Posted on

Kutyapszichológia 21 – Amikor bepiszkít a kutya

Hiába szoktatják szobatisztaságra a kutyákat már kölyökkorukban, előfordul, hogy egyik-másik felnőtt korában újból a lakásban kezdi elvégezni a dolgát. Ahogyan az embereknél is sok megjelenési formája lehet a stresszes életmódnak, többek között ilyenek a gyomorfekély és az alkoholizmus egyes esetei, úgy a kutyáknál is sajátos jelei lehetnek a lelki problémáknak. Talán a legkellemetlenebb ezek közül a lakásba piszkítás, amely nagyon meg tudja keseríteni a gazdák életét. Az évek során tucatjával kerestek fel olyan kutyatulajdonosok, akik ilyesfajta gondokkal küszködtek. Voltak kutyák, amelyek bepisiltek, ha idegen jött a házhoz, vagy összevizelték a bútorokat, a függönyt, vagy egyenesen lepisilték a gazdájukat. Ez nagyon nyomasztó tünetegyüttes, melynek a magyarázatát ismét a természetben kell keresnünk.
A farkasok és a többi kutyaféle is erősen territoriális fajok. Területük határait vizeletükkel és székletükkel jelölik. Ezek szaga arra figyelmezteti a potenciális birtokháborítókat, hogy eddig és ne tovább, ha nem akarnak megmérkőzni a házigazdával. A feladat zöme a vezérekre hárul, a kutyaféléknél ennek megfelelően speciálisan alakult a vizelet-visszatartás képessége is: az állat képessé vált arra, hogy vizeletét “elaprózva”, rövid sugarakban bocsássa ki, hogy minél többször és minél több helyen tehesse le a “névjegyét”.
Amíg ennek a vadonban semmi akadálya nincs, az erősen beépített városi környezetben egyre több kényelmetlenségünk származik kutyáink jelölő viselkedéséből. A gazda számára korántsem nevezhető kellemesnek ez az ösztönös magatartásforma. Két olyan példát fogok most bemutatni, ahol gyorsan és jó hatásfokkal sikerült megoldanunk efféle problémákat.
Callie, a labradorra emlékeztető keverék egyike volt első eseteimnek. A kutya egy Newcastle-ban élő párnál lakott. Természete nagyon sokban emlékeztetett gazdái, Susie és Tom udvarias, finom modorára. Sajnos, elkezdett a szőnyegre pisilni, sőt magatartása ebben a tekintetben idővel egyre csak rosszabbodott. Már a szófára is felmászott, ahol szintén zabolátlan módon végezte dolgát. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a bútorokat gumilepedővel kellett borítaniuk a kétségbeesett tulajdonosoknak.
Hasonlóan sok kutyabaráthoz, akik hozzám fordultak, Susie és Tom sem tudtak igazán haragudni a kutyájukra. Egyszerűen csak nem értették, miért van mindez, és szerettek volna mindent tudni a problémáról. Az első telefonbeszélgetés során a pár csak a szófa megbecstelenítését említette. Az emberek sokszor nem veszik észre, hogy a legzavaróbb jelenség elfed a szemük elől egy sor egyéb gondot is. Itt is ez volt a helyzet. Amikor ellátogattam hozzájuk, tapasztalhattam, hogy a bevizelés csak egyike volt a bajoknak. Callie például alig-alig mert kimenni a saját kertjükbe. Sötétben egyáltalán nem volt hajlandó elhagyni a házat. Világossá vált előttem, hogy egy végsőkig leromlott idegrendszerű állattal akadt dolgom. Mindeme bajt pedig az szabadította rá, hogy a vezérség feladatai nem a gazdáit, hanem őt nyomasztották.
Módszerem elmagyarázását megkönnyítette, hogy Tom tűzoltó volt. A farkasfalka természetes tevékenységét ezért gyakran hasonlítottam a tűzoltók akcióihoz. Ily módon ő és a felesége könnyebben tudták felfogni a módszer lényegét. Megértették, hogy a kutyák számára elsődleges fontosságú a falkához való hűség, a falka vezérének való engedelmesség. Filozófiájuk az “egy mindenkiért, mindenki egyért” elvét követi, nem pedig holmi “kösz, majd máskor” típusú nemtörődömséget. Pont olyanok, mint a tűzoltók, mondtam. Veszély esetén olyasfajta együttműködést és bajtársiasságot mutatnak e nehéz foglalkozás művelői, amelyre nemigen akad példa korunk versengésre és önzésre építő társadalmában. Ugyanakkor természetesen mindkét “falkára” az erősen hierarchikus felépítés a jellemző. Az újoncoktól a tűzoltóparancsnokig szigorú szabályok irányítják az egymáshoz való viszonyt, melynek betartása működőképessé teszi a csapatot, és sok esetben elengedhetetlen az életben maradáshoz. Jelen esetben egy olyan kutyával volt dolgunk, aki összeroppant a ráruházott felelősség súlyától. Olyan hasonlattal éltem, hogy a gazdák próbálják elképzelni azt a próbaidős tűzoltóújoncot, akit egyszer csak kiküldenek egy tűzesethez, ahol egy egész brigádot kell irányítania. Callie gazdái átlátták a helyzetet, és gyorsan nekiláttak a köteléképítésnek, hogy kutyájukról levegyék a vezérség terhét.
Nincs két egyforma eset. Minden kutya esetében van valami kiegészítő eljárás, amit hozzá kell adni a módszeremhez a siker érdekében. A köteléképítés négy pontján túlmenően Callie gazdáinak a kölyköknél bemutatott szobatisztasági rutinokat is alkalmazniuk kellett. Azt javasoltam, hogy minél többször kövessék kutyájukat, és alaposan dicsérjék meg, ha a megfelelő helyen végezte el a dolgát. Ugyanakkor azt is fontosnak tartottam, hogy ne csapjanak nagy drámát, ha netalán valami “baleset” történne. Nyugalom és következetesség – mint mindig. Ha folyton feszültséggel teli a légkör, a kutya nem tud megszabadulni a szorongásától.
Még magam is meglepődtem, milyen gyorsan sikerült eredményt elérni. Emlékszem, hogy szombat délután látogattam meg Susie-t és Tomot először. Másnap, tehát vasárnap azzal a hírrel telefonáltak, hogy Callie a padlóra pisilt. Természetesen más körülmények között ez nem valami nagy dicsőség, ám ennek a kutyának az esetében hatalmas haladásnak számított! Még annak a hétnek a szerdáján lelkendezve értesítettek, hogy Callie elkezdett a kertbe járni, hogy ott végezze el a kisdolgát. Aznap már egyáltalán nem piszkított a bútorokra vagy a házba.
Amilyen könnyű dolgunk volt ezzel a kutyával, olyan nehéz küzdelmem volt egy másik esetben, mellyel a Yorkshire-i Televízió műsorának a keretében szembesültem. Georgie, ez a csinos és nagyon kedves fiatal nő, egyszerűen rajongott kutyájáért, a Derek névre hallgató bichon friséért. Dereknek egyetlen aprócska hibája volt csupán: hogy a lakás minden pontját WC-nek tekintette, szanaszét hagyva ürülékét. Amikor Georgie hazatért, a nappali tele volt kutyapiszokkal, és reggel ébredéskor ugyanez fogadta.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a nappali padlóját sötétbarna, fodros-bolyhos szőnyeg borította, melyen meglehetősen nehéz volt felfedezni a kupacokat. Ezért Georgie reggelei úgy kezdődtek, hogy a nő hasra feküdt a nappaliban, és arcát a földre szorítva kémlelt a nemkívánatos éjszakai ajándékok után. De még ez sem segített! Egy reggel mezítláb jött le a hálóból, és egyenesen Derek hullatékába lépett. A szegény hölgy elmesélte, hogy már egész vagyont költött gumikesztyűkre és tisztítószerekre. Jellemző a humorára, hogy nappaliját elkezdte az “Á, szóra sem érdemes!” sarokként emlegetni. Sajnos ezenkívül nem sok nevetnivaló akadt a dologban.
Amikor elmentem hozzájuk, az első észrevételem az volt, hogy Derek mindenhová követi a gazdáját. Amikor pedig Georgie leült, Derek azonnal (és sikeresen) felkéredzkedett a nő ölébe. Emellett persze a gazdi elkövette az összes klasszikus hibát, élen azzal, hogy találkozáskor mindig nagy hűhót csapott a kutya láttán. A szobába piszkítás tipikus jele volt annak, hogy a kutya elválasztásos szorongásban szenved. Megtudtam, hogy Derek nemkívánatos csomagjait elsősorban az ajtó elé szokta helyezni, ezzel jelölve meg a “falka” otthonának bejáratát.
Mint sokan mások is, Georgie elborzadva hallgatta, módszerem alkalmazásával micsoda “kegyetlen” magatartást kell tanúsítania imádott kutyuskájával szemben. A rajongó figyelem megtagadása az állattól félelmetes kilátás volt a nő számára, hiszen neki az volt a természetes, ha viszontlátáskor lelkendezik egy sort a kutya körül. Azt hiszem, ez a magatartás egyben a hölgy bűntudatát volt hivatott eloszlatni, amit azért érzett, mert egyedül hagyja kutyáját, amikor dolgozni megy. Ezzel igyekezett kárpótolni a kutyát az egyedüllét óráiért. Szerencsére azonban, miután elkezdte alkalmazni a módszeremet, gyorsan belátta, hogy igazam van.
Mint azt már sejthetik, Kedves Olvasók, megérkezésemkor a vezérség jeleit árasztva léptem Georgie lakásába. Ennek meg is lett az eredménye, mert miután Derek kudarcot vallott a figyelmem felkeltésében, otthagyott bennünket és kiment a konyhába játszani egy rágcsálnivalóval. Pár pillanatnak el kellett telnie, hogy Georgie rádöbbenjen: kutyája olyasmit tesz, amit annak előtte még sohasem. Elmagyaráztam neki, hogy ez azért van, mert a kutya látta, én vagyok az igazi vezér, és ezentúl nem neki kell vigyáznia Georgie-ra. Most már csak az a feladat, hogy ő, vagyis a gazda is bebizonyítsa a kutya előtt vezéri képességeit.
Ezután következett a köteléképítés szokásos rutinja, kiegészítve a kölyköknél alkalmazott szobatisztasági eljárással. Azt is tanácsoltam, hogy a kutyapiszok feltakarításához természetes, biológiai alapanyagú mosószert használjon, ne pedig erős fertőtlenítőszereket. Az ürülékben levő zsírsavak eltávolítása ugyanis csak ezekkel lehetséges, a kutya pedig szinte biztosan visszatér a “tetthelyre”, ha ott megérzi a korábbi hullatékok szagát.
Georgie-nak persze érthető módon már nagyon elege volt a Derek utáni felmosásból. Sajnos azonban Tommal, a tűzoltóval és feleségével ellentétben ez a gazda eleinte nem nagyon tudta elsajátítani a módszeremet. Amikor két héttel később találkoztam vele a televíziós stúdióban, rögtön láttam, hogy valami nincs rendben náluk. Derek ijedtnek tűnt a stúdióban, de ahelyett hogy a gazdájára nézett volna bátorításért, a többi embert vizslatta. További rossz jel volt, hogy Georgie öltözőjében egy pár gumikesztyűre lettem figyelmes. Ha a gazda jól végezte volna a köteléképítést, a kutya mindig rá függesztette volna a tekintetét, amikor az idegen helyre jöttek.
Aznap egy másik szakértővel együtt Georgie problémáiról beszélgettünk a tévében. Georgie-nak azért sikerült némi haladást elérnie, mert Derek már nem követte mindenhová, és éjjelente már nem ürített a nappaliban. Ugyanakkor nem sikerült leszoktatnia arról a kutyát, hogy napközben a lakásba piszkítson. Emlékszem, úgy mentegetődzött Derek miatt, mint egy szégyenkező anyuka.
Utána elmesélte nekem, hogy nem tartotta be valami szigorúan az ötperces szabályt. Megmondtam neki, hogy a módszerem egész életre szóló változtatást igényel a kutyájával való viszonyában, és nem csupán egy gyorstalpaló tanfolyam. Nyilvánvaló, hogy eddig ezt nem értette meg, és ezért vallott kudarcot Derekkel. Mivel Derek nem reagált megfelelően, arra kértem a gazdáját, hogy az ötperces szabályt nyújtsa el tizenöt percre. Erre nem azért volt főleg szükség, mert Derek annyira erős jellem lett volna, hanem inkább Georgie volt a kelleténél erélytelenebb a szabály betartásakor. A nő egyszerűen képtelen volt felülkerekedni a kényeztetési rohamain, amikor viszontlátta a kutyát.
Tapasztalatom szerint, ha valaki tényleg szeretné megszüntetni a kutyájánál fellépő problémákat, az képes magát túltenni a módszeremből fakadó esetleges kellemetlenségeken. Örömmel jelenthetem, hogy végül Georgie is sikeresen túljutott a krízisen. Eltelt két további hét, és egyszer csak kaptam egy levelet, melyben a hölgy beszámolt arról, hogy Derek teljesen megváltozott. Az elmúlt idő alatt imaként mormolta magában a módszerem alapelveit. Így sikerült nyugodtnak és következetesnek maradnia, és az eredmény nem is maradt el: Derek immáron a megfelelő helyre járt üríteni. A nappali szőnyege nem rejtegetett többé kellemetlen meglepetéseket. Mindez nagy örömömre szolgált, ám még jobban felvidultam, amikor megláttam a levélhez mellékelt fotót. A képen Derek látható, amint mancsai között egy gumikesztyűvel alszik. Az utálatos kellék, miután nem volt rá többé szükség a házban, a kutya kedvenc játékszerévé lépett elő.

Vélemény, hozzászólás?