Posted on

Kitiltották a vakvezető kutyát az üzletből

Nem engedtek be vakvezető kutyával egy pápai férfit az egyik helyi ruhaüzletbe. Orsós Sándor az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult és már nem először. Két éve egy hipermarketből tessékelték ki kutyájával. Bár akkor még egymásnak ellentmondóak voltak a rendelkezések ebben a kérdésben az üzletlánc peren kívül megegyezett a vak férfival. Mára azonban a szabályozás egyértelmű: a szolgáltatók kötelesek beengedni a segítő kutyákat.
A csúfos eset után az említett pápai üzletbe ismét ellátogatott Orsós Sándor és vakvezető kutyája az RTL Klub stábja kíséretében, ahová nemrégiben éppen Hektor miatt nem engedték be. Először most is megállították őket az ajtóban, végül azonban az állattal együtt beljebb mehettek, bár Orsós Sándor úgy véli csupán a kamera miatt.
„Ennek abszolút nem így kéne működnie, mert nem járhatok mindig kamerával a hátam mögött, meg az oldalamon” – mondta Orsós Sándor.
A 11 éves kora óta vak férfinak legutóbb, amikor itt járt, azt mondták, nem viheti be a kutyát az üzletbe.
„Én próbáltam megértetni, hogy ő nem egy közönséges kutya, hanem habilis, azaz segítő: kimondottan vakvezető kutyáról van szó. Az üzletvezető teljes mértékben hajthatatlan volt ez ügyben” – mondta Orsós Sándor.
Pedig a szabályozás egyértelmű. Legalábbis most már. Korábban ugyanis két egymásnak ellentmondó rendelet volt arról, hogy a segítő kutyákat be lehet-e vinni az üzletekbe.
„Mára ez a helyzet megoldódott a szabálysértésekről szóló kormányrendelet is a kivételek között említi, tehát megengedi a vakvezető kutyák belépését az üzletek területére” – Szász Adrián az Egyenlő Bánásmód Hatóság főreferense.
Amennyiben egy üzlet, vagy szolgáltató mégis kitiltja a segítő kutyát akár 6 millió forintos bírságra is számíthat. A pápai férfi az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult az eset miatt.
Az üzlet külföldi tulajdonosai azt mondják, hogy a nyelvi nehézségek miatt nem értették meg, hogy vakvezető kutyáról van szó és azt sem tudták, hogy az állat hámján lévő jelzés mit jelent. Azóta azonban bocsánatot kértek Orsós Sándortól és megígérték, hogy Hektorral együtt bármikor szívesen látják a boltban.

Vélemény, hozzászólás?