk, de még csak rá se nézzünk, főleg ne a szemébe. Ha nagyon muszáj, finoman eltolhatjuk magunktól. A gazda feladata, hogy ne tegyen semmit.
Bármennyire izgatott vagy erőszakos is egy kutya ilyenkor, lesz egy pont, amikor abbahagyja az üdvözlési ceremóniát, és odébb somfordál. Valószínűleg ekkor egy kis időre van szüksége, hogy átgondolja az eseményeket. Nagy valószínűséggel hamarosan újra kezdi az egészet. Ha ez történne, megint ne vegyünk róla tudomást. A kutya ekkor már érezni fogja, hogy valami nagyon megváltozott a környezetében. Ahányszor csak visszatér, megpróbál rést ütni az új vezér páncélján. Láttam olyan kutyát is, amely akár tucatszor is nekifutott ennek, míg aztán végül feladta. Minden ismételt próbálkozás egyre erőtlenebb lesz. A végén már alig hallható például, ha ugatnak. Nagyon fontos, hogy észben tartsuk, semmit sem szabad tennünk, amíg egy kicsi is megmarad ebből a viselkedéskészletből. Teljesen hiábavaló a kutyát együttműködésre késztetni, amíg ezzel nem végeztünk.
A kutya azzal jelzi, hogy beletörődött a helyzetébe, hogy elengedi magát, esetleg odébb megy és lefekszik. A gazda számára ez az első jele annak, hogy a kutya észrevette a kapcsolatukban beálló változást. A kutya visszavonulása azt jelenti, hogy jobban tiszteli a gazda jogait. Persze ezzel még közel sincs vége a folyamatnak, ám az első fontos áttörést sikerült elérnünk.
Most következik a nagyon fontos ötperces kivárás. Ha akarjuk, ennél több időt is adhatunk a kutyának, ám legalább öt percig ne kezdeményezzünk semmit, hanem folytassuk tovább rutinszerűen az addigi tevékenységünket. Lehet, hogy Önök közül vannak olyanok, akiket idegesít ez a várakozás. Nekik azt javasolom, hogy üssék el ezt az időt, mondjuk, a konyhában, főzzenek egy kávét vagy egy teát – és már el is röppent az öt perc! Ez a szünet arra való, hogy elteljen annyi idő, ami alatt a kutyában szép csendben, úgymond, leülepednek az új tapasztalatok. A gazda ezzel mintegy arra készteti a kutyát, hogy elgondolkodjon rajta, mi is történt. Két dolgot kell a kutyának észrevennie: először is, a szertartás kudarcot vallott, nem sikerült választ kicsikarnia vele az emberből. Másodszor, valami megváltozott közte és a falka egy tagja között. Mintha csere történt volna a rangsorban!
Egyes kutyáknál gyorsabban esik le a tantusz, mint másoknál. Vannak esetek, amikor a folyamat több időt igényel. Tapasztalataim szerint azonban az öt perc elég szokott lenni ehhez a beletörődéshez. Ha ez alatt az idő alatt a kutya odajönne hozzánk úgy, hogy nem hívtuk, ne vegyünk róla tudomást. Ha esetleg egyenesen felugrik az ölünkbe, hát lökjük le szó nélkül. Mostantól nem engedjük meg, hogy bármit is kiköveteljen magának.
Mindezt persze könnyebb elmondani, mint véghezvinni, különösen nagy, erős kutyák esetében. Ám a gazdának állhatatosnak kell lennie. Ha a gazda áll, és a kutya odajön hozzá, el kell fordulni tőle, így rázva le magáról. Ha a kutya felugrana ránk, mellső lábait a mellünkre támasztva, finoman, ám határozottan toljuk el magunktól a mellkasánál fogva. Nem tudom eléggé hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy ne szóljunk egy szót se a kutyához, és ne is csapkodjunk magunk körül ilyen esetben. Egy kurta “Menj innen!” felszólítás is elég ahhoz, hogy a kutya elérje a célját, ami nem más, mint hogy kiérdemelje odafigyelésünket. Ha már letelt az öt perc, kezdődhet a további foglalkozás a kutyával, melynek során a gazda speciális módszerekkel tovább bizonyítja, hogy mostantól új vezérség vette kezdetét.
Sokszor hallottam, hogy az emberek kegyetlennek tartják az itt bemutatott módszert, amikor nem veszünk tudomást a kutyáról. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy ha helyes mederbe terelem a kutyával való viszonyomat, sokkal kellemesebb partner válik belőle. Ha biztosítom magamnak az időt az egyéb elfoglaltságaimra is, akkor viszont az idő, amit a kutyámra fordíthatok, minőségi együttlétté alakul. Minden gazda már a kezdetektől fogva nekiláthat, hogy kialakítsa magának ezt a minőségi időtöltést a kutyájával. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a gazdának egyszer és mindenkorra elutasítóvá kell válnia a kutyájával szemben; továbbra is épp annyit játszhat vele és kényeztetheti, amennyit csak akarja – csak most már akkor, amikor arra tényleg kedve van. Ugyanakkor a kutya is boldogabb, nyugodtabb állat lesz egy olyan kapcsolatrendszerben, ahol egyértelműen tisztázták, ki vigyáz kire.
A behívás – Amikor letelt az öt perc, a gazda nekiláthat, hogy az új szabályok szerint foglalkozni kezdjen a kutyával. Az első és legfontosabb feladat az, hogy a kutyát magunkhoz tudjuk hívni, amikor csak akarjuk. Erre kéréssel és jutalmazással kell rávennünk az állatot. Jobban szeretem a “kérés” kifejezést, mint a “parancs” szót, hiszen alapvetően az a célunk, hogy a kutya mindent a saját akaratából hajtson végre. Törekedjünk arra, hogy a kutya a maga jószántából válasszon minket vezéréül.
Kulcsfontosságú mozzanat, hogy behíváskor szemkontaktust kell felvenni a kutyával, és a nevén kell szólítani. Ám még ennél is lényegesebb, hogy jutalmaznunk kell, ha a kutya végrehajtotta a kívánságunkat. Hogy mi legyen a jutalom, teljesen a gazdára van bízva. Apró sajtdarabkák, máj- vagy hússzeletek egyaránt nagyon hatékonyak lehetnek, de gyakorlatilag bármi megteszi, amit a kutya szeret. Egyszer egy hölgy megkérdezte, vajon jó-e, ha ilyenkor ad a kutyának egy egész doboz konzervet. Figyelembe véve, hogy kezdetben igen gyakran kell jutalmaznunk, ezzel leginkább egy hihetetlenül kövér kutyát állíthatunk elő.
Száz szónak is egy a vége, a fő az, hogyha odajött a kutya, máris nyújtsuk oda neki a jutalomfalatot, miközben dicsérjük is meg, például így: , Jó kutya!”, ,Jól van, okos!” Ajánlatos gyengéden meg is simogatni a kutya fejét, nyakát. Így a kutya már kezdettől fogva megtapasztalja az alapvető szabályt: ha megcsinálja, amit kértek tőle, azonnali jutalomban részesül. Az egyidejű élelem, szóbeli dicséret és valamely fontos testtáj simogatása nagyon erős üzenet a kutya számára: “Mostantól mindig így fog történni ez a jó dolog.” Ha a kutya odamegy az őt hívó vezérhez, jutalmat kap érte.
A behívás alapvető fontosságú elem a gazda vezérségének megalapozásában, úgyhogy egészen addig kell gyakorolni, amíg pontosan úgy zajlik le, ahogyan azt szeretnénk. Gyakran előfordul például, hogy a kutya a megszólításra és különösen a simogatásra elkezd ismét izgatottan viháncolni. Ha ezt tapasztaljuk, vagyis hogy kutyánk visszacsúszik a már az előzőekben leírt szintre, azonnal hagyjuk abba a behívás gyakorlását, és csak legalább egy óra elteltével kezdjünk hozzá megint. A kutyának meg kell tanulnia, hogy cselekedeteinek azonnali következményei vannak – és nemcsak a helyes magatartást követi rögvest a jutalom. Ha valamit rosszul csinált, az ember akkor is azonnal reagál, mégpedig úgy, hogy megvonja tőle azt, amire a leginkább szüksége van: a vezér figyelmét. Tehát a gazdának nem kell mást tennie, mint szép nyugodtan végigcsinálni az egészet, az elejétől kezdve, és mindaddig ismételni és ismételni, kitartóan és higgadtan, amíg a kutya meg nem érti, mit akarunk tőle. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gazda ne kezdjen türelmetlenkedni, és legfőképpen, hogy ne legyen dühös. Kérek mindenkit, őrizze meg a higgadtságát ezekben a pillanatokban – jusson eszünkbe Kipling, és legyünk nyugodtak!
A nevelésnek ebben a szakaszában alakítsuk ki azokat a helyeket is a lakásban, ahová nem mehet a kutya. A kutyának meg kell tanulnia, hogy ezekre a helyekre csak a vezér léphet be. A kutya igen könnyen képes elsajátítani az ilyesfajta szabályokat, mert az ehhez való alapokat magával hozta az ősi falkából. A farkasoknál az alfa-egyed személyes tere sérthetetlen. Az alárendeltek csakis a vezér hívására léphetnek be ide. Kutyánk remélhetően azonnal alkalmazkodni fog ehhez az új rendszerhez. Ha így történik, nincs más dolgunk a következő néhány napon, mint újból és újból megismételni az egészet az elejétől a végéig. Ahogy múlik az idő, megtapasztaljuk, hogy a kutya mindenféle nagyobb hűhó nélkül reagál majd, ha nevén szólítjuk és hívjuk. Ez jó jele annak, hogy már közel vagyunk a célhoz. A kutya viselkedését, amelyikben megfogant a módszerem hatása, leginkább egy olyan jól nevelt gyermekéhez tudnám hasonlítani, aki az iskolában tiszteli a tanárait. Ha az osztályban a nevén szólítják, odafigyel a tanárra, és várja, mit kérnek tőle. Én azt szeretném, ha a kutya pontosan így viselkedne. Szép figyelmesen üljön vagy álljon, nézzen a gazda szemébe és várja a kérést, akármi legyen is az.
A kutyáknak rengeteg csodálatos képessége van, ám legjobb tudomásom szerint mégsem gondolatolvasók. Nem tudják előre, mit szeretnénk tőlük. Ha az előbb leírt módon alapozzuk meg kapcsolatunkat velük, ha ily módon szerezzük meg a vezérséget, egy új kapcsolatrendszer előtt egyengetjük az utat. Ezentúl a kutyának nem kell azon töprengenie, vajon mit is akar tőle a gazdája. Készen fog állni az együttműködésre, figyelni fog a gazda kívánságaira. Ugyanakkor pedig lesz ideje pihenni és kellemesen élni az életét.

Vélemény, hozzászólás?