Posted on

Kopogással “beszélgetnek” a földikutyák

A hajdúbagosi földikutya-rezervátum kiemelkedő fontosságú védett terület. Nemcsak azért, mert a Kárpát-medence életföldrajzi szempontból egyik legsajátosabb, fokozottan védett állatfajának, a nyugati földikutyának jelentős állományát őrzi, hanem azért is, mert a nyírségi táj egyik jellemző darabját, élőhelytípusát és életközösségét annak sajátos növény- és állatfajaival együtt védi. Ez a terület az Alföld mára már jórészt eltűnt homokpusztai élővilágának egyik utolsó hírmondója, “élő múzeuma”.
A terület Hajdúbagostól északra kisebb akácosokkal és tölgyesekkel szegélyezett homokbuckás legelőterületen található. Ezt a 265 hektáros területet 1976-ban nyilvánították védettnek: fő cél a fokozottan védett állatfaj állományának és élőhelyének megóvása. A körzet a Nyírség déli peremén, annak fő vízválasztójától délre fekszik; a Berettyó vízgyűjtő területéhez tartozik, közvetlen befogadója a Derecskei-Kálló. A terület döntőrészt gyep, emellett azonban részben őshonos, részben tájidegen fajokból álló 33,7 hektárnyi erdő.
A földikutya nevében csak a “földi” az igaz – hiszen ez a rágcsáló föld alatti életmódját jelenti -, de kutyáról szó sincs. A jószágról szóló állattani irodalomból kiderül, hogy már Petényi Salamon és Glos Sámuel (1845), valamint Csató János (1897) sem volt megelégedve ezzel a népi elnevezéssel. Szerintük helyesebb lett volna a fogas vakony elnevezés, amit több példával is magyaráztak.
“Valjon tulajdona-e ez állatnak valaminemű ugatás vagy hozzá hasonlatos szó, hang? Arra azt válaszolhatom: hogy én magam, ámbár sok elevent tartottam és különféle viszonyokban e tekintetben is figyelemmel kísértem, tőle fogságban, egy pisszenő nyikkanásnál, mellyet haragra fölingereltetésében hallatott, egyéb hangot soha nem hallottam, de e felől másoktól sem tudósíttattam. De mindezen eddig általam külsőképen tett s azon igazságot: hogy ez állat tökéletes vak, de hogy megtagadott látásérzéke fogyatkozását pótolja a felette finom, s igen potenczírozott szaglás és tapintás érzéke” – írták a 19. századi szerzők.
A földikutyafélék, amelyek az egérfélék családjának (Muridae) önálló alcsaládját (Spalacinae) képezik, a füves puszták és félsivatagok lakói Európa délkeleti részén, Kis-Ázsiában és a Közel-Keleten. Legnyugatibb előfordulásaik a Kárpát-medencében, ezen belül is az Alföldön vannak. A nálunk előforduló egyetlen faj, a nyugati földikutya élővilágunk maradványjellegű tagja.
Akkor telepedett meg Magyarországon, amikor az utolsó jégkorszak végén és utána az Alföld éghajlata a kelet-európai sztyeppekéhez hasonló volt. Az éghajlat változásával a füves puszták egyre inkább visszaszorultak, és a földikutya népességei kicsiny élőhelyszigetekre húzódtak vissza a lösz- és a löszös-homok hátakon. Amikor az Alföld legnagyobb részét mezőgazdasági művelés alá vonták, elterjedési területük még jobban beszűkült. Ez a folyamat különösen a nagyüzemi mezőgazdaság kiépülésekor vált kritikussá, hiszen ekkor a nagy táblás szántóföldi művelés során még a korábbi mezsgyék, dűlők zömét is beszántották: ezzel megszűntek azok a kis élőhelytöredékek is, ahol egy-egy kicsiny földikutya népesség meghúzhatta magát. Korábban számos élőhelye volt az Alföld keleti részének pusztáin.
A földikutyának rejtett, föld alatti életmódja miatt leginkább csak járatait lehet felfedezni. Ezek hasonlóak a vakondéihoz, csak a földkupacok nagyobbak, akadnak köztük egy méter átmérőjűek is. Egyenes vonalban helyezkednek el, mutatva a földikutyák útvonalát, amely a föld alatt mintegy 10-15 centiméterrel húzódik.
A föld alatti táplálkozási járatokat éléskamrák szakítják meg. A földikutya külön tárolja az aktuálisan elfogyasztandó és a tartaléknak szánt gyökereket, gumókat. Utóbbiakat a fél méter mély kamrákban helyezi el. Az összegyűjtött növényi eleséget 10-15 centiméteres darabokra szabdalja, egyenként földrétegbe csomagolja. Vacka szintén mintegy fél méterre található a talajfelszíntől.
A felszínre önszántukból nemigen jönnek, mit sem érnének a napfénnyel, hiszen szinte teljesen vakok. Debrecen egyik első természettudósa, Földi János – az idézett szakemberek véleményét megelőzve – úgy nevezte: vak murmutér.
Csak azért nem megy csodaszámba, hogy egyáltalán egymásra tudnak találni a hím és nőstény egyedek, mert igen jó a szaglásuk és tapintásuk. A találkozás nyomán általában egy-két utóddal növekszik a populáció létszáma.
A földikutya nagyjából hörcsögméretű (18-24 cm testhosszúságú), zömök rágcsáló. Szeme csökevényes, a fej bőre teljesen elfedi. Feje vastag koponyacsontú, széles és lapos; arckoponyája tompa ék alakú, a föld túrására alkalmas. Megfigyelték, hogy járataik “mennyezetén” lapos fejtetőjükkel, ütemes kopogással jeleket adnak egymásnak. Metszőfogai erős vésőszerűek. Elülső lábai különösek, ujjai fogásra alkalmasak, sőt a hüvelykujj a többi ujjal szembe is állítható, akár az emberi kézen. Az állat tenyerén 2-2 erősen elszarusodott ásógumó van. Rövid farkát bundája teljesen elfedi.
Kizárólag növényevő, főleg hagymákkal és gumókkal él. A lucerna és a herefélék gyökere, a burgonya, a takarmány- és cukorrépa, a sárgarépa és a petrezselyem gyökere kedvelt táplálékai közé tartozik. A kiskerttulajdonosok károsnak tartják, ám rendszerint összetévesztik a sokkal gyakoribb kósza pocokkal. A valóságban a földikutya okozta kár az állat gyér egyedszáma és alacsony szaporasága miatt aligha lehet jelentős.
A földikutya meghatározott talajviszonyokat igényel. Számára sem a kemény szik, sem a laza homok, sem a levegőtlen, agyagos öntéstalajok nem megfelelőek, mivel egyikben sem tud járatokat készíteni. A sűrű gyökér-szövevényű erdő, de a szántóterület sem alkalmas a megélhetésére.
Rejtett életmódja ellenére bőven vannak ellenségei: a menyét, a hermelin, a közönséges görény, de leginkább a kutyák pusztítják.
A fentiekből kitűnik, hogy a földikutya miért annyira ritka, veszélyeztetett állat ma már nálunk. A hajdúbagosi rezervátum az egyik legjelentősebb hazai állományt őrzi, nagyságát 50-100 egyed közöttire becsülik.
Megmaradásuk feltétele, hogy a környékben élők és a vendégek szigorúan betartsák a természetvédelmi területre vonatkozó szabályokat.
Forrás: Zöld Válasz

Vélemény, hozzászólás?