Posted on

Kutyapszichológia 25 – Lábrágcsálás és farokkergetés, segítség idegroncs kutyáknak

Minden kutya más és más jellemmel bír. Akárcsak nálunk, embereknél, köztük is vannak bohókás és megfontolt, magukba forduló és nyílt karakterek. Ezért lehetséges, hogy egyes állatok olyannyira eltérő módon reagáljanak a stresszhelyzetekben, amikor úgy érzik, hogy övék az alfa-pozíció. Vannak, amelyek ilyenkor kifutnának a világból, de ismerek olyanokat is, melyek inkább maguk ellen fordulnak, mégpedig sokszor a legpusztítóbb módokon. A hosszú évek alatt láttam már olyan eseteket, amik túlmennek szinte minden képzelet határán.
Emlékszem olyan kutyára, amelyik a legkisebb zajra őrjöngeni kezdett. A telefon megcsörrenésekor pánikszerűen rohant fedezéket keresni. Voltak olyan ideges állatok is, amelyeknél már az is komoly haladásnak számított, ha ottlétem alatt egy méternél közelebb mertek jönni hozzám. Olyan kutya is van, amelyik kővé mered a rémülettől, ha megpillant egy embert egyenruhában. Sajnos vannak hihetetlenül alázatos kutyák is, amelyek a legkisebb mozdulatunkra is lelapulnak és összepisilik magukat. Meggyőződésem, hogy amíg csak problémás kutyákkal fogok foglalkozni, új és új kifejeződési formáira bukkanok majd ennek a szomorú tünetegyüttesnek. A dolog hátterében persze mindig ugyanaz húzódik, mégpedig az, hogy a kutyát maga alá gyűri a vezérségből fakadó képzelt felelősségtudat. Bizonyos esetekben ez kóros idegességhez, illetve megszállottságot sugalló viselkedéshez vezet.
Riby, a négyéves fekete labrador arról a kis Grimsby közeli faluról kapta a nevét, ahol lakott. A gazdái azért hívtak el, mert a kutya nagyon csúnyán összerágta a saját lábát. A baj alig észrevehető módon kezdődött, de aztán egyre jobban elhatalmasodott Ribyn. Amikor értesítettek, a dolog odáig fajult, hogy a labrador szinte folyamatosan harapdálta a lábait. Ez így nem mehetett tovább, mind a négy lába egy merő vérző seb volt. Ha továbbra is hagyják, a sebek egykettőre elfertőződnek, és a kutya elpusztul vérmérgezésben, vagy pedig el kell altatni. A gazdák érthetően kétségbe voltak esve. Már mindent megpróbáltak, még a nyugtatókat is. Amikor hozzájuk mentem, Ribyn egy “csinos” kutyagallér éktelenkedett, ami megakadályozta, hogy a lábaihoz férkőzhessen.
Persze Riby emellett a magát vezérnek képzelő kutya összes klasszikus tünetét is mutatta. Sok gazda sajnos azt hiszi, hogy a felugrálás, a pórázvonszolás és a látogatók körüli tombolás teljesen normális magatartás. Biztosíthatom önöket, hogy ez nem így van. Riby mindezeket produkálta, sőt még az is a szokásává vált, hogy reggel nem volt hajlandó felkelni a helyéről addig, amíg a gazdái ki nem édesgették onnan. Ez megint csak a vezérség tudatában leledző állatokra utaló tünet, ugyanakkor számomra jelzés is, hogy ideje munkába lépnem.
Ismét csak a szokásos köteléképítés volt az első, amire Riby szépen reagált is. Voltaképpen szelíd kutya volt, és könnyen megvált az alfa-pozíciótól, mihelyt módot adtunk rá. Másfél óra elteltével meg is kértem a gazdáit, hogy vegyék le róla a gallért. Mihelyt ezt megtették, Riby rávetette magát a lábaira. Tünetei teljesen megegyeztek az embernél is jelentkező öncsonkításos esetekkel. Feladatunk az volt, hogy megmutassuk a kutyának, vannak az életben jobb dolgok is – vagyis ha mást csinál, jutalmat kap érte.
Letérdeltem tehát, és jutalomfalat kíséretében odahívtam magamhoz. Amikor odajött, bal kezemmel letakartam a lábát, míg jobbommal az álla alá nyúltam, és elkezdtem cirógatni. Mindeközben egy szót sem szóltam. Azt szerettem volna, ha a szituáció minél megnyugtatóbbra sikerül. Néhány pillanatig tűrte is a kényeztetést, de aztán ismét elkezdett kapkodni a lába felé. Ekkor újból elvontam a figyelmét, méghozzá úgy, hogy lábhoz hívtam és megjutalmaztam. Ismét egy pozitív megerősítés. Így ment ez egy darabig. Amikor nekilátott volna a lábharapdálásnak, rögtön eltereltem valamivel a figyelmét. Körülbelül húsz percig tartott ez a folyamatos foglalkozás. Riby nagyon szépen fejlődött, úgyhogy megkockáztattam, hogy kimegyek a konyhába teázni a gazdáival. Ahogy odakint beszélgettünk, meg is feledkeztünk Ribyről egy pillanatra. Csak percek múlva vettük észre, hogy a kutya mély álomba merült a nappali padlóján. Végre felhagyott az állandó őrködés idegtépő feladatával, és hosszú idő óta először tudott nyugodtan pihenni.
Ez volt az első ennyire súlyos esetem, úgyhogy megkértem a gazdákat, hogy néhány napig még tudósítsanak a fejleményekről. Úgy emlékszem, a következő hetekben egyszer vagy kétszer hallottam felőlük. Minden alkalommal azt mesélték, hogy a sebei szépen gyógyulnak, és minden tekintetben normális kutya vált belőle. A drámai órákat követően, melyeket együtt töltöttem velük, a lábrágcsálás egyszer s mindenkorra abbamaradt.
A kutyapszichológia külön tudomány, ráadásul nem is akármilyen fontosságú. Nekem nem tisztem a kutyaelme működését elemezni ezeken az oldalakon. Annyit viszont bizton állíthatok, hogy a kutyák agya eléggé fejlett ahhoz, hogy megszállott magatartásformáknak adjon helyet, melyek nem sokban különböznek az emberi bolondériáktól. Évek sora alatt számtalan különleges és bizarr esettel volt dolgom. Egy Rusty nevű német juhász például órákon keresztül képes volt kergetni a saját farkát. A gazdái már nem tudták ezt mire vélni, ezért felhívtak engem. Amikor megérkeztem, egy viszonylag jól nevelt kutyát ismerhettem meg, amelyben csak nyomokban lehetett felfedezni a vezérségre utaló jeleket. Párszor felugrott rám, nyüszített kicsit, de ezeket sem zavaró mértékben.
Beletelt egy kis időbe, míg sikerült rájönnöm, mi is okozza a fent említett problémát. A szerencse azonban végre rám mosolygott. Amíg Rusty gazdáival beszélgettem, hároméves kislányuk elszenderedett. A német juhász nagyon kötődött a kisgyerekhez, most is szépen összegömbölyödött mellette. A kislány álma nem tartott sokáig. Amikor felébredt, akkor pattant ki a megoldás a fejemből. A kislány szinte automatikusan nyújtotta ki a kezét a kutya farka után. Megragadta a végét, és mint valami játékszert, elkezdte cibálni. Rusty szinte azonnal keringő dervissé változott. Felpattant a földről és már pörgött is, mint valami őrült tűzkerék.
A gazdák eddig még sohasem látták, hogy miként kezdődik a kutya tébolyodott viselkedése. Elmagyaráztam nekik, hogy a kislányuk húzgálni szokta a kutya farkát, és ez, helyesebben a farokhúzás elkerülése okozza nála az abnormális viselkedést. Már említettem a korábbi fejezetekben, hogy a nagyon kicsi gyerekeknek milyen nehéz megtanítani, hogy miképpen bánjanak egy kutyával. Ennél az esetnél is arra kértem a szülőket, hogy felügyelet nélkül ne hagyják magára a kutyát a kislánnyal. Azt is tanácsoltam, hogy olyan közös játékokat játsszanak velük, amelyek a kislány figyelmét elvonják a kutya farkáról. Az apportírozós játékok például nagyon jók ilyen célból, hiszen ezeknél a kutya fejére figyel oda az ember inkább. Tanácsaim nyomán Rusty hamarosan felhagyott a farokkergetéssel. Ehelyett, mint minden rendes kutya, játéktárgyak után szaladgált a parkban

Vélemény, hozzászólás?