Posted on

Kislányt támadott meg a kutya

175 öltéssel varrták össze a szétmarcangolt kislány arcát: Egy nyolcéves kislány arcán több órán át dolgoztak a sebészek, hogy rendbe hozzák azt, amit egy megvadult kutya okozott.
A fél arca lebénult egy nyolcéves kislánynak, és egy évig is eltarthat a gyógyulása, miután megsimogatott egy kutyát a West Yorkshire-i Rastrickban. Sky Barker zord kinézete ellenére meg akarta simogatni a japán akitát, és miután gazdái sem láttak ebben semmiféle kockázatot, sőt biztatták, hogy nyogodtan szeretgesse az állatot, a kislány odahajolt a kikötött kutyához.
Az akita azonban hála helyett fogai közé kapta a kislány fejét. A szerencséje az volt, hogy arrébb tudott mászni és az orvosi segítség is időben érkezett.
Négy órán át tartott az operáció, melynek során a feje hátsó részén hatvan, az arcán nyolcvanöt, és az arccsontja belső részén pedig harminc öltéssel kellett összevarrni. Sky állatok iránti szeretete azonban cseppet sem lankadt, egy héttel a támadás után elmondta, hogy nem kívánja támadója elaltatását.

Vélemény, hozzászólás?