Posted on

Köszönet a Rex Állatotthonnak a vörösiszapból mentett állatokért

Köszönjük minden mentésben résztvevő embernek az odaadó munkáját! Őszinte tisztelet és elismerés illeti őket. Reméljük, hogy az állatokkal kapcsolatos bánásmódjuk és szeretetük vissza tükröződik közöttünk, az emberek között.
A súlyos sérülések már gyógyulóban vannak, voltak kritikus helyzetek. Az átélt kínokat talán sohasem heverik ki az iszap katasztrófából mentett állatok. A több mint két héttel ezelőtt bekövetkezett tragédia után az állatvédők azonnal elindultak, hogy megmentsék a tehetetlen és rémült állatokat a biztos és gyötrelmes haláltól.
Több száz jószágot sikerült elhozniuk a veszélyeztetett területekről, melyeknek orvosi kezelését azonnal megkezdték. A gondos ápolásnak meg lett a gyümölcse: a legtöbb túlélő gyógyulófélben van.
– Bár voltak veszteségeink is a védenceink 90 százaléka napról napra jobban van és ez hatalmas erőt ad nekünk ahhoz, hogy tovább küzdjünk az állati életekért – mondta dr. Király Péter, a Rex Állatotthon alapítója
– A legjobban a haszonállatok jártak, őket ugyanis éppen a vörös iszap mentette meg attól hogy vacsoraként végezzék, húsuk ugyanis ehetetlenné vált. Ők az Állatszigeten fogják eltölteni hátralévő életük napjait, az emberi felelőtlenség élő példájaként.
A kutyák és cicák egy része azonban gazda nélkül maradt, és teljes gyógyulásuk után bárki örökbe fogadhatja őket, aki úgy érzi, képes feledtetni velük az átélt kínokat.
– Van olyan kutyus, amelyiket félholtan dobtak ki az utcára, mert nem akartak bajlódni a gyógyításával – tette hozzá az alapító. – Mi azonban őt is elhoztuk és Bogi kutya bebizonyította, igenis élni akar! A menhely zsúfolásig megtelt az iszap katasztrófa áldozataival, éppen ezért most minden segítség elkél. Minél több árva talál befogadó gazdára, annál több rászoruló állaton segíthetnek az állatvédők.

One thought on “Köszönet a Rex Állatotthonnak a vörösiszapból mentett állatokért

  1. […] György – Rex Állatotthon – PCAS Állatmentés – Noé Állatotthon – Veszprémi Állavédő Egyesület – […]

Vélemény, hozzászólás?