Posted on

Különös róka németországban

Különös róka tartja rettegésben a németországi Rajna-Pfalz tartományt. A lompos farkú állat ugyanis nem a tyúkoknak üzent hadat, és még véletlenül sem támad sem felnőttre, sem gyermekre, hanem – bármennyire is különösnek tűnik – csakis cipőkre vadászik.
A német hírtelevíziók szerint a mintegy 3 ezer lakosú tartományi település, Föhren lakói néhány hete figyeltek fel arra, hogy az udvarokról, a tornácokról, illetve a teraszokról egymás után lába kelt a kint hagyott csizmáknak, papucsoknak, továbbá tornacipőknek. Először egymásra, illetve a szomszédokra gyanakodtak, mígnem felötlött bennük, hogy minden valószínűség szerint a tavalyról ismert, “cipőmániás” róka térhetett vissza. Az elmúlt évben ugyanis – hasonló időszakban – megjelent, és akkor a különös látogatásnak csaknem 300 cipő, illetve csizma látta kárát.
Akkoriban az egész falu üldözte az állatot, tűvé tették érte a környező erdőt, de csak egy elhagyott rókalyukra és környékén a zsákmányolt lábbelik sokaságára bukkantak. A híradások szerint az elmúlt évben mindenekelőtt az 55 esztendős Heidi Heinz orrolt meg a különös szenvedélyű állatra, amely őt, illetve családját mintegy két hónap alatt hét pár cipőtől fosztotta meg. Igaz, közülük két pár csizma megkerült, de a korábbiakhoz képest meglehetősen viseltes állapotban.
A kutatás máris megkezdődött, de a minden valószínűség szerint egyedülálló szenvedélynek hódoló ravaszdi egyelőre kifogott a falu cipőtulajdonosainak az eszén. Minden valószínűség szerint ugyanis odút váltott, a korábbi rókalyukban ugyanis mind őt, mind a zsákmányt hiába keresték. Ráadásul a hívatlan rajna-pfalzi vendég a jelek szerint meglehetősen telhetetlenné vált. Míg tavaly szinte kizárólag éjszaka indult “cipőbeszerző” körútra, idén a gyanú szerint már nappal is lecsap. Több föhreni lakos ugyanis elmondta: éjszaka már nem is merik elöl hagyni a levett, illetve kipucolt cipőket, és csak reggelre készítik azokat ki. De több esetben előfordult, hogy mire belebújtak volna, fél párnak nyoma veszett.
Ezzel egy időben megindult a találgatás is azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a különös szenvedély oka. Egyesek “flúgos” rókáról beszéltek, mások viszont sokkal prózaibb okot véltek felfedezni a történtek mögött. Mégpedig azt, hogy a rajna-pfalzi négylábú a különös zsákmánnyal kölykeit akarja megörvendeztetni. Egy föhreni kétgyermekes anya az ablakból állítólag már többször is látta a rendkívüli rókát. A szomszédoknak azt mesélte, hogy meglehetősen szép állatról van szó. És minden valószínűség szerint nőstényről, hiszen aligha akad olyan hím, amely 250 cipőt gyűjtene be. Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?